km/óra
  2021.01.24., vasárnap  •  Timót napja
Nő az aktív fertőzöttek száma hazánkban

Nő az aktív fertőzöttek száma hazánkban

Az aktív fertőzöttek száma május elején tetőzött, akkor meghaladta a 2 ezer főt, majd július közepére 500 fő alá csökkent, majd azóta ismét fokozatosan emelkedik, ma eléri a 940 főt, olvasható a koronavirus.gov.hu-n. Kiemelik, továbbra is nagyon fontos a fegyelmezettség, az éberség, az általános higiénés szabályok betartása. Erre figyelmeztet az is, hogy hatodik hete nő az aktív fertőzöttek száma.

 

Mint írják, a járvány nem ért véget, ezért nagyon fontos továbbra is a fegyelmezettség, a beutazási korlátozások és az általános higiénés szabályok betartása. Továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet, a maszkot viseljük az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön. Az együtt szórakozó fiatalokat kérik, hogy ne igyanak közös üvegből, és ők is tartsák az általános óvintézkedéseket. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, baráti, családi és egyéb találkozókra, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát. Ha mindezeket betartjuk, akkor el tudjuk kerülni a fertőzés továbbterjedését és a további korlátozó intézkedések bevezetését.


Felhívják a figyelmet, hogy fontos továbbra is odafigyelni a koronavírus tüneteire, amelyek közül a legismertebbek a láz, a fáradtság és a száraz köhögés. Egyes betegeknél jelentkezhet izomfájdalom, orrdugulás, orrfolyás, torokfájás, hasmenés, légszomj. Emellett az új koronavírus fertőzés egyik jellegzetes tünete az íz- és a szaglásérzékelés zavara, vagy elvesztése, amely sokszor az egyetlen tünet. Ha valaki a felsorolt tüneteket észleli magán, akkor kérik, hogy maradjon otthon, ne menjen közösségbe. Háziorvosát ne személyesen keresse fel, hanem telefonon hívja fel. Ha a háziorvos telefonos kikérdezése alapján felmerül a koronavírus fertőzés gyanúja, de a tünetek alapján a beteg nem igényel kórházi kezelést, akkor otthoni karanténba kerül. Ha a tünetek súlyosak (pl. nehézlégzés, tüdőgyulladás), akkor a háziorvos intézkedik a beteg kórházi elhelyezéséről. 

kapcsolódó cikkek
Szlávik: alacsony az új fertőzöttek száma Magyarországon
Szlávik: alacsony az új fertőzöttek száma Magyarországon
Alacsonynak számít az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, az esetszámok ugyanis tízes nagyságrendben mozognak, míg más országokban százával, ezrével betegednek meg - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán.
73-mal emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
73-mal emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
Hetvenhárom újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést, újabb elhunyt nincs - közölte a koronavirus.gov.hu szerda reggel.
kapcsolódó cikkek
Szlávik: alacsony az új fertőzöttek száma Magyarországon
Szlávik: alacsony az új fertőzöttek száma Magyarországon
Alacsonynak számít az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, az esetszámok ugyanis tízes nagyságrendben mozognak, míg más országokban százával, ezrével betegednek meg - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán.
73-mal emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
73-mal emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
Hetvenhárom újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új típusú koronavírus-fertőzést, újabb elhunyt nincs - közölte a koronavirus.gov.hu szerda reggel.
Savaria Fórum 30. évfolyam 2. szám - 2021.01.22.
Savaria Fórum 30. évfolyam 2. szám - 2021.01.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
150 új munkahely az 500 mellé: 45 millió euróból készül el az EO bevásárlóközpont új része Felsőőrött
A Rutter Immobilien Gmbh 45 millió eurós befektetéssel új bevásárlóközpontot épít Felsőőrött (Oberwart) az EO mellé, írja a meinbezirk.at.
Február 8-tól kezdhet lazítani Ausztria, a vendéglátás és turizmus újranyitásáról február közepén döntenek
Sajtótájékoztatón jelentette be az osztrák kormány, hogy a december végén elrendelt zárást február 7-ig meghosszabbítja. Emellett az új vírusvariáns gyors terjedése miatt január 25-től elrendelte az FFP2-es maszkok viselését a kereskedelemben és a tömegközlekedésben, a védőtávolságot pedig 1-ről 2 méterre emelték.
Ausztria: hírügynökségi információk szerint február 7-ig marad a lezárás, a vendéglátás és a turizmus február végén indul újra
Az APA hírügynökség szombat késő este közzétett információi szerint február 7-ig meghosszabbítják az koronavírus-járvány miatt december végén elrendelt lezárás szabályait. A kormány vasárnap hivatalosan vasárnap jelenti be a döntéseket. 
Koronavírus-járvány Ausztria: vasárnap jelenti be a kormány az új intézkedéseket
Ausztriában a tartományi vezetők után a szakértők is egyetértettek abban, hogy a decemberi zárás intézkedéseit meg kell hosszabbítani, így elképzelhető, nem lesz lazítás január 24-től. Döntés és hivatalos bejelentés vasárnap várható
Az éttermek és szállodák pünkösdig nem számíthatnak újranyitásra Frissítés: a kormány cáfol, nincsen ilyen döntés
Levelet kaptak a Magyar Turisztikai Ügynökségtől (MTÜ) a hazai szállodások és éttermesek azzal kapcsolatban, hogy pünkösd előtt ne számítsanak nyitásra. A kormány cáfolta, hogy ilyen döntést hozott volna.
legfrissebbek
Régészeti leletekkel bukott le a szerb férfi
Orgazdaság miatt vádemelést javasol a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egy szerb férfi ellen, aki a gyanú szerint mintegy nyolc és fél millió forint értékű régészeti leletet akart Magyarországon keresztül Nyugat-Európába vinni.
Tucatnyi bányászt mentettek ki Jentajban, Szombathely testvérvárosában
Kimentettek tizenegy bányászt a kelet-kínai Santung tartományban két hete berobbant aranybányából vasárnap - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség.
Futsal: Magabiztos Haladás-győzelem a Nyírgyulaj ellen
A szombathelyieknél Vas Ádám, valamint Dróth Zoltán is duplázni tudott, rajtuk kívül Hajmási Milán volt még eredményes.
Újra téliesebb útviszonyokra kell számítani
Vasárnaptól visszatér a télies időjárás, ezért a közútkezelő munkatársai már szombat estétől elkezdték a szükséges helyeken a megelőző sószórási munkákat, s azokat folyamatosan végzik.
Megyénkben 25, országosan 1257 új fertőzött és 64 halott
1257 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 359 574 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.