km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Operatív törzs: mellőzzük a hosszú hétvégék előtti szokásos nagybevásárlást!

Operatív törzs: mellőzzük a hosszú hétvégék előtti szokásos nagybevásárlást!

A hosszú hétvégén is fontos a védelmi intézkedések betartása - hangsúlyozta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese online sajtótájékoztatón pénteken, kiemelve: március 15-én is tilos a gyülekezés. Az operatív törzs kéri a zsúfolt helyek kerülését.

 

Kiss Róbert elmondta, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint a nemzeti ünnep alkalmából március 15-ére több magánszemély a város több pontjára hívta gyülekezés céljából a lakosságot a közösségi médiában. Azonban tilos rendezvényt, gyűlést szervezni, tartani vagy azon részt venni - figyelmeztetett az alezredes, hozzátéve, hogy a csoportosulás veszélyezteti magunk és mások egészségét, a járvány elleni védekezést.


A szigorú védelmi intézkedések betartására éppen azért van szükség, hogy a vírus terjedését megakadályozzuk - hívta fel a figyelmet.


Kiss Róbert azt kérte, hogy aki teheti, mellőzze a hosszú hétvégék előtt szokásos nagybevásárlást a zsúfolt üzletekben, ne vegyen részt nagyobb csoportosulásban.


Elmondta, hogy a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt csütörtökön 507-szer intézkedtek a rendőrök, így a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről szóló kormányrendelet szeptember 21-ei hatályba lépése óta 30 597 rendőri intézkedés történt a maszkviselési szabályok figyelmen kívül hagyása miatt. Kiss Róbert közölte, hogy a közterületi maszkviselési szabályok megszegése miatt csütörtökön 461 intézkedésre volt szükség. További 24 emberrel szemben azért intézkedtek, mert buszon, villamoson, megállóban nem volt rajtuk maszk, 22-en pedig üzletekben, bevásárlóközpontokban nem viselték a védőeszközt.


Csütörtökön a vendéglátóhelyekre vonatkozó szigorúbb szabályok megsértése miatt nem kellett intézkedniük a rendőröknek, így vendéglátóhely ideiglenes bezáratásáról sem kellett döntenie a hatóságnak.


A kijárási tilalommal és a csoportosulások tilalmával összefüggésben csütörtökön 380 rendőri intézkedésre volt szükség, így összesen a tavaly novemberben bevezetett kijárási korlátozás, majd az azt felváltó kijárási tilalommal összefüggésben 48 919-re nőtt a szabályokat be nem tartók száma - tette hozzá.


Az elmúlt napon 44 rendőri intézkedésre volt szükség a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartók ellen eddig 13 295-ször intézkedtek.


Ismertette: az elmúlt napon 16 727 esetben ellenőrizték személyesen a rendőrök a hatósági házi karanténban lévőket. Ismét nőtt a hatósági házi karanténban levők száma, csütörtökön 7292 ilyen korlátozó intézkedést rendeltek el, jelenleg 48 677-en vannak hatósági házi karanténban. Közülük 4737-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a karanténszabályokat.


A járvánnyal összefüggésben tavaly március óta 549 bűncselekmény miatt indult eljárás, eddig 109 gyanúsítottat hallgattak ki - mondta el az alezredes.


Újságírói kérdésre válaszolva közölte: azt tapasztalják, hogy kiugróan nagy számban szegik meg a maszkhasználatra vonatkozó szabályokat a közterületeken, de továbbra is ellenőrzéseket tartanak a tömegközlekedésben, illetve az üzletekben is. Mint mondta, arra lehet számítani, hogy az üzletekben nagyobb tömegek gyűlnek össze, ezért csak akkor menjenek az emberek vásárolni, ha az feltétlenül szükséges.


Szintén újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a határellenőrzésre és a beutazási korlátozásokra vonatkozó szabályok kizárólag a személyforgalomban történő belépésre vonatkoznak, a nemzetközi teherforgalomra nem. Aki nem magyar állampolgár, továbbra sem utazhat be Magyarországra, ami alól kivételt jelent a belépés helye szerinti rendőrkapitányság vezetője által kiállított közigazgatási hatósági határozat, amelyben ezt engedélyezi. Ha megtörténik a belépés, a nem magyar állampolgár hatósági házi karanténba kerül.


A magyar állampolgárok beléphetnek az ország területére, de ha a betegség tüneteit mutatják, kijelölt karanténba kerülnek. Ha a betegség tüneteit nem mutatják, hatósági házi karantént rendelnek el velük náluk. A belépésnél figyelembe veszik, ha az illető egy negatív PCR-tesztet tud felmutatni, amelyet a schengeni térségben, az Egyesült Államokban vagy Kanadában állítottak ki.


Nincs változás az ingázók esetében: ha a magyar állampolgár a határvonaltól számított 30 kilométeres körzetből utazik a szomszédos országok valamelyikébe, és az utazása nem haladja meg a 24 órát, visszatérve nem kerül hatósági házi karanténba. Felhívta a figyelmet arra, hogy a szomszédos országok beutazási korlátozásait figyelemmel kell kísérniük az érintetteknek. A magyar beutazási korlátozások Magyarország területére történő beutazásra vonatkoznak, ha valaki külföldre szándékozik utazni, figyelembe kell vennie az adott ország korlátozásait.


Szigorodtak a szabályok az üzleti és gazdasági célú utazásokkal összefüggésben, a Külgazdasági és Külügyminisztérium rendeletben szabályozta azoknak az államoknak a körét, amelyeknek a területéről történő beutazás esetén az érintett nem kerül hatósági házi karanténba. (MTI)
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Fesztivál a színházban: Határvonalak (Képgalériával)
A sokszínűség jegyében rendezi meg immár második alkalommal a Weöres Sándor Színház a Határvonalak Színházi Fesztivált május 30-tól június 2-ig (csütörtöktől vasárnapig).
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Egerbe látogat az SZKKA
Az NB/I B-s női kézibajnokság 25. fordulójában a listavezető Egerbe látogat szombaton. A meccs 18.00 órakor kezdődik.
Szarka Zoltánra emlékeztek, aki 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját
Megemlékezést tartottak Szarka Zoltán halálának 8. évfordulóján. A Haladás VSE olimpiai bajnok labdarúgója 2016-ban hunyt el, 73 éves korában. 244 bajnoki meccsen védte a zöld-fehér csapat kapuját, tagja volt a mexikóvárosi ötkarikás játékokon aranyérmet nyert válogatottnak.
Bokrétaünnep a Szedreskert Bölcsődében – 2025-ben megnyitja kapuit Szombathely új, zöldbölcsődéje
„Szerintem a város egyik legjobb bölcsődéje lesz” – mondta dr. Nemény András polgármester. Szombathely új bölcsődéje a kor igényeinek minden szinten megfelel, magas ágyásokkal, fűszerkerttel, tornáccal, napelemekkel várja majd a legkisebbeket és lesz benne minden, ami fontos és szükséges a gyerekek fejlődéséhez.