km/óra
  2021.01.20., szerda  •  Fábián, Sebestyén napja
A hétvégén minden eddiginél többször kellett intézkedni a kijárási korlátozás megszegőivel szemben

A hétvégén minden eddiginél többször kellett intézkedni a kijárási korlátozás megszegőivel szemben

Minden eddiginél több, 1905 esetben kellett intézkedniük a rendőröknek a kijárási korlátozás szabályainak megsértése miatt a hétvégén - hangsúlyozta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a vasárnapi online sajtótájékoztatón.

 

 

Lakatos Tibor ezredes úgy fogalmazott: "bár a vírus lassabban terjed, mint korábban gondoltuk, akkor sem lehetünk felelőtlenek", és felhívta a figyelmet arra, hogy be kell tartani a kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet, valamint a polgármesterek által a hétvégére meghozott előírásokat. Az ezredes egy kérdésre válaszolva elmondta: a polgármesterek által a hétvégére hozott korlátozások célja, hogy megakadályozzák a járvány terjedését segítő magatartásokat, például a nyilvános helyeken történő csoportosulást, a vendéglátóegységek igénybevételét, vagy a közösségi közlekedés használatát. Mint mondta, úgy látják, a polgármesterek eddig jól éltek a felhatalmazással, és olyan intézkedéseket vezettek be, amelyek akadályozzák a járvány terjedését. Megjegyezte: a józan ész határain belül kell ezeket a szabályokat megalkotni. 


Az ezredes szólt arról is: a járványügyi helyzet lehetővé teszi, hogy enyhítsenek a kijárási korlátozás szabályain, de csak megfontoltan, alapos előkészítés után, fokozatosan lehet az intézkedéseket bevezetni, "következetesen bevezetett egyéb intézkedések" alapján. Kiemelte: a járvány nem múlt el, de olyan ütemben terjed, ami lehetővé teszi az enyhítések bevezetését. Hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy nem kell számolni további korlátozásokkal, nem kell figyelni az egészségünkre, de "bizonyos szabályok között újrakezdhetünk különböző tevékenységeket". Arra a kérdésre, milyen szempontokat vesznek figyelembe az enyhítéseknél, azt mondta, a legalapvetőbb a járvány terjedésének üteme, a fertőzöttek száma, a súlyos állapotban lévők száma, illetve az egészségügyi ellátórendszer tartalékkapacitása. Mérlegelni kell emellett a szomszédos országok által bevezetett intézkedéseket, hiszen - mint mondta - "nem tudunk külön utakon járni". Példaként említette, hogy az utazási korlátozások esetében Magyarországnak igazodnia kell a szomszédos országok által bevezetett enyhítésekhez. Hozzátette: figyelembe kell venni azt is, hogy Magyarország a járványnak nem ugyanabban a szakaszában van, mint Ausztria.


Az ezredes egy kérdésre válaszolva elmondta, többször szóba került a 65 év felettiek kijárási idősávjának módosítása, de úgy látják, egyelőre nem indokolt ezen változtatni. Hozzátette: május 3-a után - az előre meghatározott menetrend szerint - ezen is módosítanak, azzal együtt, hogy továbbra is fontos a korosztály elkülönítése a fiatalabbaktól.


Az ezredes elmondta azt is, hogy vasárnap reggel újabb, védőfelszerelést szállító repülőgép érkezett Kínából. Az ezredes megköszönte azoknak a munkáját, akik részt vesznek a védőeszközök szállításában, a vámeljárás gyors lefolytatásában és a védekezésben részt vevőkhöz eljuttatásában. Kiemelte az Állami Egészségügyi Ellátó Központ munkatársainak áldozatos munkáját, akik a hétvégén is végzik a védőfelszerelések raktározását, előkészítését, szállítását.


Közlése szerint a határátkelőhelyeken kiegyensúlyozott a forgalom, jelentős várakozás Röszkén a belépő teherforgalomban, Nagylaknál a kilépő személy- és teherforgalomban, valamint Csanádpalotán a belépő teherforgalomban van.


Azzal kapcsolatban, hogy csütörtök reggel óta lehetőség van a szerb-magyar határon is az ingázásra, de a Magyarországról hazatérő szerbeknek 28 napos karantént írt elő a szerb hatóság, Lakatos Tibor elmondta: kezdetben a szerb egészségügyi hatóságok másként értelmezték a két külügyminiszter közötti megállapodást, de ezt kétoldalú tárgyalásokon feloldották és szombaton 694 embert léptettek át ezen a határszakaszon. Megjegyezte: Szerbiában kijárási korlátozás van hétfő reggel 5 óráig, akkortól ismét átléphetik a határt a dolgozók, karanténba vonulás nélkül. (MTI)
 

Fotó: Rendőr beszélget az árusokkal a Búza téri nagypiac előtt kialakított palántapiacon Nyíregyházán 2020. április 25-én. A palánták iránti megnövekedett kereslet és az ezzel járó forgalomnövekedés miatt, a vásárlók biztonságának érdekében a piac vezetése a csarnok előtti üres területre költöztette a palántapiacot. MTI/Balázs Attila

