km/óra
  2023.09.28., csütörtök  •  Vencel napja
Ne öntse ki, inkább dobja a kontérbe!

Ne öntse ki, inkább dobja a kontérbe!

Városszerte kilenc helyszínre helyeztek ki használt sütőolaj begyűjtésére szolgáló konténert. Szombathely 2021 márciusában csatlakozott a Cseppetsem! Programhoz. Akkor a város 18 óvodájába került gyűjtőedény, tavaly októberben pedig a Vásárcsarnok oldalához tették ki a vakítósárga konténert.

 

Szombathelyen kiemelt fontosságú a környezetvédelem, ezért is került a 18 városi óvoda és a piac után újabb kilenc helyszínre a használt sütőolaj begyűjtésére szolgáló konténer. Az egyik ilyen a Rumi úton, a benzinkút mögött áll péntek óta. Tóth Kálmán, a városrész önkormányzati képviselője szerint nem véletlen, hogy éppen ide került ki az első köztéri gyűjtőedény.


–  A szentkirályi óvodában eddig is gyűjtötték már a sütőolajat az óvoda munkatársai, de a Szőlősön, a Csitítói benzinkút mellett szabadtéri konténer egyszerűsíti az elhelyezést – mondta a képviselő.  – A déli városrésznek az illegális hulladék elleni küzdelem, meg egyáltalán a hulladékkezelés iránti elkötelezettségét mutatja, hogy az első ilyen edényzet ide került.


A Cseppetsem! lakossági sütőolaj begyűjtő országos hálózat kiépítése 2020-ban indult. Szombathely jó példa arra, hogy lehet fejleszteni a rendszert – mondta el a helyszíni sajtótájékoztatón a program vezetője, Cserháti László, a Biotrans Kft. képviselője.


–  Jelenleg több mint 1100 településen 2500 gyűjtőponttal működünk. Ezek közül sok intézményi, vagy önkormányzati területen van. Egy éve vezettük be ezt a 800 literes közterületen is elhelyezhető gyűjtőedényt. Ide sütőzsírt, sütőolajat, kókusz- és pálmaolajat, illetve vajat és margarint lehet elhelyezni kizárólag lezárt csomagolásban, ez lehet PET-palack vagy befőttes üveg.


A begyűjtött használt sütőolajból bioüzemanyag készül. A 800 literes, zárható konténerben érzékelő jelzi a telítettségi szintet, ennek megfelelően cserélik az edényt. Alá pedig úgynevezett kármentő került, ami óvja a talajt.


A város az elmúlt időszakban nagyon sokat tett a környezet védelméért, mondta el Németh Ákos klímapolitikáért és a fenntartható fejlődésért felelős tanácsnok. Elindult a szervezett zöldhulladék-begyűjtés, racionalizáljuk a szelektív szigeteket, és még sok tervünk van. Újabb mérföldkő a sütőolajgyűjtő hálózat kiterjesztése. A vizeink és talaj védelme érdekében nagyon fontos, hogy mindenki ilyen gyűjtőpontokon helyezze el a használt sütőolajat, és ne a csatornába öntse. A város által megjelölt Szombathelyért Közalapítvány anyagi támogatást is kap az összegyűlt olaj után a Cseppetsem! Programtól.  


A használt sütőolajgyűjtő konténerek helyszínei: A Neumann Iskola mellett, A Stromfeld Aurél utca 15. előtti parkolónál, A Szűrcsapó utca 40-nél található parkolóban. A Bem József utcai volt buszfordulónál. A Károly Róbert utcában, a KISZ-kocsma mögött. A Rohonci út és az Engels utca sarkán, az Engels u. 68. mögött. A Pázmány P. körúton, Mari ABC előtt. A Csititói OMV-benzinkúttal átellenben, a Rumi úti zebránál. A Kodály Zoltán és Dolgozók útja közötti nagy parkolónál, a Shell-kút mellett.


 

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Szívfacsaró történetek: két előadást hoz Szombathelyre Pintér Béla és Társulata
Az ország legrangosabb, legnépszerűbb független színházi csapata, Pintér Béla és Társulata kétszer is vendégszerepel az ősszel az AGORA Művelődési és Sportházban. Megrendítőek s egyben felemelőek, erőt is adóak a produkcióik.
Meghalt idősebb Koman Vladimir
Ma hajnalban, 59 éves korában elhunyt idősebb Koman Vladimir, Voli bácsi, ahogy megyeszerte mindenki ismerte.
Értelemmel épül a világ: 50 éves a Pedagógus Kórus
Baráti énekkarokkal, a Bartók Termet betöltő közönséggel és persze sok-sok muzsikával ünnepelte fennállásának ötvenedik évfordulóját a Szombathelyi Pedagógus Kórus.
Vármegyei I. osztály: gólzáporos döntetlen Bükön, magabiztos hazai győzelem Sárváron
A Celldömölk is otthon tudott nyerni, a Csepreget múlta felül, a Csákánydoroszló viszont egyedüliként idegenbeli sikert aratott. Pontosztozkodással zárult a Söpte és a Rábapaty összecsapása.
legfrissebbek
Szeptemberi közgyűlés: útfelújítások, takarékossági program, szociális ellátórendszer
A takarékossági intézkedések felülvizsgálata, az út- és járdafelújítási program eddigi eredményei és az autizmussal élők nappali ellátásának megoldása - többek között ezeket a témákat vitatják meg a nyári szünetet követő első testületi ülésen a képviselők. A közgyűlésen 19 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. Az ülést 9 órától élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, valamint a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
Újabb fejlemény a Szombathely és Kőszeg közötti M87-es út építésében
Megjelent a vasi gyorsforgalmi utak kiviteli terveinek elkészítésére vonatkozó közbeszerzési felhívás.
Mintegy 5 kilogramm marihuánát találtak egy kecskeméti tanyán
Mintegy öt kilogramm marihuánát és 518 tő kannabiszt találtak egy kecskeméti tanyán a rendőrök - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.
Marad a nyárias idő csütörtökön is
Devizapiac: alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama
Alig változott, vegyesen alakult a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.