km/óra
  2025.07.10., csütörtök  •  Amália napja
Emlékezés: akik hittek a szabadságban

Emlékezés: akik hittek a szabadságban

Több programmal is megemlékeztek az aradi vértanúk napján: a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium és a Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola diákjai is ünnepi műsort tartottak, Dr. Horváth Attila alpolgármester ünnepi beszédében kiemelte, hogy a jó mindig legyőzi a gonoszt.

 

A megemlékezés koszorúzással kezdődött, október 6-án reggel Dr. Nemény András polgármester, Horváth Soma és Dr. László Győző alpolgármesterek, Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Harangozó Bertalan kormánymegbízott koszorút helyeztek el a Vas megyei Levéltár előtti 48-as téren álló gróf Batthyány Lajos mellszobornál. 


Délután a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium kápolnájában tartottak emlékező szentmisét. A kápolna színültig megtelt, a szentmisén részt vettek a város és a megye vezetői, Szombathely közgyűlésének tagjai is. A résztvevők a 126. zsoltárral emlékeztek az aradi vértanúkra. 


A megemlékezés négy órától ünnepi műsorral és koszorúzással folytatódott a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium aradi emlékfala előtt. A diákok előbb felidézték az 1848-49-es forradalmat és a világosi fegyverletételt, majd ezt követően felolvasták mind a tizenhárom aradi vértanú utolsó szavait, és elmondták, hogy kit miként végeztek ki. Megemlékezésüket a Kiss Kata Zenekar Magyar vagyok című számának eléneklésével zárták, melynek legfőbb üzenete a szám refrénje: „Együtt dobban a szív, s benne dobban a szó / Magyarnak lenni, igenis jó.”


A gimnazisták műsora után ünnepi beszédet mondott dr. Horváth Attila, Szombathely alpolgármestere, aki szerint az aradi vértanúk hittek a szabadságban és abban, hogy minden ember egyenlőnek született, ezért még a legsötétebb pillanatokban sem kértek kegyelmet, hanem olyan bátorságot mutattak, amit ma elképzelni sem tudunk. Az alpolgármester kifejtette, hogyha minden magyar saját képességei szerint mindent megtesz a magyarok közösségért, akkor méltók lehetük arra, hogy tisztelegjünk az aradi vértanúk emléke előtt. Horváth Attila kiemelte, hogy az aradi vértanúknak nem a nemzetiségük volt a fontos, hanem az, hogy egy közös eszmében hittek, igazi hazafiak voltak. Zárszóként emlékeztette arra a közönséget, hogy ugyan gróf Batthyány Lajos és társai a csatát elbukták, de nem veszítették el a harcot, ugyanis a jó mindig legyőzi a gonoszt.


Az ünnepi beszéd után koszorúzás következett, Szombathely Megyei Jogú Város vezetői,  Hende Csaba országgyűlési képviselő, valamint a Vas Megyei Kormányhivatal, az Éljen Szombathely Egyesület, a Demokratikus Koalíció, a Lehet Más a Politika, a Magyar Szocialista Párt, a Momentum, a Fidesz, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Premontrei Szent Norbert Gimnázium, a Magyar Honvédség 83. Poppr Emil Területvédelmi Zászlóalja, a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület 11. Huszár Tagozata, a Vasi Honvéd Bajtársi Egyesület és a Bencés Diákszövetség képviselői helyeztek el koszorút az emlékfal előtt. 


A koszorúzás után a megemlékezők átvonultak a Szombathelyi Zrínyi Ilona Általános Iskola elé, ahol a kisiskolások tartották meg ünnepi műsort. A műsor a Republic együttes Ezt a földet választottam című számával kezdődött, majd a gyerekek gróf Batthyány Lajos feleségének címzett utolsó leveléből idéztek. A tiszteletadás koszorúzással és gyertyagyújtással zárult.

 

 
Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Hallay Zalán is a Haladás játékosa
Hallay Zalán 2005.11.22-én született Budapesten, egész életében Újpesten élt és focizott. Tavaly a lilák II. csapatában szerepelt, az itt nyújtott teljesítményével hívta fel magára a Hali szakmai stábjának a figyelmét. A 19 esztendős futballista a védelem mindkét oldalán bevethető, de a középpálya közepén is hasznosan tud focizni, olvasható a Szombathelyi Haladás Facebook-oldalán.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Sziget: éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők.
Karbantartás miatt változik a menetrend a győri vasútvonalon a hétvégén, érinti a szombathelyi IC-ket is
Változik a menetrend a győri vasúti fővonalon a hétvégén a Szárliget és Tatabánya közötti karbantartás miatt - közölte a Mávinform csütörtökön a honlapján.
Kapibara kölykök születtek a debreceni állatkertben
Kapibarák (vízidisznók) születtek a debreceni állatkertben: Diégó és Mika három kölyke egészséges és eleven, a szárazföldi pihenőtől a frissítő pancsolóig mindenhova követik az anyjukat a Dél-Amerika kifutóban - jelezte a park információs szolgálata.