km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Négyen megsérültek Celldömölk közelében

Négyen megsérültek Celldömölk közelében

Akkumulátorok, fémalkatrészek és fémhulladék szóródott ki a 834-es útra egy baleset során. Teljes útlezárás mellett tart a helyszíni szemle Celldömölk közelében, ahol egy kisáruszállító vezetője elvesztette uralmát a járműve felett.

 

Celldömölk felől Pápa irányába tartott egy Fiat kisáruszállító, aminek a vezetője feltehetőleg későn vette észre az előtte forgalmi okból álló Suzukit, írja a 112press. A Fiat vezetője elvesztette az uralmát a járműve felett, és a kisáruszállító az úton keresztbefordulva sodródni kezdett.


Közben a járműből rögzítetlen fémtárgyak zuhantak az úttestre. A sodródó Fiat nekiütközött egy szemből érkező, szabályosan közlekedő Hyundai személyautónak, ami ettől árokba csapódott. Egy Fiatból kieső kerék ütközött egy kereszteződésben álló, a veszély elől tolatni próbáló Mercedesszel. Ennek az autónak a lökhárítója sérült meg. Nemcsak a Mercedes vezetője reagált villámgyorsan a veszélyhelyzetre, hanem a Suzuki sofőrje is.


- Vönöck irányába szerettem volna bekanyarodni, de egy szemből érkező autónak elsőbbséget adtam, ezért álltam az úton. Amikor a jármű elment, indultam volna, de belenéztem a tükörbe, és láttam az autóm felé sodródó Fiatot és akkumulátorokat. Padlógázzal kilőttem előre, így anyagi kár nélkül megúsztam az esetet - mondta el a 112Press-nek a Suzuki vezetője.


A Fiatban és a Hyundaiban két-két ember sérült meg, őket a mentők a szombathelyi kórházba szállították. A roncsokat celldömölki tűzoltók áramtalanították, és levontatták az úttestről.

 

Fotó: Tánczos Mihály/112press

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.