kapcsolódó cikkek
A Szent Imre Kórház felkészült a tömeges megbetegedések ellátására
A Szent Imre Kórház felkészült a tömeges megbetegedések ellátására
A fővárosi Szent Imre Egyetemi Oktató Kórházban is mindent megtesznek a betegek és a munkatársak biztonsága érdekében, az intézmény a szabályoknak megfelelően alakította ki a koronavírusos betegek ellátásához szükséges feltételeket. Az intézmény felkészült a tömeges megbetegedések ellátására.
Meghalt 10 beteg és 2500-ra emelkedett a fertőzöttek száma
Meghalt 10 beteg és 2500-ra emelkedett a fertőzöttek száma
Meghalt 10 krónikus beteg, és 57-tel, 2500-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap reggel.
Hétfőtől csak eltakart arccal szabad használni a fővárosi tömegközlekedést 6 év felett
Hétfőtől csak eltakart arccal szabad használni a fővárosi tömegközlekedést 6 év felett
Hétfőtől csak sállal, kendővel vagy maszkkal eltakart arccal szabad felszállni a fővárosi tömegközlekedés járataira a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében, a rendelkezés a 6 éven aluli utasokra nem vonatkozik.
kapcsolódó cikkek
A Szent Imre Kórház felkészült a tömeges megbetegedések ellátására
A Szent Imre Kórház felkészült a tömeges megbetegedések ellátására
A fővárosi Szent Imre Egyetemi Oktató Kórházban is mindent megtesznek a betegek és a munkatársak biztonsága érdekében, az intézmény a szabályoknak megfelelően alakította ki a koronavírusos betegek ellátásához szükséges feltételeket. Az intézmény felkészült a tömeges megbetegedések ellátására.
Meghalt 10 beteg és 2500-ra emelkedett a fertőzöttek száma
Meghalt 10 beteg és 2500-ra emelkedett a fertőzöttek száma
Meghalt 10 krónikus beteg, és 57-tel, 2500-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap reggel.
Hétfőtől csak eltakart arccal szabad használni a fővárosi tömegközlekedést 6 év felett
Hétfőtől csak eltakart arccal szabad használni a fővárosi tömegközlekedést 6 év felett
Hétfőtől csak sállal, kendővel vagy maszkkal eltakart arccal szabad felszállni a fővárosi tömegközlekedés járataira a koronavírus-járvány terjedésének megakadályozása érdekében, a rendelkezés a 6 éven aluli utasokra nem vonatkozik.
Savaria Fórum 30. évfolyam 1. szám - 2021.01.15.
Savaria Fórum 30. évfolyam 1. szám - 2021.01.15.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Ausztria: hírügynökségi információk szerint február 7-ig marad a lezárás, a vendéglátás és a turizmus február végén indul újra
Az APA hírügynökség szombat késő este közzétett információi szerint február 7-ig meghosszabbítják az koronavírus-járvány miatt december végén elrendelt lezárás szabályait. A kormány vasárnap hivatalosan vasárnap jelenti be a döntéseket. 
Koronavírus-járvány Ausztria: vasárnap jelenti be a kormány az új intézkedéseket
Ausztriában a tartományi vezetők után a szakértők is egyetértettek abban, hogy a decemberi zárás intézkedéseit meg kell hosszabbítani, így elképzelhető, nem lesz lazítás január 24-től. Döntés és hivatalos bejelentés vasárnap várható
Február 8-tól kezdhet lazítani Ausztria, a vendéglátás és turizmus újranyitásáról február közepén döntenek
Sajtótájékoztatón jelentette be az osztrák kormány, hogy a december végén elrendelt zárást február 7-ig meghosszabbítja. Emellett az új vírusvariáns gyors terjedése miatt január 25-től elrendelte az FFP2-es maszkok viselését a kereskedelemben és a tömegközlekedésben, a védőtávolságot pedig 1-ről 2 méterre emelték.
150 új munkahely az 500 mellé: 45 millió euróból készül el az EO bevásárlóközpont új része Felsőőrött
A Rutter Immobilien Gmbh 45 millió eurós befektetéssel új bevásárlóközpontot épít Felsőőrött (Oberwart) az EO mellé, írja a meinbezirk.at.
Nem jár előnyökkel a tömeges teszten való részvétel: Ausztriában január 24-ig marad egységesen a lezárás
Ausztriában a lezárás január 24-ig mindenkire vonatkozik. Az ingyenes teszt lehetősége nem rövidíti ezt le, miután az ellenzéktől nem kapta meg a támogatást a tervezet. Ez azt jelenti, hogy a kereskedelem, a vendéglátás és az idegenforgalom csak január 25-én nyílhat meg, írja az orf.at. Az iskolák esetében még nem tiszta, hogy január 18-án vagy 25-én térnek-e vissza a normál oktatásra.
legfrissebbek
Ausztriában botrány robbant ki az oltási sorrend be nem tartása miatt
Botrány robbant ki Ausztiában a koronavírus elleni oltások beadása körül, Sebastian Kurz kancellár a Kronen Zeitung című osztrák lapnak nyilatkozva szerdán megengedhetetlennek nevezte, hogy polgármesterek és feleségeik, illetve helyi prominens személyiségek soron kívül jutottak hozzá a vakcinához.
Várják a javaslatokat az egészségügyi elismerésekre
Ausztriában júniusig meghosszabbítják a gazdasági válságtámogatásokat
Ausztriában fél évvel meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt folyósított gazdasági válságtámogatásokat - jelentette be Werner Kogler alkancellár szerdán Gernot Blümel pénzügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
Országos tisztifőorvos: hamarosan kezdődik a 89 évesnél idősebbek oltása
Továbbra is előnyt élveznek az egészségügyi dolgozók a koronavírus elleni védőoltás beadási rendjében - mondta az országos tisztifőorvos a pandémia elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
Megkezdte a felkészülést a következő idényre a Haladás-Viktória
A Simple Női Liga tavaszi rajtjára március közepén kerül sor, a csapatra addig két hónap intenzív felkészülés vár.