km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Nem oltanak többet AstraZenecával a szomszédban

Nem oltanak többet AstraZenecával a szomszédban

Betelt a pohár Ausztriában.

 

Júniusban végleg kivonják az AstraZeneca koronavírus vakcináját az oltási programjukból az osztrákok. A döntésről Wolfgang Mückstein szociális és egészségügyi miniszter beszélt egy televíziós interjúban. 

 

Június elejéig valószínűleg még beadjuk az első oltásokat az AstraZenecával, de utána vége – mondta. Hozzátette: azok, akik addig megkapják az első oltás, az AstraZenecából fogják megkapni majd a másodikat is. A későbbre tervezett emlékeztető oltásoknál viszont már valamilyen más oltóanyagot fognak beadni az embereknek. 

 

Az Index szemléje szerint, a tárcavezető mindeközben továbbra is „biztonságosnak” nevezte az oltóanyagot, és hangsúlyozta, hogy az oltóanyag kivonása mellet egyéb okokból kifolyólag – úgymint a „népesség körében való bizalomvesztés”, az oltóanyag „rossz híre”, valamint a „szállítási problémák” –  döntöttek. 

 

Ausztria ezzel már a harmadik ország lesz Dánia és Norvégia után, amely kivonja az AstraZenecát az oltási programjából.  Az AstraZeneca-oltás felhasználását az Egészségügyi Világszervezet (WHO), valamint az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) továbbra is ajánlja, hangsúlyozva, hogy a fennálló kockázatok megléte mellett is jóval több előnye van a vakcinának, mint hátránya. 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.