km/óra
  2025.04.22., kedd  •  Csilla, Noémi napja
OGY - Elfogadták az alaptörvény tizenötödik módosítását

OGY - Elfogadták az alaptörvény tizenötödik módosítását

Elfogadta Magyarország Alaptörvényének tizenötödik módosítását az Országgyűlés hétfőn.
A parlament 140 igen szavazattal, 21 ellenvoks mellett hagyta jóvá a jogszabályt.

A kormánypárti képviselők által kezdeményezett módosítás megerősíti: biológiai adottság az ember születési neme, amely vagy férfi, vagy nő lehet.

Az állam feladata, hogy biztosítsa ennek a természetes rendnek a jogi védelmét, és megakadályozza azokat a törekvéseket, amelyek a születési nem megváltoztatásának lehetőségét sugallják.

A biológiai nem rögzítettsége biztosítja a társadalom egészséges fejlődését és az alapvető közösségi normák fennmaradását - áll a preambulumban, amelyben az is szerepel: a magyar jogrendszer nem ismeri el a születési nem megváltoztatását, ezzel megőrizve a család intézményének stabilitását és a társadalmi rend biztonságát.
 
Az alaptörvény szerint minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. A módosítással kimondták: ez a jog - az élethez való jog kivételével - minden más alapvető jogot megelőz.

Megteremtették annak lehetőségét, hogy más állam állampolgárságával is rendelkező - ide nem értve a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező államok állampolgárait - magyar állampolgár magyar állampolgársága sarkalatos törvényben meghatározottak szerint felfüggeszthető legyen. Az érintett a felfüggesztés idejére elveszíti a magyar állampolgárságát. A csoportos felfüggesztés tilos.

Mindenkinek joga van a készpénzzel történő fizetéshez - áll ezentúl az alaptörvényben. Egyedül a készpénzforgalom fenntartása biztosíthatja, hogy a gazdaság működése ne váljon teljesen kiszolgáltatottá az elektronikus pénzügyi rendszereknek, amelyek technikai vagy piaci okokból sérülékenyek lehetnek.
 
E jog alaptörvényi szintű rögzítése garantálja azt is, hogy a készpénzes fizetés lehetősége mindenki számára elérhető marad, ezáltal elkerülve a pénzügyi kirekesztettség lehetőségét - olvasható a preambulumban.
 
A módosított alaptörvény kimondja, hogy a kábítószer előállítása, használata, terjesztése és népszerűsítése egyaránt tilos. Ezzel erősítették meg az állam elköteleződését a közbiztonság, az egészséges életmód és a társadalmi rend védelme mellett.

Az alaptörvény-módosítás biztosítja, hogy a legfőbb ügyész kivételével az ügyész szolgálati jogviszonya a hetvenedik életévének betöltéséig álljon fent.

A hatályos szabályok szerint a kormány különleges jogrendben rendeletet alkothat, amellyel egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, valamint egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.
 
A mostani módosítással ez úgy változik, hogy a kormány csak hadiállapotban és szükségállapotban függesztheti fel egyes törvények alkalmazását, illetve térhet el a törvényi rendelkezésektől az Országgyűlés külön felhatalmazása nélkül, veszélyhelyzetben viszont a parlament kétharmadának határozott időre megadott támogatása szükséges ehhez.

Belekerült az alaptörvénybe az a passzus is, hogy a tartózkodási hely szabad megválasztásához való jog gyakorlása nem járhat Magyarország helyi közösségei önazonossághoz való alapvető jogának sérelmével.

Az indoklás szerint ez a jog védelmet nyújthat azon települési közösségeknek, amelyek meg kívánják óvni a helyi társadalmuk életformáját, hagyományait, szokásait, rétegződését, illetve meg tudják határozni kívánatos lakosságszámukat.
 
A különleges jogrenddel, valamint az ügyészséggel kapcsolatos rendelkezések 2026. január 1-jével lépnek életbe, a módosítás többi része azonban már a kihirdetést követő napon hatályos.
 
(Fotó: MTI)
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Tiltakozás a Pereszteg mellett elásott szarvasmarhák miatt: rengeteg rendőr a helyszínen
Nemcsak a peresztegiek, hanem a környékbeli települések lakói is tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt rábapordányi szarvasmarhákat és sertéseket az itteni, állami tulajdonban levő ATEV-telepre szállítsák. 
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Kamionok vonultak Peresztegre, itt földelik el a Rábapordányban leölt állatok tetemét
Pénteken kezdik meg a legújabb azonosított, rábapordányi fertőzött szarvasmarha állomány, és a nem fertőzött, de kényszervágásra ítélt sertésállomány tetemeinek szállítását a Soprontól három falura lévő Peresztegre - írja a Telex.
legfrissebbek
Bódi Mária Magdolna: tablókon a vértanú életútja Szombathelyen
A Szily János Egyházmegyei Gyűjtemény és Látogatóközpontba érkezett a Bódi Mária Magdolna életéről szóló utazó kiállítás.
Záporok, zivatarok rondíthatnak bele a szerdába
Délutánra 23-25 fokig emelkedik a hőmérséklet.
Kosárlabda: drámai, kétszeri hosszabbításos mérkőzésen maradt alul a Falco az Albával szemben Székesfehérváron
A hazaiak őrült összecsapáson arattak 120-112-es, összesítésben egyenlítést érő győzelmet, a szombathelyiek ezzel első vereségüket szenvedték el a szezonban.
Kullancsszezon: ez a természetes olaj hatékonyabb a bolti szereknél?
Megérkezett a tavasz, és vele együtt a szabadtéri programok ideje – a kirándulások, kerti munkák szezonja. Sajnos ez egyben a kullancsszezon kezdetét is jelenti, a vérszívók pedig komoly betegségek hordozói lehetnek. Létezik természetes alternatívája a riasztószereknek, de a tudomány szerint nem mindegy, hogyan visszük fel a bőrre, ruhánkra.
Politico: felértékelődött az EU kiszámítható és stabil szerepe a világkereskedelemben
Brüsszel egyre inkább a globális stabilitás és partnerség központjává válik, ahogy a világ országai az Európai Unióval keresik az együttműködést Donald Trump hivatalban lévő második elnöksége és az általa képviselt, illetve már érezhető protekcionista kereskedelmi politika idején – írja a Politico brüsszeli hírportál Ursula von der Leyen bizottsági elnökre hivatkozva.