km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Nyugdíjas Ki mit tud? a Zarkaházi Szily-kastélyban

Nyugdíjas Ki mit tud? a Zarkaházi Szily-kastélyban

Megtelt a Zarkaházi Szily-kastély idősekkel szerda délelőtt. Sokadik alkalommal szervezett Ki mit tud?-ot Vas megye és Szombathely Megyei Jogú Város Nyugdíjas Szövetsége. A versenyre a vármegye minden részéről jelentkeztek tehetséges idősek. Legtöbben nótával, verssel vagy tánccal léptek a zsűri elé, és idén egy közös örömtáncban is részt vehettek a versenyzők.

A Zarkaházi Szily-kastélyban tartott Ki mit tud?-ot a nyugdíjas szövetség. A résztvevőket Molnár Árpád elnök köszöntötte, aki a házigazda Gyöngyöshermán-Szentkirályi Nyugdíjas Klubnak is köszönetet mondott a helyszín biztosításáért. Teljesen megtelt a 90 fős terem. A versenyre a vármegye minden részéről lehetett jelentkezni. Biacsi Marietta a Vidám Nyugdíjasok Klubjából érkezett. Több produkcióval is színpadra állt.
Férjével táncokat mutattak be, valamint egy nyírségi dalcsokorral is készült a Ki mit tud?-ra.

- Mi Szegedről jöttünk, és hosszú-hosszú évtizedek óta néptáncosok vagyunk, két néptánccsoportban is táncoltunk, énekversenyeken is részt vettem, nyertem is néha, úgyhogy szeretjük csinálni, és nem akarjuk abbahagyni.- mondta el a Szombathelyi Televíziónak Biacsi Marietta.
A Ki mit tud? már sokéves múltra tekint vissza, a szövetség élteti a hagyományt, a nyugdíjas klubok tagjai pedig aktív résztvevők benne. Idén 30 fellépő állt színpadra, a nyugdíjasok magyar nótákkal, népdalokkal, táncokkal és versekkel készültek, Petőfi születésének 200. évfordulója alkalmából többen a költő műveit adták elő. Minden versenyző 5-6 percben mutathatta meg tehetségét. A programnak nem csak a versenyzés a lényege.

- Örömmel várják, hogy ki tudunk mozdulni, a többiekkel is találkozunk. Látunk is, hallunk is valamit, és egy szép napot szerzünk, szép emlékeket szerzünk a nyugdíjas társainknak.- mondta el Mészáros Róbertné, a Vas megye és Szombathely MJV Nyugdíjas Szövetség alelnöke.
A versenyzőket szakmai zsűri pontozta a Ki mit tud?-on, a vármegyei fordulóból az országos versenyre juthattak tovább a legjobbak.

Fotó: SZTV

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.