km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
ÖkoPlusz Fesztivál: második alkalommal a környezettudatosság jegyében!

ÖkoPlusz Fesztivál: második alkalommal a környezettudatosság jegyében!

A tavalyi nagy sikert követően idén második alkalommal rendezi meg az ÖkoPlusz Fesztivált a H+ Média és Kulturális Egyesület. A rendezvény kiemelt napja 2023. május 27-e, szombat lesz, de már a megelőző napokban is több programmal várják az érdeklődőket megyeszerte a szervezők.

 

A fesztivált megelőző napokban Nemesbődön a helyi közösségi fűszer- és gyógynövénykert kialakításához kapcsolódóan ültet növényeket a helyi közösség az ÖkoPlusz program keretében, míg Jákon interaktív méhészeti bemutatón vehetnek részt az érdeklődők.


Május 26-án délelőtt a fiataloké lesz a főszerep az arborétumban, ahol egy workshoptúra keretében ismerkedhetnek meg a témával különböző nézőpontokból. Péntek délután a Kámoni Fiókkönyvtárban kezdődnek meg a kísérőprogramok: 16.00 órától Emilla környezettudatos menstruáció témájú előadásának keretében Csete Mónika Magyarország legnagyobb, mosható betéteket gyártó cégének megálmodója és alapítója tart előadást, majd 17.00 órától a Trendrakó, azaz az ecetes srác, a vegyszermentes háztartás atyja. Marci a social médiában is egyre nagyobb figyelmet kap videói által, melyek természetesen a rendről és a tisztaságról szólnak. Tippjeit most megosztja velünk is egy előadás keretein belül, és a saját kiadott könyvei is megvásárolhatók lesznek személyesen tőle!


Május 27-én igazi fesztiválhangulat költözik a Kámoni Arborétum Látogatóközpontjába és a Kámoni Fiókkönyvtárba, hiszen a két helyszínen 9.00 és 19.00 óra között várja az érdeklődőket számtalan foglalkozás, workshop és program.


Aznap a Kámoni Arborétumban 9.30-tól a gyerekeké lesz a főszerep, hiszen ismét érkezik Frédy bácsi bábszínháza. 10.30-tól Kiss Márton környezettudatos művészetterápiás foglalkozásán vehetnek részt az érdeklődők – aki erről lemaradna, 15.30-tól van mód a részvételre a fiókkönyvtárban. 11.00 órakor és 14.30 órakor Doterra előadását tekinthetik meg a résztvevők, amelynek témája a gyógyulás és immunerősítés természetes illóolajokkal lesz. Ebédidőben a Deck Bistro & Bar és a Halker Kft. együttműködésének köszönhetően főzőbemutató keretében ismerhetnek meg új ételeket a látogatók, akik korlátozott mennyiségben meg is kóstolhatják az ott elkészült finomságokat. 16.30-kor és 17.30-kor Mit énekelj az arborétumban…? Gerbert Judittal címmel vehetnek részt a legkisebbek és szüleik a Ringató foglalkozáson az arborétumi fák ölelésében, 16.30-tól pedig a tavalyi nagy sikerre való tekintettel ismét gyógynövényismereti előadást hallgathatnak meg az érdeklődők Huftlesz Mihály előadásában.


Az arborétumi kitelepülők között megtalálható lesz a SZOVA Zrt., a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. és a JUSTNature, a Kisvárosi Önkéntes Szemétszedők, a Változás Mentálhigiénés Egyesület, valamint a Pasoaki, az Ökosan Szombathely, a Kamra Szombathely x Vasi Zöldek, a Tebe Zalaegerszeg, az Ecomood, a Biobubi, Ádám zöldje, a Pazo macrame, a Tulipiac, az Ajrin Bambini, a Hello matrac és a Pracli is. Egész napos programok keretében lehetőség lesz söröskupak-kulcstartó, virágnyomdás táska, parafadugós kulcstartó és tojástartóból virág készítésére, ahogy a tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel szappanfőző és fürdőbomba-készítő workshop is lesz egész nap Kocsis Dórival. A nap folyamán kreatív önismereti montázs készítésére is lesz mód újrahasznosítható anyagokból Kocsis Vikivel. Az érdeklődők interaktív kültéri tárlaton ismerkedhetnek meg a hulladékprobléma, az élelmiszerpazarlás és körkörös gazdaság témakörével az Írottkő Natúrpark Egyesület jóvoltából.


Ezzel párhuzamosan a Kámoni Fiókkönyvtárban is sokrétű programokkal várják az érdeklődőket május 27-én, szombaton. 10.00 órától "Mesék a bőröndből..." címmel interaktív gyermekműsorral érkezik Galambos Berni és Bujtás Ervin, majd ezt követően, 11.00 órától Ambrus Lajos író Ökológia, fenntarthatóság a régi paraszti világban címmel tart érdekes előadást. 13.00 órától az ökozöldeket mutatja be Nádasdy Ádám, majd 14.00 órától a Vakok és Gyengénlátók Vas Megyei Egyesülete környezettudatos érzékenyítő foglalkozásán vehetnek részt az érdeklődők. A fiókkönyvtár egész napos programjai keretében könyvcserebere-lehetőség lesz gyerekeknek, számítógépes játékok modellezését tekinthetik meg az érdeklődők manuális formában, valamint a többféle játék, és a papírszínház mellett könyves pihenőpontokat is fellelhetnek a patakparton, a fák alatt. A felnőttekről sem feledkezik meg a könyvtár, hiszen újrahasznos kézműves foglalkozás keretében papírmerítés, papírmasé dísztárgy készítését is kipróbálhatják.


A zenei aláfestésről Molnár Benedek és Juhász Barnabás gondoskodik a két helyszínen a délután folyamán.


A két helyszínt egy piaci sétány köti majd össze, ahol helyi termelők és kézművesek portékáiból válogathatnak a kilátogatók.


A rendezvény ingyenes, valamint a program napján, május 27-én a fesztivál ideje alatt díjmentesen látogatható a Kámoni Arborétum.


A program Európai Uniós támogatással, a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár és a SOE ERTI Kámoni Arborétum, valamint a vidéki partnerszervezetek közös együttműködésében valósul meg.


A szervezők a programváltozás jogát fenntartják; részletes, folyamatosan frissülő program elérhető a facebook.com/okopluszfesztival oldalon! (x)

 

Fotó: archív/Nagy Jácint

 


 

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat