km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Novák Katalin: az ország vezetői azon dolgoznak, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból

Novák Katalin: az ország vezetői azon dolgoznak, hogy Magyarország kimaradjon a háborúból

Magyarország vezetői azon dolgoznak, hogy az ország maradjon ki az Ukrajnában folyó háborúból - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök, a Magyar Honvédség főparancsnoka szerdán Fehérgyarmaton, a Kölcsey Ferenc Általános Iskola és Óvodában tett látogatásán.

Az orosz-ukrán háború miatt az iskola tornatermét a Magyar Honvédség rendelkezésére bocsátották. Március elseje óta ott két zászlóalj váltja egymást és a tornaterem hálóteremként szolgál, az iskola konyhája pedig a katonák étkeztetését is megoldja. A katonák a határátkelőhelyek biztonságát szavatolják, ezen túl pedig járőröznek is az ukrán-magyar, valamint a román-magyar és szlovák-magyar határ közelében.

Novák Katalin megtekintette a katonák szálláshelyét és találkozott a szolgálatban lévő zászlóalj tagjaival is.

A köztársasági elnök a látogatáson hangsúlyozta: mindent megtesznek annak érdekében, hogy a háború a határainkon kívül maradjon és megőrizhessük a békét.

Az államfő ugyanakkor rámutatott arra: fontos azt is tudnunk, hogy vannak olyan felkészült honvédek, akikre akkor is számíthatunk, ha valódi harcra kerülne sor. Mi ezt el fogjuk kerülni - tette hozzá.

Novák Katalin elmondta: a szolgálat nehézségeit szeretnék a lehetőségekhez mérten leginkább csökkenteni. Támogató lesz abban, hogy legyen meg az a háttér, ami lehetővé teszi majd azt, hogy gyakrabban tudjanak hazamenni, találkozhassanak a családjukkal.

A köztársasági elnök a magyar emberek nevében köszönetet mondott azért, hogy garantálják a magyar emberek biztonságát.

Novák Katalin elmondta, nagy élmény a gyerekeknek és a pedagógusoknak is, hogy láthatják azt, a katonák milyen fegyelmezettek, tisztelettudóak. Tőlük is tudják tanulni azokat a dolgokat a gyerekek, amelyek az életükben majd később fontosak lesznek.

Az államfő a Facebook-oldalán azt írta: a hadsereg főparancsnokaként felelős a magyar emberek biztonságáért is. Különösen most, amikor háború van a közvetlen szomszédságunkban. Ezért szerdán az ország legérzékenyebb - az Ukrajnával határos észak-keleti - határszakaszát és az ott állomásozó katonákat látogatta meg - közölte.

Novák Katalin úgy fogalmazott: "meggyőződhettem katonáink felkészültségéről, illetve a magyar haderőfejlesztés mára kézzel fogható eredményeiről. Itthon és külföldön is mindent megteszünk a béke érdekében. Közben viszont fel vagyunk készülve minden olyan helyzetre, amely a magyar emberek biztonságát veszélyeztetheti. Köszönöm a magyar katonák munkáját és családjaik helytállását".

(mti, fotó: index.hu)

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat