km/óra
  2021.09.23., csütörtök  •  Tekla napja
Nyitott Városháza: teraszkoncertek, filmmaraton, szigetmozi és utcaművészeti hétvége

Nyitott Városháza: teraszkoncertek, filmmaraton, szigetmozi és utcaművészeti hétvége

Ismét megnyílik a Városháza a kultúrakedvelő közönség előtt: július 23-ától négy pénteken keresztül koncertek várják az érdeklődőket a teraszon. Az Érezd Szombathelyt! nyári rendezvénysorozat további részeként filmmaratonnal emlékeznek Törőcsik Marira, augusztusban utcaművészeti hétvége és szabadtéri mozi is lesz. Programismertető sajtótájékoztatót tartottak a szervezők.

 

Doma Bence énekes-zenész saját szerzeményével, a Szent Iván című dallal adta meg a sajtótájékoztató alaphangját a Városháza teraszán. Az Érezd Szombathelyt! programsorozat részeként - tavalyhoz hasonlóan - idén is lesz Nyitott Városháza teraszkoncert-sorozat, helyi kötődésű zenekarokkal.


Horváth Soma alpolgármester kiemelte, hogy azt vallják, hogy a Városháza valóban a városnak a háza, és nemcsak ügyfélszolgálati szempontból, hanem kulturális és művészeti programok tekintetében is. Éppen ezért újraindul a Nyitott Városháza, idén négy koncerttel várják a szombathelyieket.


Július 23-án Dalok szárnyán címmel slágerparádéval várják a közönséget, fellép mások mellett Danics Dóra. 30-án a Koprive, augusztus 6-án a szimfonikusok kamarazenekara, augusztus 13-án pedig Holdosi Attila és színészbarátai töltik meg zenével a Városháza teraszát. Az ingyenes koncertekre regisztrálni kell, már most több mint 80-an jelezték részvételüket.


Prieger Szabolcs programszervező elmondta, hogy a teraszkoncert@szombathelyi.hu-ra várják a regisztrációkat, egy regisztrációval 2 jegyet lehet foglalni. Hozzátette, sajnos a terasz befogadóképessége véges, koncertenként 150 főt tudnak beengedni. Az érdeklődés nagy, ezért érdemes igyekezni.


Bemutatta programjait az AGORA is. Július 17-én Víztorony nyitogató családi programot szerveznek 15 órától. Többek között koncert, sportprogramok és fizikashow szerepel a kínálatban. Szombathely új közösségi tere alig két hete nyílt meg, azóta már 500 látogató váltott jegyet. Július 19-től az idén elhunyt Törőcsik Mari életműve pereg a Savaria mozi vásznán a Körhintától a Swingig. Július 30-án zöld szigetté varázsolják a Csónakázó-tó szigetét, lesz bábszínház, többféle kézműves foglalkozás és játszóház is. Augusztus 13-14-én pedig a zenés filmek kerülnek fókuszba, az Emlékmű dombja éjszakai szabadtéri mozivá alakul át, ismertette a programokat Horváth Zoltán ügyvezető. A Csinibabát, a Made in Hungária című magyar filmeket vetítik, és mindkét napon egy-egy dokumentumfilmet is, amik nagy érdeklődést válthatnak ki. Elárulta, hogy a Queen érdekes koncertfilmje és a Rolling Stones-nak egy jellegzetes koncertje lesz a kínálatban.


Augusztus 7-én és 8-án helyi alkotók töltik meg a Fő teret. Az Utcaművészeti nap egy igazi közösségi összefogásnak köszönhetően idén kétnaposra bővül. Az összes létező művészeti ág képviselői jelen lesznek, minden kapualjban kulturális csemege várja majd az érdeklődőket.


Pavelkovits Petra programszervező hozzáfűzte, hogy a zeneművészettől a képzőművészeten át a kézművességig minden művészeti ág, irodalom, színház, minden ki fog jönni az utcára. Vándor- és komolyzenészeken, festőművészeken át a graffitisekig.


Az Érezd Szombathelyt! nyári programsorozatában 15 helyszínen 70 rendezvény biztosít kikapcsolódási lehetőséget egészen október elejéig.


A Szombathelyi Televízió élőben közvetített a sajtóeseményről:

 

 

A Teraszkoncert programjai és információi a csatolt dokumentumban érhetők el. 

 

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 30. évfolyam 33. szám - 2021.09.17.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Dr. Vincze Magdolna szombathelyi gyermekorvos szerint: "Ritka, hogy ilyen sokan betegednek meg"
Jellemzően 4-8 gyerek hiányzik most az óvodás csoportokból és az iskolai osztályokból felsőlégúti megbetegedések miatt Szombathelyen.
Gól a Lövölde térről a mennyei megyeiben: kezdőrúgásból talált be a bucsui játékos
A második félidő elején elvégzett kezdőrúgásból talált be a hazai kapuba Podani Gábor, a vendégek játékosa a Balogunyom-Bucsu (4-2) megyei III. osztályú meccsen.
Orbán nem akar kötelező oltást
Lesz negyedik hullám, nem fog megállni a határoknál – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában.
Megyei I. osztály: A Király nyerte a szombathelyiek csatáját, a Táplán háromgólos hátrányból fordított
A címvédő Sárvár hazai pályán szenvedett vereséget a Kőszegtől. A Celldömölk is négyig jutott a Szentgotthárd ellen, a Körmend és a Bük mérkőzésén pedig döntetlen született. A Jánosháza a Lukácsháza otthonából hozta el a pontokat.
Megyei labdarúgás: gólgazdag mérkőzések a Halmosi Zoltán Vas Megyei Kupa 3. fordulójában
Ebben a fordulóban is voltak első osztályú búcsúzók, a Torony KSK pedig egyedüli harmadosztályú csapatként lesz ott a negyedik körben.
legfrissebbek
Tovább nőtt a biztosítók díjbevétele az idei első fél évben
Egyre népszerűbb az e-kárbejelentő, már 381 ezer alkalommal töltötték le az alkalmazást.
Az aluljáró fantom-Kula bácsija: valaki időnként fekáliával keni le a falat
Ismét rongálás történt a Thököly utcai aluljáróban. Valaki - már nem először - fekáliával szennyezte be a falat. A takarítást a szombathelyi önkéntes tűzoltók végezték el.
Megtalálták a radarernyőkről eltűnt repülő roncsait az orosz Távol-Keleten 
A balesetet feltételezések szerint időjárási körülmények okozhatták.
Egész estés dokumentumfilm készül Kemény Dénes vízilabda-válogatottjáról
A film az 1997 és 2008 közötti időszakot mutatja majd be. Ebben a periódusban a magyar férfi vízilabda-válogatott 329 mérkőzést játszott, amiből 273-at megnyert, 16 döntetlen mellett 40-szer kapott ki, és kizárólag a 2001-es fukuokai világbajnokságon maradt le a dobogóról.
Előbbre hozták a Legendás állatok és megfigyelésük 3. epizódjának bemutatóját
A forgatókönyvet megírásában a varázslóvilág megalkotóját, J. K. Rowlingot Steve Kloves segítette, Rowling a producerek között is szerepel.