km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Októbertől lehet vadászni a hódokra, kizárólag engedéllyel

Októbertől lehet vadászni a hódokra, kizárólag engedéllyel

Lehet vadászni a hódokra októbertől, ehhez viszont még mindig engedély szükséges. A megyében körülbelül 1000 hód van, Szombathelyen belül is károkat okoznak.

 

A hódok rengeteg kárt okoznak már Szombathely belterületén is. Januárban számoltunk be róla, hogy szinte az összes fát megrágták és kidöntötték a Perint-patak KISZ-lakótelepi szakaszán, és gátat építettek, ami partelmosást okozott. Akkor a megrágott fákat a szakemberek összedarabolták, és a hódgátakat is elbontották. A vízügyi ágazat régóta küzd a hódok okozta pusztítással: eltűnnek a fák a tavak, vízfolyások mellől, és ez csak az egyik probléma.


Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója az SZTV érdeklődésére elmondta, hogy a másik probléma, hogy a kidöntött fákból élőhelyeket, hódgátakat épít, ami partelmosásokat okoz. Néha olyan erős gátat épít, ami árvíz idején elöntéseket okoz, emiatt sok panaszt kapnak településektől, gazdálkodóktól, hogy elönti a víz a partmenti kultúrterületeket.


A hód védett állat. Hazánkban eredetileg őshonos volt, majd 100 évre kipusztították, a 90-es években telepítették vissza. Olyannyira sikeresen, hogy mára elszaporodott. Sokan, régóta sürgették már a jogszabályváltoztatást.


Szinetár Csaba zoológus, az ELTE-SEK főiskolai tanára hozzátette, az állomány túlszaporodott, és amennyiben megfelelő jogszabály születik, evidens, hogy szükséges, és talán kicsit már megkésett is ez az intézkedés, ami a hazai hódállomány szabályozása szempontjából elvárható.


A Magyar Közlöny augusztusi, 128. számában új rendelkezések jelentek meg a hódokkal kapcsolatban. Az állat bekerült azon fajok közé, amelyek "közegészségügyi okból, a légiközlekedés biztonsága, az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása, valamint a közérdeket sértő vízkárok megelőzése, mérséklése érdekében" riaszthatók, elejthetők, gyéríthetők, állományuknak szabályozása engedélyezhető. Vadászatukhoz viszont még mindig engedély szükséges. Ennek kiadásával Vas megyében az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága foglalkozik.


Markovics Tibor, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója kiemelte, évente körülbelül 20-30 eset lehet az, amikor problémát jeleznek a hódokkal kapcsolatban. Ez részben városi jellegű területeken szokott előfordulni, holott legtöbb esetben az a probléma, hogy a folyók, illetve a tavak menti fákat teszik tönkre a hódok, illetve mezőgazdasági, erdőgazdasági területeken szokott előfordulni szintén vízfolyások mentén.


A hódok befogása, kilövése viszont körülményes, európai tapasztalatok alapján inkább a csapdázás célravezető, tette hozzá Horváth Takács Szabolcs, a Berek-Völgye Vadásztársaság elnöke. Szerinte ehhez mindenképpen egy olyan szakértői gárda szükséges, aki nemcsak a hód, hanem egyéb más vadfajok befogására is specializálódott, tehát megvan hozzá az összes eszköze, és a szaktudása.


A hód vadászata október 1. és március 31. között engedélyezett a rendelet szerint. Idővel kiderül, hogy az új jogszabály megoldást jelent-e a problémára.

 

 

Fotó: Hódok miatt fák dőltek a Perint medrébe a Váci és a Kodály Zoltán utcát összekötő híd melletti szakaszon 2021 decemberében - archív/Nagy Jácint 

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
legfrissebbek
Ferenc pápa a mai világban megalázott Krisztusokról írt a nagypénteki meditációkban
Az elnyomástól és igazságtalanságtól megalázott Krisztusok, a háború őrültsége miatt mosolyukat vesztett gyermekek és a bántalmazást elszenvedő nők a főszereplői a nagypéntek esti keresztút állomásain elhangzó meditációknak, melyeknek szövegét első alkalommal Ferenc pápa írta.
Amszterdam 100 ezer eurót fizet kártérítésként a város villamosvállalatának holokausztban játszott szerepéért
Amszterdam önkormányzata 100 ezer eurót fizet kártérítésként amiatt, hogy a város a második világháború alatt a villamosjegyekből származó pénzből 48 ezer zsidó embert szállított a náci haláltáborok felé - írta a DutchNews hírportál pénteken.
Vitályos Eszter a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, egyben kormányszóvivő lesz
A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozat szerint Vitályos Esztert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkárát a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárává nevezték ki április 1-jei hatállyal.
Szerdán és csütörtökön ezekben az utcákban nem lesz víz
Április 3-án és 4-én 8-tól 16 óráig.
Geszti jubileumi koncertet ad jövőre az Arénában
Geszti Péter előadóművész, dalszövegíró hatvanadik születésnapja alkalmából jövő év elején, január 25-én jubileumi koncertet ad Budapesten Geszti Sixty Aréna Show címmel - áll a szervezők közleményében.