km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Operatív törzs: emelkedik a maszkviseléssel kapcsolatos szabályszegések száma

Operatív törzs: emelkedik a maszkviseléssel kapcsolatos szabályszegések száma

Az előző napokhoz képest emelkedik a maszkviseléssel kapcsolatos szabályszegések száma, pedig a koronavírus-járvány harmadik hulláma miatt nagyon fontos, hogy mindenki viselje a maszkot valamennyi közterületen, ami március 8-a óta kötelező - hívta fel a figyelmet a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezető-helyettese a szerdai online sajtótájékoztatón.

 


Kiss Róbert alezredes jelezte azt is: a vírus terjedésének megakadályozása érdekében rendezvényt és gyűlést tartani, valamint annak helyszínén tartózkodni tilos. Arról is beszélt, hogy a csoportosulásokkal és gyülekezésekkel minden ember maga és mások életét, testi épségét, illetve egészségét teszi ki veszélynek.


Elmondta, hogy a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt kedden 525-ször intézkedtek a rendőrök, így a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta 29 484 rendőri intézkedés történt a maszkviselési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Kiss Róbert közölte, hogy a közterületi maszkviselési szabályok megszegése miatt kedden 170 embert figyelmeztettek, 199 főt megbírságoltak, míg 156 személyt feljelentettek. További 22 emberrel szemben azért intézkedtek, mert buszon, villamoson, megállóban nem volt rajtuk maszk, 28-en pedig üzletekben, bevásárlóközpontokban nem viselték a védőeszközt.


A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 845 rendőri intézkedésre volt szükség. Ebből 215 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 630-szor pedig az üzletek korlátozott nyitva tartására vonatkozó szabályokat nem tartották be.


Közölte: kedden a kijárási tilalommal kapcsolatos szabályok megsértése miatt 339 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök. Közülük 14-en a kutyasétáltatás 500 méteres körzetére vonatkozó rendelkezést, négyen pedig a közterületen való csoportosulás tilalmát szegték meg. Ezzel a kijárási korlátozás, majd az azt felváltó kijárási tilalom tavaly novemberi hatályba lépése óta 48 279-re nőtt a szabályokat be nem tartók száma.


Kedden a vendéglátóhelyekre vonatkozó szigorúbb szabályok megsértése miatt nem kellett intézkedniük a rendőröknek, így vendéglátóhely ideiglenes bezáratásáról sem kellett döntenie a hatóságnak.


Az elmúlt napon 53 rendőri intézkedésre volt szükség a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartókkal szemben eddig 13 189-szer intézkedtek.


Egyre többen kerülnek a törvény erejénél fogva, illetve a járványügyi hatóság döntése alapján hatósági házi karanténba - mondta az alezredes. Ismertette: elmúlt napon 15 241 esetben ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket. Kedden 8033 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 42 362-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 4199-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat - ismertette az alezredes.


Kiss Róbert a járvány elleni védekezés egyik alappillérének nevezte, hogy aki hatósági házi karanténba kerül, tartsa be a rá vonatkozó szabályokat. (MTI)
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Paragvári: Első helyezés, irány az országos döntő
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezésében került sor az idei Madarak és Fák Napja országos természetismereti verseny területi fordulójára, melynek ismét a Szombathelyi Erdészet Zrt. adott otthont. Nagy örömünkre iskolánk 6.a osztályos csapata nyerte meg a területi fordulót, s jutott tovább a május 11-én, Gödöllőn megrendezésre kerülő országos döntőbe, írja az iskola Facebook-oldala.
GYSEV: Késéssel kell kalkulálni a vasi megyeszékhelyen
Szombathelyen részlegesen meghibásodott a biztosítóberendezés - közölte e GYSEV.
1573-szor hívta az ügyvédet egy nő egy év alatt, zaklatás miatt emeltek vádat ellene
Zaklatás miatt vádat emelt a kecskeméti ügyészség egy nővel szemben, aki egy év alatt három telefonszámról összesen 1573-szor hívta fel az anyját védő ügyvédet, és még 769 smst is küldött neki, derül ki az ügyészség közleményéből, írja a telex.hu.
Idén is hétszázmillió forint jut az önkéntesek támogatására
A központi költségvetésben – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is hétszázmillió forint áll rendelkezésre az önkéntes tűzoltó egyesületek és az önkéntes mentőszervezetek támogatására. Ebből az összegből hatszázmillió forint az önkéntes tűzoltó egyesületek, százmillió pedig a mentőszervezetek fejlesztésére fordítható, írják a vasi katasztrófavédők.