km/óra
  2020.10.21., szerda  •  Orsolya napja
Nőtt a fertőzöttek száma Ausztriában, Salzburgban ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot

Nőtt a fertőzöttek száma Ausztriában, Salzburgban ismét kötelezővé teszik a szájmaszkot

Hétfőtől ismét szájmaszkot kell viselniük az ügyfeleknek a salzburgi hivatalokban - adta hírül pénteken Michael Haybäck, a salzburgi közigazgatási hivatal vezetője, miután Ausztriában közel másfélszeresére ugrott a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi száma. Hozzátette: azokon a helyeken, ahol nincs mód a legalább egyméteres távolság megtartására, a dolgozók számára is kötelezővé teszik a szájmaszkot.

 

"Számítunk a fertőzés terjedésének ismételt felgyorsulására, ezért megelőzésképpen vezetünk be óvintézkedéseket" - jelentette ki Haybäck. Hozzátette: a szájmaszkot viselni kell majd a liftekben, a szűk folyosókon és a lépcsőházakban, de a híres Mirabell-kastélyban és a hulladékkezelő udvarán is. Az idősotthonokban pedig már korábban látogatási tilalmat rendeltek el - tette hozzá.


Ausztria-szerte módosulnak az iskolákra, illetve óvodákra vonatkozó szabályok is, így a jövőben nem kerülhet sor arra, hogy egy fertőzésgyanús diák miatt átmenetileg bezárnak egy intézményt. A tüneteket érzékelő tanulókat el kell elkülöníteni a többiektől, és ha bebizonyosodik, hogy valóban fertőzöttek, akkor társaiknak is 14 napos házi karanténba kell menniük. Ursula Karnthaler, az orvosi válságstáb vezetője azzal indokolta a döntést, hogy a koronavírus tüneteit érzékelő gyerekeknek kevesebb mint öt százaléka volt valóban fertőzött.


Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pénteken bejelentette: az elmúlt 24 órában 169 új fertőzöttet regisztráltak, 48 százalékkal többet, mint a megelőző napon. A legtöbben Felső-Ausztriában (60), Bécsben (57), valamint Alsó-Ausztriában (38) vannak. Jelenleg összesen 1393 aktív esetet tartanak nyilván, a legtöbb beteg, illetve fertőzött Felső-Ausztriában (546), Bécsben (454) és Alsó-Ausztriában (164) található. Ausztriában eddig 19 439 ember koronavírustesztje lett pozitív, közülük 711-en meghaltak, 17 335-en meggyógyultak. (MTI)

kapcsolódó cikkek
Bővül azoknak az országoknak a listája, ahonnan nem lehet repülőgéppel Ausztriába utazni
Bővül azoknak az országoknak a listája, ahonnan nem lehet repülőgéppel Ausztriába utazni
Ausztria a koronavírus-járvány miatt 18 országból nem fogad repülőgépeket csütörtöktől - jelentette be kedden Rudolf Anschober egészségügyi miniszter.
Ismét több mint százan fertőződtek meg egy nap alatt Ausztriában
Ismét több mint százan fertőződtek meg egy nap alatt Ausztriában
Az elmúlt 24 órában 133-an fertőződtek meg koronavírussal Ausztriában az Egészségügyi Minisztérium szerdai jelentése szerint.
kapcsolódó cikkek
Bővül azoknak az országoknak a listája, ahonnan nem lehet repülőgéppel Ausztriába utazni
Bővül azoknak az országoknak a listája, ahonnan nem lehet repülőgéppel Ausztriába utazni
Ausztria a koronavírus-járvány miatt 18 országból nem fogad repülőgépeket csütörtöktől - jelentette be kedden Rudolf Anschober egészségügyi miniszter.
Ismét több mint százan fertőződtek meg egy nap alatt Ausztriában
Ismét több mint százan fertőződtek meg egy nap alatt Ausztriában
Az elmúlt 24 órában 133-an fertőződtek meg koronavírussal Ausztriában az Egészségügyi Minisztérium szerdai jelentése szerint.
Savaria Fórum 29. évfolyam 38. szám - 2020.10.16.
Savaria Fórum 29. évfolyam 38. szám - 2020.10.16.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Gazdátlan betegek, ellátási zavarok várhatók
Elfogadhatatlan az orvosok és egészségügyi dolgozók számára a jogviszonyról szóló törvény. A kivezénylés, a választási kötelezettség állami- és magánellátás között lehetetlen helyzetbe hozza az orvosokat, a szakdolgozók jelentős részét, és ez által a betegeket is. Megkérdeztük egy orvos véleményét a témáról, aki negyven éve praktizál egy nyugat-magyarországi kórházban.
Az orvosok többlépcsős béremeléséről döntött a parlament
Az orvosok jelentős mértékű, jövőre induló, többlépcsős béremeléséről döntött kedden az Országgyűlés.
Megduplázzák az orvosok bérét, kivezetik a hálapénzt
Elfogadta a kormány a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által előterjesztett, soha korábban nem látott méretű béremelést tartalmazó javaslatot, és a hálapénz kivezetéséről is megállapodás született.
Az ápolók is igazságos béremelést kérnek
További jelentős béremelést kérnek a kormánytól a szakápolók is – írta közleményében a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK).
Operatív törzs: Magyarországról korlátozás nélkül lehet Ausztriába utazni
Megváltoztak a személyforgalmat érintő beutazási szabályok Ausztriába szombattól, Magyarországról ugyanakkor korlátozás nélkül lehet beutazni Ausztriába, mert Magyarország pozitív jellegű biztonsági kockázati besorolást kapott - közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese hétfőn online sajtótájékoztatón.
legfrissebbek
A francia kormány 2021 áprilisig tervez korlátozásokat
A francia kormány 2021. április 1-ig tervezi korlátozásokat a koronavírus-járvány megfékezésére.
Továbbra is az Apple a világ legértékesebb márkája
Immár a nyolcadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó vállalat globális rangsorában.
Világító kerékpárút épült Esztergomban
“Az utóbbi évek legragyogóbb kísérleti útépítési projektje valósulhatott meg az Eurovelo 6 kerékpárút Duna-menti szakaszán Esztergom térségében” -írja a Magyar Közút Nonprofit Kft. Facebook-oldalán egy új, kísérleti jelleggel megépített esztergomi kerékpárútról.
Maruzsa négy fal közé zárná a gyerekeket az őszi szünetre
A koronavírus-fertőzési láncok megszakítására is alkalmas lehet a pénteken kezdődő őszi szünet az iskolákban – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára szerdán a köztévében.
Hiába utazott el a Falco Novgorodba, elmarad a mai BL-meccs
A szombathelyiek a tegnapi nap folyamán keltek útra Oroszországba, hogy megkezdjék BL-szereplésüket. A koronavírus azonban átírta a forgatókönyvet, az oroszoknál több pozitív eredmény is született, így nem lesz ma mérkőzés Novgorodban.