km/óra
  2025.05.19., hétfő  •  Ivó, Milán napja
Nébih: Baranyában is megjelent a madárinfluenza

Nébih: Baranyában is megjelent a madárinfluenza

Madárinfluenza vírus jelenlétét mutatta ki Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Baranya vármegyében. Az érintett állomány felszámolása és a járványügyi nyomozás folyamatban van – közölte Nébih kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a Baranya megyei Szárász településen található, mintegy 5500 példányt számláló hízópulyka telepen megemelkedett az elhullott állatok száma, és a Nébih laboratóriuma a vírus H5N1 altípusát mutatta ki az elhullott állatokban.

A hivatal közölte, hogy a szakemberek a gazdaság körül kijelölték a három kilométer sugarú védő-, és a tíz kilométer sugarú felügyeleti – megfigyelési – körzetet.

A járvány gyors terjedése miatt szigorú intézkedésekre volt szükség másutt is, Bács-Kiskun megye egész területére, valamint Csongrád-Csanád megye jelentős részére is kiterjesztették a védő- és megfigyelési körzeteket, Csongrád-Csanád megye korlátozással nem érintett területein pedig megtiltották valamennyi hasznosítású vízibaromfi állomány betelepítését.

A Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megye védő- és megfigyelési körzetein belül kötelező az egészséges, függeszthető méretű állatok haladéktalan vágása, a vágásra még alkalmatlan állományok állami kártalanítás melletti felszámolása.

Azt is elrendelték, hogy Magyarország teljes területén tilos a baromfikat és más, fogságban tartott madarakat vásárokra vinni, valamint díszmadár- és galamb kiállításokat tartani.

A hatályos előírásokról és az aktuális madárinfluenza-járványhelyzetről a Nébih tematikus aloldalán, a https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza oldalon lehet tájékozódni.

 

Fotó: Pixabay

Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
Savaria Fórum 34. évfolyam 11. szám - 2025.05.05.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Sulyok Tamás meghívta Magyarországra XIV. Leó pápát
Sulyok Tamás köztársasági elnök vatikáni találkozójuk során arra kérte XIV. Leó pápát, hogy amint teheti, látogasson el ismét Magyarországra – közölte a Sándor-palota vasárnap az MTI-vel.
Agresszív prosztatarákot diagnosztizáltak Joe Bidennél
A korábbi amerikai elnök múlt héten kereste fel doktorait húgyúti tünetek nyomán. Szervezetében csomót találtak, amelyről pénteken állapították meg, hogy prosztatarákról van szó.
NAV: még egy napig lehet módosítani az szja-bevallási tervezetet
Május 20-ig lehet átnézni, elfogadni, módosítani és kiegészíteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által készített szja-bevallási tervezetet, és rendelkezni az adó 1+1 százalékáról, aki nem módosít a tervezetén, annak – az őstermelőket, az áfás magánszemélyeket és az egyéni vállalkozókat kivéve – a kiajánlott tervezete lesz az érvényes bevallása – közölte a hivatal hétfőn az MTI-vel.
Nem ébredt túl jól a forint ezen a hétfőn
Vegyesen alakult a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hitetek és örömötök szolgája akarok lenni – A békéért imádkozott XIV. Leó pápa a szolgálatának kezdetét jelentő szentmise után
Vasárnap tartották a XIV. Leó pápa péteri szolgálatának kezdetét jelentő szentmisét a vatikáni Szent Péter téren, a mise után mondott Regina caeli elimádkozása előtt a békéért imádkozott az új egyházfő.