km/óra
  2025.04.20., vasárnap  •  Tivadar napja
Nem állnak sorban a kutakon, pedig jelentősen csökkent az üzemanyag ára

Nem állnak sorban a kutakon, pedig jelentősen csökkent az üzemanyag ára

Megszűnt a sorban állás a szombathelyi benzinkutakon. Jelentősen csökkent a forgalom, és a benzin ára is. 2006-ban volt a mostanihoz hasonlóan 280 forint körüli. Tavaly áprilisban például a 400 forintot súrolta. A koronavírus-járvány itt is érezteti hatását.

 

Derkics Péter, egy szombathelyi kútvezető-igazgató szerint elsősorban a benzinfogyasztás csökkent, közel a felére zsugorodott az üzemanyag felhasználása. A gázolaj felhasználása 20 százalék közeli visszaesést mutat, a cégek még dolgoznak, és a mezőgazdasági felhasználás miatt ebben még nem tükröződik olyan nagy mértékben a csökkenés. 


Jelentősen csökkent a forgalom Szombathelyen. Sokan otthonról dolgoznak, a gyerekeket sem kell óvodába, iskolába vinni, és a kijárási korlátozás miatt csak a legszükségesebbekért kell autóba ülni. Pedig a benzin ára csak a héten kétszer csökkent, és péntektől újabb 7 forinttal került kevesebbe. Olajválságról beszél a világ. Soha nem látott mélységbe zuhant az olaj ára. A kitermelők hétfőn hordónként majdnem 40 dollárt fizettek azért, hogy elvigyék tőlük az árut. A tárolók megteltek, mert a koronavírus miatt megállított gazdaságnak jóval kisebb az igénye. 


Herczeg László független pénzügyi tanácsadó kiemelte, ez a lefojtás rövidtávon nem is spekuláció, inkább kiszámítható jövőkép. 2-3 éven belül, ha a gazdaság újra beindul és eléri vagy megközelíti azt a szintet, ahol voltunk akárcsak fél évvel ezelőtt, akkor nagyon erős olajár drágulás lehet.


Szakértők 2023-24-re jósolják az olajárrobbanást, akkorra ugyanis 100 dollár is lehet a hordónkénti ár.
 

Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
Savaria Fórum 34. évfolyam 9. szám - 2025.04.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos Szombathely rendelési idő
Dr. Varga Adrienn gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Sokk: alkalmazottainak felét elbocsátja a burgenlandi gyár
Az alkalmazottainak több mint felét, körülbelül 225 emberT bocsát el ősztől A Hella Fahrzeugteile Austria GmbH a grosspetersdorfi (Nagyszentmihály) gyára, jelentette be a cég csütörtökön. Az üzemben szép számmal dolgoznak magyarok is.
Ropogós, friss, kortárs: megnyílt a Nyugat-Dunántúli alkotók műveiből válogató SZEZON tárlat a Szombathelyi Képtárban
Hagyományteremtő faültetéssel kezdődött az idei SZEZON kiállítás: a Bojár Iván művészettörténész kezdeményezésére létrejött 10 millió Fa Alapítvány jóvoltából egy japán juhar lelt otthonra a Szombathelyi Képtár udvarán – szimbolikusan és konkrétan oldva a klímaszorongást.