
Nem akart fizetni az új rendszámért, gyártott otthon magának egyet
Mint írják, egy Győr-Moson-Sopron vármegyei autóst állítottak meg az egyenruhások Simaság belterületén január 20-án délután. Az intézkedés során megállapították, hogy a férfi korábban elvesztette járművének hatósági jelzéseit, és mivel nem szeretett volna fizetni az újakért, így az otthonában talált rendszámokat átfestette, és azokat helyezte fel a gépkocsijára.
A sárvári járőrök előállították a sofőrt, és vele szemben egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt kezdeményeztek eljárást.
Illusztráció: Pixabay

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.