km/óra
  2024.04.19., péntek  •  Emma napja
Ne vásároljunk pánikszerűen, nem indokolt a felhalmozás

Ne vásároljunk pánikszerűen, nem indokolt a felhalmozás

Ne spájzolj! címmel kampányt indított a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az élelmiszerfelhalmozás ellen. Felhívják a lakosság figyelmét arra, hogy nem indokolt a pánikszerű vásárlás, mert a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar képes kielégíteni a hazai fogyasztási igényeket.

 

A boltok polcain megtalálható termékek háromnegyede hazai termelőktől és feldolgozóktól származik, alig van szükség árubehozatalra, ami ebben a helyzetben nagy előny, mert nem vagyunk más országoknak kiszolgáltatva. Olaszország kiesésével az exportra szánt gabona, hús- és tejtermékek is a hazai piacon maradnak.


Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke elmondta, hogy pillanatnyilag nem az a helyzet, hogy Magyarországon élelmiszerhiány van, hanem az élelmiszergazdaság több szereplője is azzal küzd, hogy az export többletet, amit még el tudott helyezni itt-ott, azt hová tegye. Ez egy komoly kihívás, és ezért gondoltuk azt, hogy a lakosságot mindenképpen érdemes megnyugtatni, hogy itt szó sincs arról, hogy bármilyen élelmiszerből is hiány lenne, egész egyszerűen azért vannak üres polcok, mert képtelenség logisztikailag lekövetni azt a fogyasztói magatartást, amit az elmúlt napokban láthattunk. Alapvető élelmiszerből annyi rendelkezésre áll, hogy a fogyasztóknak semmilyen termékből nem kell hiányt szenvedniük, ilyen típusú aggódásra nincs ok. Már csak azért sem, mert az élelmiszergazdaság a kritikus infrastuktúra része. Ez egy jogi kategória, azt jelenti, hogy a működtetését akkor is biztosítja az állam, ha egyébként a gazdasági szereplők arra már nem lennének képesek.


Az élelmiszer felhalmozása azért sem ajánlott, mert könnyen pazarlásba fordulhat. Ugyanis szinte biztos, hogy a rengeteg alapanyagot, például a tömegével felvásárolt lisztet nem tudjuk majd elfogyasztani, így az a kukába kerül.

 

Fotó: Nagy Jácint

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.