km/óra
  2025.04.29., kedd  •  Péter napja
NNK: a delta variáns újabb járványhullámot indíthat el

NNK: a delta variáns újabb járványhullámot indíthat el

Míg korábban a koronavírus alfa (angol) variánsa volt a domináns, addig az elmúlt hetekben a delta variáns (indiai) okoz több megbetegedést Európában - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a közmédiának kedden.

 

Galgóczi Ágnes felhívta a figyelmet arra, hogy nemzetközi tapasztalatok szerint az európai országokban az új fertőzöttek száma jelentős mértékben nő. Főleg azok fertőződnek meg, akik nem olttatták be magukat. Közülük 77 százalékkal több új esetet regisztráltak az elmúlt hetekben - tette hozzá.


Magyarországon a védőoltásoknak köszönhetően megállították a koronavírus-járvány harmadik hullámát - emelte ki, hangsúlyozva, hogy a további járványhullámot is csak az oltásokkal lehet megakadályozni.


Az osztályvezető kitért arra is, hogy Magyarországon több mint 5 millió 573 ezren megkapták valamely oltás első és 5 millió 311 ezren az oltás második dózisát is, így a magyar lakosság 55 százaléka védettnek számít, míg az európai átlag 41 százalék.


Galgóczi Ágnes szerint azonban "nem dőlhetünk hátra", hiszen a delta variáns újabb járványhullámot indíthat el. Kiemelte: a legfontosabb, hogy azokat az embereket megvédjék, akik leginkább kitettek a fertőzés veszélyének és súlyos lefolyású betegség kockázatának.


A járványügyi szakember kitért arra, hogy egyik védőoltás sem ad száz százalékos védelmet, de a kórházba kerülést, a betegség súlyos lefolyását megakadályozhatja.


Kitért arra, hogy hárommillió ember még nem kérte a védőoltást Magyarországon, az idős korosztály 15 százaléka nincs beoltva koronavírus ellen. A krónikus betegek, az idősek védelme a legfontosabb, ezért arra kérnek mindenkit, éljenek az oltás lehetőségével - emelte ki.


Galgóczi Ágnes emlékeztetett: a felnőttek mellett a 12 évesnél idősebbeknek is elérhető a védőoltás, egyben arra kérte a szülőket, regisztráljanak és olttassák be gyermeküket. (MTI)

 

Fotó: koronavirus.gov.hu

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Elhunyt dr. Márkus Imre
Életének 71. évében elhunyt dr. Márkus Imre, a Vasutasok Szakszervezetének korábbi elnöke. Sárváron született, a Nagy Lajos Gimnáziumba tanult.
Erdő Péter is ott van a pápaválasztás esélyesei között
Ferenc pápa halálát követően a világ figyelme a Vatikánra szegeződik, ahol a konklávé során a bíborosok új egyházfőt választanak. Ki lehet a következő pápa? A lehetséges jelöltek között a magyar Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek neve is szerepel.​
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.