km/óra
  2023.12.08., péntek  •  Mária napja
Suzuki Vitara Suzuki Castrum
Suzuki Swift Suzuki Castrum
Suzuki S Cross Suzuki Castrum
Nincs több módosítás: önerőből építi meg a város a zanati kerékpárutat

Nincs több módosítás: önerőből építi meg a város a zanati kerékpárutat

Megelégelte a város az időhúzást, önerőből építi meg a zanati kerékpárutat, és beperli azt a céget, amely 12 éve vállalta, hogy elkészíti a csaknem 2 kilométeres szakaszt, de csak részben teljesítette a megállapodást, ezt csütörtökön jelentette be dr. Nemény András polgármester és Putz Attila képviselő.

2008 óta kellene megépítenie a HORWAT Investment Ingatlanforgalmazó Kft.-nek a Szombathely és Zanat közötti, 1850 méter hosszú bicikliutat. Az önkormányzat ugyanis akkor ezzel a feltétellel vonta belterületbe a cég tulajdonában álló, a körgyűrű melletti ingatlant, amelyre azóta áruház, gyorsétterem, kocsimosó épült.


A szombathelyi székhelyű, azonban liechtensteini többségű tulajdonossal rendelkező vállalkozás azonban eddig csak részben teljesítette a vállalását (két szakaszban 225 és 138 méter készült el, illetve egy utat is beleszámoltak a leendő bicikliútba). A városvezetés most jelzálog-szerződéssel megerősített megállapodást szeretett volna kötni, amely arra kötelezte volna a céget, hogy a többi részt is megépíti.  Utoljára 2018-ban állapodott meg az építkezésről az önkormányzat és a vállalkozás (kilenc év alatt ez volt a nyolcadik kontraktus), azonban, jelentette be dr. Nemény András, a Horwat Investment nem írta alá a két évvel korábban készült dokumentumot.


-    A kampányban bejelentettük, hogy a kerékpárútnak meg kell épülnie. Most városvezetői pozícióból néztük meg a kérdést, úgy tűnt, végére tudunk járni az ügynek. Azt hittük, létezik élő szerződés, amit 2018-ban módosítottak utoljára, azonban ezt a cég soha nem írta alá, így  nem volt mit biztosítani a május 31-én lejáró jelzálognak, ami egyébként 10 millió szántón van. Ezekről mi nem tudtunk.


A polgármester úgy fogalmazott, hogy mindez az előző városvezetés, különösen Illés Károly alpolgármester felelőssége. (Illés Károly, korábbi alpolgármester az SZTV-nek  nyilatkozott, hogy nem tudja, milyen szerződésről van szó. Hangsúlyozta, az előző városvezetés érdeme, hogy két szakasz megvalósulhatott, emiatt folyamatosan nyomást kellett gyakorolni a cégre, amely a teljes kerékpárút megépítésére ígéretet tett.)


Nemény András azt mondta, egy végső szerződéssel szerettek volna pontot tenni az ügy végére. Ennek az aláírását szerették volna bejelenteni csütörtökön, elő is készítették a szükséges iratokat, meg is állapodtak a céggel és magyar képviselővel is, jelezte a polgármester. 


A több mint 1 kilométer hosszú, hiányzó szakaszon kivilágított séta- és kerékpárútnak, illetve egy vasúti átkelőnek kellene megépülnie – a tervezett költsége 150-200 millió forint. Az önkormányzat megelégelte az időhúzást, és olyan megállapodást készített elő, hogy a HORWAT Investment két nagy értékű, 300 millió forint értékű ingatlanára jelzálogot jegyeztetett volna be Szombathely. Ha mégsem épült volna meg az út határidőre, akkor ezek eladásából tudta volna a város a szükséges költségeket előteremteni.
 

A cég azonban az utolsó pillanatban kihátrált a szerződésből, egy osztrák, a cégiratokban nem szereplő úriember kért egyeztetést a várostól, és külön megállapodást szeretett volna kötni, azonban a polgármester ezt elutasította. 


- Nem lesz több éves halogatás, a városnak nincs dolga a céggel, a mögöttük álló osztrák urakkal. A bíróságon találkozunk velük, a kerékpárutat pedig a város saját költségen megépíti – jelentette be dr. Nemény András.


Putz Attila képviselő (Éljen Szombathely!) elmondta, hogy eredetileg összesen 1850 méter hosszú szakasznak kellett volna megépülnie. Ebből elkészült 225 méter a Varasd utca és a körgyűrű között, a Bálványkő utca 400 métere és 138 méter hosszú, magánkézben lévő bekötőút. Az igazán nagy tétel a hiányzó 1090 méter, erre született a jelzáloggal biztosított szerződés, amibe a Horwat Investment végül nem ment bele. Putz Attila úgy fogalmazott, hogy a zanatiak hosszú évtizedekig úgy érezték, háttérbe szorulnak, a fejlesztéseket mindig később hajtották végre a városrészen. A város által finanszírozott kerékpárút azonban jelzi, a városvezetés a peremkerületekben élőkre is ugyanakkora figyelmet fordít. 


 

kapcsolódó galéria
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.