km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Operatív törzs: 612-en szegték meg a maszkviselési szabályokat kedden

Operatív törzs: 612-en szegték meg a maszkviselési szabályokat kedden

A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt 612 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök kedden - mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője a szerdai online sajtótájékoztatón.

 

Kiss Róbert elmondta, hogy 601 esetben közterületeken, 5 esetben tömegközlekedési eszközökön, illetve azok várakozóhelyein, 6 esetben pedig bevásárlóközpontok, üzletek területén szegték meg a szabályokat.


Hozzátette: összesen 61 046-re emelkedett a maszkviselési kötelezettség megszegése miatt indult intézkedések száma a jogszabály hatályba lépése óta.


A boltokra, vendéglátóhelyekre, szálláshelyekre és szabadidős létesítményekre vonatkozó szabályok megszegése miatt eddig 1051 rendőri intézkedés történt. Ebből 317 esetben az üzemeltető vagy a tulajdonos mulasztása volt megállapítható, 734-szer pedig az üzletek korlátozott nyitvatartására, illetve az ott-tartózkodásra vonatkozó szabályokat nem tartották be.


Kedden egy üzletet kellett bezáratnia a rendőrségnek a szabályok be nem tartása miatt, vendéglátóhelyen ugyanakkor nem tapasztaltak olyan szabálytalanságot, ami hasonló intézkedést tett volna szükségessé - ismertette az alezredes.  


A kijárási tilalom és a csoportosulás tilalmának szabályait be nem tartók ellen 117 esetben intézkedtek az elmúlt napon, így már 66 374-re emelkedett az ilyen rendőri fellépések száma.


Kedden is ellenőrizték a Magyarország területén személyforgalomban átutazókat, a tranzitszabályokat megsértőkkel szemben 74 esetben léptek fel. Az átutazókat tavaly szeptember óta ellenőrzik, a szabályokat be nem tartók ellen eddig 16 297-szer intézkedtek.


Kiss Róbert ismertette: folyamatosan csökken a hatósági házi karanténban levők száma, jelenleg 33 429 emberrel szemben van hatályban ilyen korlátozó intézkedés. Kedden 3399 hatósági házi karantént rendeltek el, közülük 2137-en vállalták, hogy a rendőrség elektronikusan ellenőrizze, betartják-e a rájuk vonatkozó szabályokat. (MTI)

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.