km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás
Novák Katalin: a családtámogatásokat bővíteni fogják, nem szűkíteni

Novák Katalin: a családtámogatásokat bővíteni fogják, nem szűkíteni

A családtámogatásokhoz nem nyúlunk - jelentette ki a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján. Novák Katalin hozzátette: ezeket a támogatásokat a jövőben is inkább bővíteni fogják, nem szűkíteni.

 

Azt mondta: a családvédelmi akcióterv keretében tavaly július óta 800 milliárd forint támogatást folyósítottak, ezzel 170 ezer családnak segítve. A házasságkötések száma az elmúlt hónapokban négy évtizede nem látott csúcson volt, tavaly decemberben és idén januárban pedig több mint 1200-zal több gyermek született, mint egy évvel korábban. A támogatásokat ebben a helyzetben is sok ezer család vette igénybe, a cél pedig az, hogy a járvány ne tegyen pontot ennek a kedvező folyamatnak a végére - hangsúlyozta.


Az államtitkár öt pontban foglalta össze a koronavírus-járvány ideje alatt a családokat érintő intézkedéseket. Ezek: a családtámogatások megvédése, továbbra is a munkát szorgalmazzák a segély helyett, segítenek átvészelni a veszélyhelyzetet, támogatják a fiatalokat és segítik az időseket.


Elmondta, hogy a munkahelyek megőrzése kiemelt cél, ennek érdekében átvállalják a fizetés nélküli szabadságon lévők járulékait, szükség esetén biztosítják a gyermekek felügyeletét, átképzési programokat indítanak, a vállalkozóknak kedvezményes kölcsönöket nyújtanak, felnőttképzési diákhitelt hirdettek, és megemelték a SZÉP-kártyára elhelyezett összegek keretét.


Emellett 26 munkakörben járulékkedvezményeket vezettek be, amelyek 90 ezer családnak havonta átlagosan 50 ezer forintos megtakarítást jelenthetnek - tette hozzá.


Novák Katalin a veszélyhelyzet átvészelését segítő intézkedések között kiemelte az év végéig szóló hiteltörlesztési moratóriumot, amely a családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) felvett hitelekre és a babaváró támogatásra is vonatkozik, valamint szólt arról is, hogy a jelzáloghitel-elengedés továbbra is igényelhető. Meghosszabbították továbbá a gyermekgondozási díjra (gyed), a gyermekgondozást segítő ellátásra (gyes) és a gyermeknevelési támogatásra (gyet) jogosultságot a veszélyhelyzet végéig, egyszerűbbé tették a gyermekek otthongondozási díja (gyod), a csok és a babaváró támogatás igénybevételét, valamint ingyenes parkolást biztosítanak országszerte - sorolta az államtitkár.


Felhívta a figyelmet arra is, hogy azok sem esnek el a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásától, akiknek már megítélték a támogatást, de még nem kötötték meg a szerződést. Arra a veszélyhelyzet után 60 napig lesz lehetőségük az érintetteknek.


A fiatalokat támogatja többi között a diákhitelek moratóriuma, amely azokra is vonatkozik, akik még csak most veszik fel a diákhitelt, az új, szabad felhasználású, kamatmentes diákhitel bevezetése és a nyelvvizsga-kötelezettség eltörlése a diploma megszerzéséhez - mondta.


Hozzáfűzte azonban, hogy a döntéssel nem szeretnék lebeszélni az embereket a nyelvtanulásról, hiszen a nyelvtudás fontos a hosszú távú boldoguláshoz.


Az idősek egészségének védelméért hozott döntések között említette a receptek kiváltásának, az ügyintézésnek és a postai szolgáltatásoknak az egyszerűsítését, és beszélt a 13. havi nyugdíj fokozatos visszavezetéséről is.


Novák Katalin a húsvét közeledtével arra kérte a lakosságot, hogy tartsák be a szigorú kijárási korlátozásokat, mert azok "nem önmagunkért vannak, hanem mindannyiunkért." Az államtitkár úgy fogalmazott: "vigyázzunk a családunkra, vigyázzunk egymásra, és aki teheti, maradjon otthon." (MTI)

 

Fotó: A kormany.hu által közreadott képen Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján 2020. április 8-án. MTI/Botár Gergely/ kormany.hu


 

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Programajánló - Szombathely: Bing nyuszi show, húsvéti tojáskeresés, nyuszisimogatás, locsolóversek
A húsvéti hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők: pénteken fellép Bing nyuszi a sportházban és kinyit a játszóház is. Hétvégén minden a húsvétról szól majd, lesz nyuszisimogatás, tojáskeresés, kutyasétáltatás, kézműves foglalkozás, locsolóversmondó verseny. Lesznek még színházi előadások, a zenerajongóknak koncertekkel kedveskednek, s sporttal is készültünk. A jövő hét is tartogat érdekességeket, sokféle program várja az érdeklődőket.
Átveszi a zanati Füvészkert utcáit a város
Egyhangúlag elfogadta Szombathely MJV közgyűlése az előterjesztést: 22 éves történet záródott le ezzel, 123 család örömére. Megoldódik a csapadékvíztározó ügye és kijavítják a sérült járdarészeket is. Összesen 35 millió forintot fordít a város még a végleges megoldásra, osztotta meg a hírt közösségi oldalán Putz Attila képviselő.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat