
Napozóterasz, kültéri játékok, új öltözők - szombaton nyit a termálfürdő
Ha az időjárás kegyes lesz, akkor szombaton már a felújított Szombathelyi Termálfürdőbe látogathatnak ki a strandolni vágyók. Az elmúlt hónapokban történt változásokról ma délelőtt Krenner Róbert, a VASIVÍZ Zrt. vezérigazgatója és dr. Nemény András, városunk polgármestere tartott bejárással egybekötött sajtótájékoztatót.
- Nagyon köszönöm, hogy elfogadta polgármester úr a meghívást, korábban egyeztettünk már arról, hogy a nyári nyitás előtt közös bejárást tartunk. Június 7-ére igyekeztünk megújítani a létesítményünk jó néhány részletét. A Fedett uszoda épületében található régi „nappali kórház" terület átépítésének első üteme befejeződött – mondta Krenner Róbert.

Az átépítéssel új többcélú öltözőket, vizes blokkokot, napozóteraszt alakítottak ki, emellett immár van átjárási lehetőség az előcsarnokok között és a termálfürdőbe. A strandon is több változás történt: a büfé immár bent és kint egyaránt kiszolgálja a vendégeket, megújult a strandröplabdapálya, kültéri sakk is helyet kapott a medencék mellett. Parkosítás is történt, sok veszélyes fát távolítottak el. A kinti medencét újra kellett fugázni.

- Az elmúlt éveknek meglehetősen változatos volt az uszoda története: a koronavírus-járvány ideje alatt kényszerből kellett szüneteltetni a szolgáltatást, majd az energiaválság miatt került lakat az intézményre. Szerencsére azonban az energiaválság után az önkormányzattal együttműködve stabil üzemeltetést tudtunk elindítani. Vannak elképzeléseink a jövőre vonatkozóan, polgármester úrral egyeztetve több tervet is elindítottunk, nyilván, ezek akkor valósulhatnak meg, ha sikerül pályázati pénzt szerezni. A legnagyobb szükség egy tanmedence kialakítására lenne: óriási az igény, rengeteg gyermek jár ide, sok kisebb tanuszoda ugyanis nem üzemel. Kiemelném, hogy nemcsak szombathelyiek, hanem vidéki iskolák és óvodák is jelzik folyamatosan a szándékukat. Remélem, hamarosan újabb fejlesztésekről tudunk beszámolni. A VASIVÍZ az üzemeltető, tulajdonos az önkormányzat – csak közösen képzelhető el a jövő, éppen ezért köszönet a polgármesternek azért is, hogy az üzemeltetésbe évente több száz millió forinttal beszáll a helyhatóság - enélkül nem tudnánk működni, nincs olyan fürdő, amely önfenntartó tudna lenni – zárta a szavait Krenner Róbert.

- Valóban az uszoda üzemeltetése nem olcsó, ám ha már pénzt kell bele tenni, kapjunk minőséget. Ezen gondolat mentén menedzseljük a termálfürdőt is. Nagyon sok nehézséget hoztak az elmúlt évek, a covid, az energiaválság, 2022 októberére pedig oda jutottunk, hogy kigazdálkodhatatlanná vált az uszoda nyitva tartása. Ugyanakkor jó gazdának bizonyultunk, hiszen elvégeztünk egy komplett kazáncserét, amelynek köszönhetően 20%-kal csökkent a gázfogyasztás. A VASIVÍZ Zrt. jó üzemeltetője a fürdőnek, koncepciózusan, jól végig gondolva, kevés pénzből, mégis a maximumot hozza ki a strandból – szólt elismerően dr. Nemény András, aki így folytatta:
- A tanmedencére óriási az igény, nemcsak a szombathelyiek részéről, hanem a környékbeli településekről is. Van erre vonatkozó fejlesztési elgondolásunk, a tervezésbe már bele is kezdtünk, hiszen azt vallom: merjünk nagyot álmodni. Legyenek terveink, az mindig előnyt jelent egy projekt megvalósításánál. Szerencsére a VASIVÍZ Zrt. vezérigazgatója is hasonlóan gondolkodik, köszönet a munkájáért. Mi azt vállaljuk, hogy a nehéz gazdasági helyzetben is felvállaljuk az uszoda üzemeltetését, hiszen egy város attól város, ha a kultúra és a sport mellett kikapcsolódási lehetőséget is tud garantálni az itt élőknek – fogalmazott a polgármester.

Mint elhangzott. mintegy 400 millió forintból valósult meg a beruházás. Nyitás június 7-én, szombaton.
(Fotó: Nagy Jácint)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.