km/óra
  2024.04.18., csütörtök  •  Andrea, Ilma napja
Operatív törzs: a kormány kedd délután nyújtja be a különleges jogrend visszavonásáról szóló törvényjavaslatot

Operatív törzs: a kormány kedd délután nyújtja be a különleges jogrend visszavonásáról szóló törvényjavaslatot

A kormány kedd délután terjeszti az Országgyűlés elé a különleges jogrend visszavonásáról szóló törvényjavaslatot - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa a keddi online sajtótájékoztatón.

 

Kiss Róbert alezredes emlékeztetett: a veszélyhelyzetet március 11-én hirdette ki a kabinet. Mint mondta, a különleges jogrend jelentősen hozzájárult a járvány elleni sikeres védekezéshez, segítségével a kormány és az operatív törzs gyorsan meghozta a védekezéshez szükséges gazdasági, egészségügyi rendvédelmi döntéseket, és gyorsan tudott cselekedni. Így Magyarország - más országokkal ellentétben - el tudta kerülni a járvány berobbanását, a tömeges megbetegedéseket és a több ezer halálesetet - tette hozzá. 


A járvány nem ért véget, a parlament elé kerülő törvényjavaslat tartalmazni fogja azokat a szabályokat és rendelkezéseket, amelyeket a járványügyi készültség miatt hatályban kell tartani - hangsúlyozta az alezredes.


Elmondta azt is, hogy kedden az operatív törzs utasítására újabb egyéni védőfelszereléseket, védőeszközöket szállítanak 30 vidéki kórházba, ezeket a kórházparancsnokok fogadják és készletezik.  


Kiss Róbert ismertette: 1525-re nőtt a hatósági házi karantén elektronikus ellenőrzését szolgáló mobiltelefonos alkalmazásra regisztrálók száma, így most 929 aktív felhasználója van az alkalmazásnak. Hétfőn 736 hatósági házi karantént rendeltek el, jelenleg 11 611 van érvényben. Hétfőn 44 esetben intézkedtek a hatósági házi karantén szabályait be nem tartókkal szemben.  


A rendőrség hétfőn is ellenőrizte a védelmi intézkedések - a távolságtartás, a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben a maszkviselés, illetve a vásárlási idősávok - betartását. Hétfőn ezek megszegése miatt 13 esetben intézkedtek: kilenc esetben figyelmeztettek, három helyszíni bírságot szabtak ki és egy feljelentést tettek - tette hozzá. Május 4-e óta 994 emberrel szemben intézkedtek a védelmi intézkedések szabályainak megsértése miatt. Szólt arról is, hogy 396-ra emelkedett a járványüggyel összefüggésben elrendelt büntetőeljárások száma. Ezek közül 107-et rémhírterjesztés, 29-et közveszéllyel fenyegetés, 124-et csalás és 21-et járványügyi szabályszegés miatt indítottak, és 79 gyanúsítottat hallgattak ki.


A határforgalomról elmondta: a belépő teherforgalomban Röszkénél, Ártándnál és Csengersimánál két óra, Tompánál egy óra a várakozás, kilépő teherforgalomban Csanádpalotánál egy órát kell várni. A személyforgalomban Nagylaknál a be- és kilépni szándékozóknak is egyórás várakozásra kell számítaniuk.


Kiss Róbert egy kérdésre válaszolva elmondta: május 22-étől a szlovák állampolgárok, valamint a Szlovákiában állandó, vagy ideiglenes lakóhellyel, tartózkodási címmel rendelkezők a hatósági házi karantén elrendelése nélkül léphetnek be Magyarországra, ha tartózkodásuk nem haladja meg a 24 órát. Hozzátette: a Magyarországra belépőknek egy formanyomtatványt kell kitölteniük, amelyet a szlovák rendvédelmi szervek lepecsételnek, így nyomon követhető a beutazás időpontja. Elmondta azt is, hogy a magyar-szlovák határon a rajkai, vámosszabadi, komáromi, esztergomi, parassapusztai, balassagyarmati, salgótarjáni, bánrévei, tornyosnémeti, tornanádaskai és a sátoraljaújhelyi átkelőt lehet használni a személyforgalomban. (MTI)

 

Fotó: Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésre válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. május 25-én. MTI/Bruzák Noémi

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.