
Nemzeti gyásznap lesz Ferenc pápa temetésének napján
Azt írták, hogy a nemzeti gyásznap során a nemzeti lobogót félárbócra engedik, az állami és önkormányzati intézményekre, valamint középületekre pedig fekete zászlót kell kitenni, továbbá a kormány arra kéri a magyar embereket, hogy méltósággal, csendes főhajtással emlékezzenek meg Ferenc pápa életéről és szolgálatáról.
A kormány rendelete nem tartalmaz a szórakozóhelyekre, rendezvények, kulturális programok tartására vonatkozó korlátozásokat, azaz a zene- és műsorszolgáltatásra vonatkozó szabályok sem módosulnak a gyásznap idején - tartalmazza a Miniszterelnökség közleménye. (MTI)
Fotó: Katolikus TV/Facebook

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.