km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Operatív törzs: megnyílt a Cered és Tajti közötti határátkelőhely

Operatív törzs: megnyílt a Cered és Tajti közötti határátkelőhely

Megnyílt a Magyarország és Szlovákia közötti Cered-Tajti határátkelőhely a személyforgalom számára - jelentette be az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

 

Gál Kristóf közölte: hétfőtől Cered és Tajti között naponta két alkalommal - reggel 7-9 óra között, valamint délután 16-18 óra között - biztosított a határátlépés a kétoldalú személyforgalom számára. A szóvivő az ingázókat érintő különleges szabályokra vonatkozó kérdésre elmondta, annak rendjét a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól szóló kormányrendeletben határozták meg. Hozzátette: az ingázó akár ki-, akár belép az országba, az országhatártól számított 30 kilométeren belül köteles tartózkodni és a tartózkodás időtartama nem haladhatja meg a 24 órát.


Gál Kristóf elmondta: a maszkviselés szabályainak megszegése miatt országszerte 33 esetben intézkedtek a rendőrök csütörtökön, hatszor azért, mert a tömegközlekedési eszközön utazók nem vagy nem megfelelő módon viselték a maszkot, 27 esetben pedig azért, mert a kereskedelmi üzletben vagy a kormányrendeletben meghatározott egyéb zárt helyen szegték meg a védelmi intézkedés szabályait. A rendőrök 21 alkalommal figyelmeztetéssel éltek, két esetben helyszíni bírságot szabtak ki, tíz embert feljelentettek - ismertette.


Kiemelte: a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló kormányrendelet szeptember 21-i hatálybalépése óta csütörtök éjfélig a védelmi intézkedésekkel kapcsolatban elkövetett szabálysértések miatt országosan 979 esetben intézkedtek a rendőrök.


A zenés-táncos rendezvények megtartására, valamint a vendéglátóhelyek korlátozott nyitvatartására vonatkozó szabályok be nem tartása miatt csütörtökön 11 esetben tettek feljelentést a rendőrök. Gál Kristóf elmondta azt is, hogy csütörtökön az ország területén történő átutazásra vonatkozó szabályok megsértése miatt két embert figyelmeztettek, 74-en helyszíni bírságot kaptak, egy átutazót pedig feljelentettek a rendőrök.


Közölte azt is, hogy csütörtökön 3298 hatósági házi karantént rendeltek el, ebből 518-at az ország területére belépőknél. Jelenleg 22 385-en vannak hatósági házi karanténban. A rendőrök csütörtökön 10 546 esetben a helyszínen ellenőrizték a hatósági házi karantén betartását, egy esetben helyszíni bírságot szabtak ki, 33 embert pedig feljelentetek. A karantén elektronikus ellenőrzésére kifejlesztett mobiltelefonos applikációt 1043-an használják. A hatósági házi karantén ellenőrzésére vonatkozó kérdésre azt mondta: az ellenőrzéseket a rendőrszakmai és a járványügyi szabályok szerint végzik úgy, hogy ezek módja és gyakorisága ne sértse a karanténra kötelezett magánélethez fűződő jogát. Gál Kristóf hangsúlyozta, hogy a karanténra kötelezettek közül azoknak, akik használják a Házi karantén elnevezésű mobilalkalmazást, már nem kell személyes ellenőrzésre számítaniuk, mivel a regisztráció után elektronikusan ellenőrzik őket. (MTI)
 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat