km/óra
  2020.11.25., szerda  •  Katalin napja
Olaszországban hárman haltak meg, utoljára februárban volt ilyen alacsony a halottak száma

Olaszországban hárman haltak meg, utoljára februárban volt ilyen alacsony a halottak száma

A járvány februári terjedése óta először csökkent háromra a halottak száma egy nap alatt Olaszországban, és Lombardia tartományban öt hónap óta először egyetlen beteg sem veszítette életét az egészségügyi minisztérium vasárnap esti adatai szerint.

 

A halottak száma a szombati tizennégyről csökkent háromra. Utoljára ilyen kevés beteg február 22-én halt meg, egy nappal azelőtt, hogy az északi Lombardiában és Venetóban tizenegy várost karantén alá helyeztek. A halottak száma eléri a 35 045-öt.

   

Lombardiában az utóbbi huszonnégy órában egyetlen beteg sem halt meg. A tartományban harminchárom új fertőzöttet szűrtek. A lombardiai kórházakban 148 beteget kezelnek, huszonkettőt intenzív osztályon.

   

Olaszországban 219 új beteget regisztráltak egy nap alatt a korábbi 249-hez képest. Az új fertőzöttek többségét már nem a lombardiai gócpontokon szűrték: a legtöbb fertőzöttet, ötvenegyet Emilia Romagnában diagnosztizáltak, valamint Venetóban negyvennyolcat. A húsz tartományból csupán négyben nem szűrtek új fertőzöttet. Az aktív fertőzöttek száma 12 ezer felett van, 743 beteget kezelnek kórházban, negyvenkilencen vannak lélegeztető gépen.

   

A gyógyultak száma megközelítette a 197 ezret. A gyógyultakat és halottakat is számolva, a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 244 434-et.

   

Alessio D'Amato, a főváros, Róma körüli Lazio régió egészségügyi tanácsosa a szájmaszk kötelező használatára szólított fel zárt térben, és az emberekkel teli szabadtéren is. Rómában szombat este és éjszaka lezárták a belváros összes látogatottabb, szórakozóhelyekkel teli terét a tömörülések megakadályozására. A tartományban tizenhét esetet szűrtek egy nap alatt. Lezártak egy tengerparti strandot, egy piacot és több római szórakozóhelyet is az óvintézkedések megsértése miatt.

   

Alessio D'Amato arra figyelmeztetett, hogy ha nem viselik a maszkot az előírt helyeken, a tartomány a korlátozások újbóli bevezetésére kényszerülhet.

 

Forrás: MTI 

kapcsolódó cikkek
Újabb 18 COVID-fertőzött hazánkban
Újabb 18 COVID-fertőzött hazánkban
18 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4333 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot Ausztriában, a részletekről később döntenek
Ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot Ausztriában, a részletekről később döntenek
Ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot Ausztriában - erről Sebastian Kurz kancellár beszélt vasárnap az Österreich című lapnak.
kapcsolódó cikkek
Újabb 18 COVID-fertőzött hazánkban
Újabb 18 COVID-fertőzött hazánkban
18 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4333 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot Ausztriában, a részletekről később döntenek
Ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot Ausztriában, a részletekről később döntenek
Ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot Ausztriában - erről Sebastian Kurz kancellár beszélt vasárnap az Österreich című lapnak.
Savaria Fórum 29. évfolyam 43. szám - 2020.11.20.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Éveken át verték és éheztették a gyerekeiket egy Körmend közeli településen
A Körmendi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat az ellen a Körmend közeli településen élettársi kapcsolatban élő férfi és nő ellen, akik magatartásukkal éveken át veszélyeztették három gyermeküket, áll a Vas Megyei Főügyészség közleményében.
Telefonos info-vonalat indít a Markusovszky kórház a betegek hozzátartozóinak
A Markusovszky kórház proszektúrája betelt, külső telephelyek bevonásával oldják meg a halottak tárolását
A nyugat.hu számolt be egy olvasójuk levele nyomán arról, hogy megtelt a szombathelyi Markusovszky kórház proszektúrája. Kérdéseiket elküldték a kórháznak, ma a 24.hu-nak elismerték, hogy valóban így van.
Gulyás: pénteken veszi kezdetét az országos rendszeres tesztelés
A kormány legfontosabb felelőssége, hogy ha van orvosilag ellenőrzött, hatásos vakcina, akkor azt a lehető leghamarabb beszerezzük, ezért mindenkivel tárgyalunk, aki ilyen oltóanyagot Magyarország számára biztosítani tud - jelentette be a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely közölte azt is, hogy jövő hét szerdán fogja a kormány az eddigi intézkedések hatásait értékelni, és döntenek majd arról, hogy szükség van-e további intézkedésekre, vagy sem.
Új helyére került a város adventi koszorúja
legfrissebbek
Két Falco-játékosnak is pozitív lett a tesztje az EB-selejtezőkre készülő kosárlabda-válogatottnál
Nincs könnyű helyzetben Ivkovics Sztojan együttese a közelgő mérkőzések előtt. A nemzeti csapat a szlovéniai buborékban előbb Ausztriával, majd a házigazdákkal játszik nagyon fontos találkozót.
Zárkatársát bántalmazta a többszörös visszaeső rab
A Szombathelyi Járásbíróság előkészítő ülésen a többszörös visszaeső vádlottat súlyos testi sértés bűntette miatt 1 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte azzal, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható, olvasható az ügyészség közleményében.
155 új fertőzött Vasban, 3806 Magyarországon, 106-an meghaltak
3806 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 106 beteg - közölte a koronavirus.gov.hu. A koronavírusosok száma a megyében 5844-ről 5999-re nőtt.
Hasznos tanácsokat kaphatunk koronavírusos családtagunk ápolásához
A Segítés Városa 2020-ban is folytatódik. Mit tegyünk, ha koronavírusos egy családtagunk és házi karanténba került? Egy sokakat érintő tájékoztató videót mutat be Facebook-oldalán Szombathely városa, mely több kérdésre is választ ad a témában.
Tesztkonténer Felsőpulyán: 15 perc alatt megvan az eredmény
Újabb tesztkonténer kezdi meg a jövő héten a működését Burgenlandban. Kismarton (Eisenstadt) után Felsőpulyán (Oberpullendorf) is végeznek így antigén-gyorsteszteket, amelyek eredménye 15 percen belül ismertté válik, olvasható az orf.at-n.