Segíteni és inspirálni másokat - interjú dr. Nemény Andrással

–  Sok emberi sorssal, élethelyzettel találkozik a veszélyhelyzetben. Mennyire képes politikusként nézni a történésekre?

–  A politikus, mint olyan, megszűnt a veszélyhelyzetben, városvezető van és mögötte az ember, a motivációt az utóbbi adja. Olyan sorsokkal találkozom, amelyekkel muszáj kezdenem valamit – ez a belső késztetésem is. Nem számokat látok ugyanis, hanem embereket. Mindig azon jár az eszem, mit lehetne még tenni. Próbálunk a jogszabályi lehetőségeken belül, de mégis kreatívan segíteni. Érzelmileg is belemegyek egy kicsit a helyzetekbe, de ez kell ahhoz, hogy folytassam a munkát. 

–  Amikor dönteni kell vezetőként, milyen alapelvek szerint határoz?

–  A város olyan közösség, amelynek az ereje a segítésben van. Hiszek abban, amikor „a köz” pénzét fordítjuk arra, hogy másokon segítsünk, akkor a polgárok ugyanígy döntenének. Fontosnak tartom a személyes példamutatást is, hiszen ez másokat is inspirál. Volt olyan vállalkozó, aki a szolidaritási alapba 1 millió forintot tett be, szó nélkül. Amikor felhívtam, hogy megköszönjem, azt mondta, azért adta, mert látja, a város is mindent elkövet.  Szociálisan nagyon érzékeny vagyok, sokkal több segítséget nyújtanék azoknak, akik lenn vannak, de nem lehet a város összes pénzét elkölteni, mert abból adósság lesz, és mindenki rosszul jár. Ezt a határt kell meghúzni. A zsinórmértékem az, hogy senki nem kerülhet a víz alá.

–  Miből merít erőt a feladatokhoz?

–  Erőt ad az, hogy nem egyedül vagyok, jó a csapatom. Amikor elkezdtem a politikai pályafutásomat, az egyik célom az volt, hogy ne elszenvedjem, hanem alakítsam a dolgokat. Most aztán megkaptam, alakíthatom. A másik „erőforrásom” szinte közhely: annyi pozitív visszajelzést kapok, mint még soha, ezekből merítem az energiát. Ez most különleges, kegyelmi pillanat, lesz ez még másképp is, ezt tudjuk. Ha magát a feladatot nézem, akkor ritkán adódik ekkora kihívás, ráadásul a polgármesterség elején. Nem vizsgának fogom fel, hanem annak, hogy most lehet bizonyítani. Ha ezt a helyzetet képesek vagyunk jól menedzselni, akkor a várost képesek vagyunk jól irányítani. 

–  Járvány idején, veszélyhelyzetben készülünk a húsvétra. 

–  Az idei ünnep más lesz, mint a többi. Nem túl rég részt vettem az 1710-11-es pestisjárvány emlékére rendezett fogadalmi misén, annak kapcsán vetődött fel, hogy ilyesmi nem fordulhat már elő napjainkban. Most pedig hasonló helyzettel állunk szemben a vírus miatt, így aztán a hitére mindenkinek szüksége lesz. És áldozatra is. Meg kell állnunk egy darab időre, körülnézni, hol tartunk, meddig jutottunk el, miért nem jutott elég figyelem azokra, akikkel együtt élünk. Sokan nem érzékelték, így én sem, hogy mit veszíthetünk, és mennyi mindent tartunk teljesen természetesnek. A járvány negatívumai mellett optimista emberként látom azt, hogyan tudunk kijönni belőle, miben fejlődhetünk. Úgy gondolom, ezt mindenkinek meg kell tennie a saját életében. Amikor nem a hétköznapi dolgokkal foglalkozom, akkor próbálom átgondolni a múltat, a jövőt, ebben az értékes saját-időben, felülemelkedve, vizsgálódva. Ez az egyik legfontosabb tanulság: értékelni kell az időt, vele együtt az életet. 

–  Miképpen tartja a családjával a húsvétot?

–  Hagyományos húsvétot tartunk, amihez, amíg a gyerekek kicsik voltak, hozzátartozott a nyúl is. Egyszer kölcsönbe kaptunk egyet, aztán három évig nálunk lakott a pincében, nagyon jól érezte magát. A vallási rész mellett nagyon kellemes és bensőséges családi ünnep is, természetesen, amennyire a körülmények engedik. Most szűk körben tartjuk, és csak azt tudom javasolni mindenkinek, ha megtehetik, akkor ugyanígy ünnepeljenek.  
 

Fotó: Nagy Jácint