km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Október végén kerül a magyar mozikba Demian József Éjjeli őrjárat című filmje

Október végén kerül a magyar mozikba Demian József Éjjeli őrjárat című filmje

A közlemény szerint Demian József célja az volt, hogy felszabadítsa a szerepeket kötöttségeik alól és teret adjon a spontaneitásnak. Ugyanakkor makacsul ragaszkodott az alakítások hitelességéhez.

Október 28-tól vetítik a magyar mozik Demian József Éjjeli őrjárat című filmjét, amelynek rendhagyó premier előtti vetítését október 18-án tartják színészek, rendezők és színházi emberek körében a Bem moziban. A magyar-román koprodukcióban készült Éjjeli őrjárat egy színházi társulat egyetlen éjszakájának történetét meséli el: a főpróba után a szereplők nem találják az öltöztetőnőt és vele együtt az öltözők kulcsait sem, így a színház épületéből az utcára teljes jelmezben és sminkben kénytelenek kilépni - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Mint írják, a színészek ahelyett, hogy együtt maradnának, szétszélednek, külön-külön próbálják megtalálni útjukat hazafelé és mindannyian szembesülnek az örök kérdéssel: hol ér véget a színpadi karakter és hol kezdődik az ember. "A látszatok és a valóság viszonya, az előadás konvencióinak az utca konvencióival való ütközése, a színpad és a színdarab védelmének szertefoszlása a külvilág előítéleteinek súlya alatt - csupán néhány gondolat, amin a néző eltöprenghet majd" - áll a dokumentumban.


A film rendezője, operatőre, forgatókönyvírója, Demian József (Josef Demian) nagyváradi születésű, Romániában és Ausztráliában is alkotó rendező-operatőr. A filmben a hivatásos színészek mellett amatőrök is szerepelnek. A film szereplői között van Razvan Vasilescu vezető román színész, akit egyebek mellett a Bibliothéque Pascal című filmből ismerhet a magyar közönség, de szerepel a filmben Mátray László és Bogdán Zsolt is. Az Éjjeli őrjárat a Nemzeti Filmintézet támogatásával, Lemhényi Réka, a Terápia és a Taxidermia vágója, illetve A torinói ló és A londoni férfi hangmérnökeként ismert ifj. Erdélyi Gábor közreműködésével készült. 


Demian József Nagyváradon született 1941-ben. Előbb televíziós tanulmányokat folytatott, majd a bukaresti egyetemen operatőr szakon végzett. Operatőre volt a Kőlakodalom című filmnek, amelyet megvásárolt a New York-i Modern Művészetek Múzeuma. Rendezőként legnagyobb sikere az Egy lány könnye című film volt, amely 1980-ban Cannes-ban az Un certain regarde szekciójában szerepelhetett. Kölyök című alkotása 1985-ben nagydíjas volt Avellinóban, a Neorealista Filmek Fesztiválján - áll a közleményben.

 

1985-ben filmjei miatt összetűzésbe került a román hatalommal, ezért Ausztráliába emigrált. Később az Ausztrál Filmegyetem operatőr tanszékének vezetője lett. Operatőrként dolgozott a City Loop című ausztrál filmben, és a 2000. évi sydney-i olimpia hivatalos filmjének vezető operatőre volt. 1994-től feleségével, Józsa Erikával készítettek dokumentumfilmeket a közmédia részére is.

 

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.