km/óra
  2020.11.28., szombat  •  Stefánia napja
Olasz külügyminiszter: június 15-én Európa egyszerre nyissa meg határait

Olasz külügyminiszter: június 15-én Európa egyszerre nyissa meg határait

Luigi Di Maio olasz külügyminiszter azt javasolja, hogy az Európai Unió tagállamai egyidejűleg nyissák meg határaikat annak érdekében, hogy a koronavírus-járvány miatti korlátozások után az idegenforgalom egyszerre indulhasson újra.

 

A RAI közszolgálati televíziónak hétfőn késő este adott interjúban az olasz diplomácia vezetője azt szorgalmazta, június 15-e legyen "az európai újraindulás napja". Mivel Németország ezen a napon készül újra megnyitni határait, "próbáljunk meg mindannyian egyszerre újraindulni" - hangsúlyozta Di Maio.


Elmondta, a római kormány el akarja kerülni, hogy az EU tagországai között a turisták olyan "kétirányú" folyosókon mozogjanak, amelyek más országokat kizárnak.


Luigi Di Maio hangsúlyozta, hogy osztrák kollegájával Alexander Schallenberggel már egyeztetett, és ígéretet kapott arra, hogy Ausztria átengedi Olaszország felé a német turistákat, akik tavaly a beutazók több mint 27 százalékát képviselték. (MTI)
 

kapcsolódó cikkek
A határátlépések könnyítéséről egyeztetett a külügyminiszter osztrák, cseh és szlovák kollégájával, június 15. a kitűzött dátum
A határátlépések könnyítéséről egyeztetett a külügyminiszter osztrák, cseh és szlovák kollégájával, június 15. a kitűzött dátum
A határokon bevezetett korlátozó intézkedések könnyítéséről egyeztetett videókonferencián Szijjártó Péter osztrák, cseh és szlovák kollégájával - erről a külgazdasági és külügyminiszter élő videóbejelentkezésben számolt be hétfőn a közösségi oldalán.
kapcsolódó cikkek
A határátlépések könnyítéséről egyeztetett a külügyminiszter osztrák, cseh és szlovák kollégájával, június 15. a kitűzött dátum
A határátlépések könnyítéséről egyeztetett a külügyminiszter osztrák, cseh és szlovák kollégájával, június 15. a kitűzött dátum
A határokon bevezetett korlátozó intézkedések könnyítéséről egyeztetett videókonferencián Szijjártó Péter osztrák, cseh és szlovák kollégájával - erről a külgazdasági és külügyminiszter élő videóbejelentkezésben számolt be hétfőn a közösségi oldalán.
Savaria Fórum 29. évfolyam 43. szám - 2020.11.20.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Telefonos info-vonalat indít a Markusovszky kórház a betegek hozzátartozóinak
Kurz: Ausztria a nyugati tartományokban kezdi a tömeges tesztelést
Sebastian Kurz osztrák kancellár bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt meghirdetett tömeges tesztelést a nyugati tartományokban, Vorarlbergben, Tirolban és Salzburgban kezdik meg december elején.
A Markusovszky kórház proszektúrája betelt, külső telephelyek bevonásával oldják meg a halottak tárolását
A nyugat.hu számolt be egy olvasójuk levele nyomán arról, hogy megtelt a szombathelyi Markusovszky kórház proszektúrája. Kérdéseiket elküldték a kórháznak, ma a 24.hu-nak elismerték, hogy valóban így van.
Új helyére került a város adventi koszorúja
Ausztriában a tömeges tesztelés december 5-én kezdődik
Elkészültek a koronavírus-tömegteszt tervek Ausztriában. December elején a tanárok, majd a rendőrök tesztelését végzik el, ezt követi önkéntes alapon a lakosság tesztelése. A tesztek mindenki számára ingyenesen elérhetőek lesznek, olvasható az orf.at-n.
legfrissebbek
Kásler: az egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást
A magyar egészségügy bírni fogja a rá nehezedő történelmi nyomást, a politikai hangulatkeltések ellenére most a szakembereink elhivatottsága és teljesítménye a záloga a sikeres járványkezelésnek - írta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere szombaton a Facebook-oldalán.
Zúzmara, napfény, kék égbolt: lélegzetelállító fotók készültek a Kendig-csúcson
Zúzmarába öltözött a táj a Kőszeg-hegységben, a Kendig-csúcson, írja a Kőszegi Időjárás Előrejelzés Facebbok-oldal, amelyre egy káprázatos képsorozat is felkerült.
Szlávik: a lehető leggyorsabban kell beoltani a lakosságot
A koronavírus elleni vakcinák megjelenése után a lehető leggyorsabban kell beoltani a lakosságot, amihez célszerű oltópontokat felállítani - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
Jövő héten ismét bajnoki mérkőzést játszik a Falco
Több mint egy hónap után lépnek újra pályára a sárga-feketék.
Már a karácsonyra készülnek a Mesebolt Bábszínházban
Az online térbe hívja óvodás nézőit a Mesebolt Bábszínház. A járványhelyzet miatt a társulat valamennyi előadása elmarad december 10-ig, de a műhelymunka nem állt meg. A Téli képek című sorozat első darabja már elkészült, ezt videóra rögzítették, és egy zárt linken eljuttatják a bérletet vásárolt intézményekhez, így a gyerekek az óvodában vagy akár otthon is megnézhetik.