km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Olaszországban zárt térben továbbra is maszkot kell viselni

Olaszországban zárt térben továbbra is maszkot kell viselni

Megerősítette a szájmaszk kötelező viseletét zárt helyen, valamint a távolságtartásra vonatkozó előírásokat Roberto Speranza olasz egészségügyi miniszter keddi parlamenti bejelentésében, hangsúlyozva, hogy a koronavírus miatti járványveszély továbbra sem múlt el.

 

Roberto Speranza a továbbra is hatályos korlátozó intézkedések között említette, hogy akár ötezer euróig terjedő bírsággal, valamint háromról tizennyolc hónapig terjedő börtönnel sújthatják a betegeket, akik megsértik a karanténkötelezettséget. Megerősítette, hogy az Európai Unión kívülről beutazókra kéthetes karanténidőszak vonatkozik.
    

A szájmaszk viselete kötelező marad az összes zárt helyen, köztük a tömegközlekedési eszközökön, üzlethelységekben, az éttermekben is, amikor a vendégek például a mellékhelyiségbe mennek, valamint edzőtermekben és a strandok öltözőiben is. Nyílt téren megszüntették a kötelező szájmaszkviselést: utolsóként Lombardia tartomány szerdától törli el az utcákon vagy más szabad téren kötelező maszkhasználatot.
    

Továbbra is érvényesnek számít a távolságtartás betartása az utcán éppúgy, mint a strandokon. Ha nem lehet elkerülni a tömörülést, szájmaszkot kell viselni.
    

Roberto Speranza hangsúlyozta, hogy az óvintézkedések július 31-ig érvényesek. Ekkor jár le a január 28-án elrendelt vészhelyzet. Giuseppe Conte miniszterelnök korábban bejelentette a vészhelyzet meghosszabbítását őszig vagy akár év végéig. Az egészségügyi tárca vezetője hangsúlyozta, hogy támogatja a vészhelyzet meghosszabbítását, mivel Olaszország "még nem hagyta mögött a járványt, és nem lankadhat a figyelmünk".
    

Bejelentette, hogy szeptembertől a pedagógusokon és az oktatási intézmények más dolgozóin ellenanyagszintet mérő vérvizsgálatot végeznek. A miniszter szerint a március 8-tól szünetelő olaszországi oktatás szeptemberi újraindítása mérföldkő lesz a normalitáshoz való visszatérésben.
    

Az egészségügyi tárca keddi adatai szerint tizenhét beteg halt meg egy nap alatt a korábbi tizenháromhoz képest. A halálos áldozatok száma 34 967. Egy nap alatt 114 fertőzöttet szűrtek ki a hétfői 169 után. Valamivel több mint 12 ezer az aktív fertőzöttek száma, közülük 777 beteget kezelnek kórházban, hatvanat intenzív osztályon. A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 243 344-et. (MTI)

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.