km/óra
  2025.05.24., szombat  •  Eszter, Eliza napja
Negyedik és ötödik hely a Gyulai Memorialon

Negyedik és ötödik hely a Gyulai Memorialon

Halász Bence negyedik, Gyurátz Réka ötödik helyen zárt a székesfehérvári Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon. A Dobó SE olimpikon kalapácsvetői sikeresnek értékelik teljesítményüket. Hét közepén edzőtáborba utaznak Tatára, július 19-én pedig Japán felé veszik az irányt. Az ötkarikás játékokon augusztus 2-án lépnek dobókörbe a selejtezőben.

 

Tíz versenyző mérette meg magát a Gyulai Memorial férfi kalapácsvető számában hétfőn, köztük a Dobó SE kiválósága, Halász Bence. A győzelmet 80 méter 78-cal az ukrán Mihajlo Kokhan szerezte meg, Bence 78 méter 12-vel a negyedik helyen zárt. Ez az eredmény csaknem másfél méterrel jobb, mint az idei szezonbéli legjobb dobása.

 

– Örülök neki, hogy sikerült előrelépnem. Voltak dobásaim, amit, ha jól végigviszek, még nagyobbat tudtam volna dobni, de egyelőre nem lőttem el az összes puskaport – értékelt a Szombathelyi Televíziónak Halász Bence. – Ez volt az utolsó verseny az olimpia előtt, jó ugródeszka. Szeretnék Tokióban ennél jobb eredményt elérni, de ha a mostani teljesítményemet tudom hozni, már nem lesz okom panaszra. Minden a verseny napján dől majd el.

 

A nőknél Gyurátz Réka egyedüli magyarként lépett dobókörbe, 69 méter 80-nal az ötödik helyet sikerült megszereznie. A számot az abszolút favorit, világcsúcstartó lengyel Anita Wlodarczyk nyerte. Réka elégedett volt a teljesítményével, a verseny előtt a legjobb nyolcba várta magát.

 

– Nem gondoltam, hogy ebben a mezőnyben ötödik lehetek. Akár nagyobb dobás is összejöhetett volna, de idén még biztosan sikerül - mondta el kérdésünkre Gyurátz Réka. – Bízom benne, hogy sikerül formát időzíteni. Tokióig még hátravan egy hónap, addig bőven rá lehet érezni a jó mozgásra. Helyezésben egyelőre nem látom, mi jöhet az olimpián, a mezőny elég nagyokat dobált a szezonban, minden az adott napon dől el. Ha a 70-71 métert sikerül teljesíteni a selejtezőben, elégedett leszek.

 

K.Zs.

Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
Savaria Fórum 34. évfolyam 12. szám - 2025.05.19.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Elkezdődött a Kossuth téri tüntetés az ellehetetlenítési törvényjavaslat ellen (cikkünk frissül)
Tüntetést szervezett egy magánszemély vasárnap délutánra a fővárosi Kossuth térre, a Parlament épülete elé, hogy az összegyűltekkel együtt tiltakozzon a Fidesz új, „a közélet átláthatóságáról” szóló törvényjavaslata ellen.
Szedd magad eper Szombathely 2025: helyszínek, árak a földeken, leszedve és a kereskedőknél
A hűvös tavasz miatt a vártnál lassabban ugyan, de a héten elindultak a Szedd magad eper akciók Szombathelyen és más Vas megyei ültetvényeken is. Cikkünkben a 2025-ös eper árak a városkörnyéki földekről, összehasonlítva a termelő által szedett és a kereskedőknél látott árakkal. Honnan éri meg a legjobban beszerezni?
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
Nyert és előzött a Haladás!
Az NB/III Észak-nyugati csoportjának 29. fordulójában a Hali a Gyirmót II. együttesét fogadta. A vasiak a hajrában vitték be a győztes találatot.