km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Operatív törzs: kétféle vakcina érkezik kedden Magyarországra

Operatív törzs: kétféle vakcina érkezik kedden Magyarországra

A Pfizer újabb, 39 ezer ember beoltására alkalmas oltóanyaga mellett a Moderna által gyártott 3600 adag vakcina is megérkezik kedden Magyarországra - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület hétfői online sajtótájékoztatóján.

 

Galgóczi Ágnes hangsúlyozta, lényeges különbség nincs a két vakcina között, ezek felhasználásával folytatódik az egészségügyi dolgozók, az idősotthonok lakóinak, illetve dolgozóinak beoltása. Közben zajlik a felkészülés a védekezésben közvetlenül részt vevő rendvédelmi dolgozók oltására - tette hozzá az osztályvezető.


Tájékoztatása szerint a korábban érkezett, 79 ezer ember beoltására elegendő oltóanyag-szállítmányt majdnem teljesen felhasználták, december 26-ika óta 71 ezer oltást adtak be, ebből 6642-en idősotthon lakójaként, vagy dolgozójaként kapták meg a vakcinát.


A tapasztalatok alapján az oltások eddig komolyabb oltási reakciók nélkül zajlottak le - mutatott rá, egyúttal arra kérte az egészségügyi dolgozókat, éljenek a védőoltás lehetőségével.


Galgóczi Ágnes kérdésre válaszolva kitért rá, hogy a tömeges oltás megkezdése az érkező oltóanyagmennyiségtől függ. A Pfizer vakcinájából - a gyártó ígérete szerint - hetente, a Modernáéból kéthetente érkezik szállítmány Magyarországra.


Az osztályvezető arra buzdított, hogy mindenki jelezze az oltás iránti igényét. Közölte: a regisztrációra azért van szükség, mert az védőoltás önkéntes, s a kapott információk alapján tudják felvenni a kapcsolatot azokkal, akik élni kívánnak a lehetőséggel.    


A szakember a járványügyi adatokat ismertetve elmondta: az elmúlt 24 órában 1419 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 343 656-ra emelkedett az azonosított fertőzöttek száma. Meghalt 77 többségében idős, krónikus beteg, velük együtt már 10 725-en hunytak el a betegséggel összefüggésben. Hozzáfűzte, kórházban 5065 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 307-en szorulnak gépi lélegeztetésre. A járványügyi adatok folyamatosan javulnak, azonban annak érdekében, hogy fenntartsuk a kedvező tendenciát, nagyon fontos a járványügyi intézkedések, higiéniai szabályok betartása - hangsúlyozta Galgóczi Ágnes. (MTI)

 

Fotó: koronavirus.gov.hu


 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Köztünk vannak, velünk élnek - tárlat nyílt a szociális ellátásban részesülők műveiből
2023-ban hirdette meg a Belügyminisztérium Integrált Jogvédelmi Szolgálata a Tudom, hogy van jogom! ellátottjogi alkotópályázatot. A pályaművekből összeállított tárlatot az országban vándorkiállításon mutatják be, melynek egyik állomása a szombathelyi Víztorony. A megnyitót március 28-án tartották.
Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon
A talpra állás után a gazdaságban és a turizmusban is az idei az újraindítás éve, amelyben 2-3 százalékos GDP-növekedés lesz elérhető - mondta a nemzetgazdasági miniszter a 178. balatoni hajózási szezont megnyitó, a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) négy új hajóját felavató ünnepség sajtótájékoztatóján csütörtökön Siófokon.
Agrometeorológia: a tavaszi vetés várja az esőt
A tavaszi vetések várják az esőt, mert a talaj felső rétege már nagy területen kiszáradt és csapadék alig várható, ugyanakkor az őszi vetések intenzíven fejlődnek, mert bőven van nedvesség a mélyebb talajrétegekben - írta a HungaroMet Zrt. agrometeorológiai elemzésében.
Újabb emberi maradványokat találtak Zalaegerszegen
Újabb emberi maradványokat találtak a rendőrök a Zala-réten, ahol márciusban egy elásott férfi holtteste került elő - közölték a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján csütörtökön.