km/óra
  2025.07.11., péntek  •  Nóra, Lili napja
Nagytakarítás volt a Fő téren

Nagytakarítás volt a Fő téren

A szombathelyi belvárost felkészítették a nyári időszakra.

 

A szombathely.hu beszámolója szerint tovább folytatódott az ősszel sikeresen elindított "Vigyázzunk együtt Szombathelyre!" akció. Kedd reggel a SZOVA NZrt. és a Szompark Kft. munkatársainak köszönhetően megtiszult az Antall József tér, a Berzsenyi tér, a Fő tér, a Savaria tér és a Szent Márton tér, ahol az üzembe helyezés előtt álló szökőkutakat és a köztéri padokat is lepucolták.

 

Az akcióban részt vevő Horváth Soma, városüzemeltetésért is felelős alpolgármestertől elhangzott: "az utcatakarítások is folytatódnak, a Váci Mihály, a Deák Ferenc, a Károly Róbert utcák és a Pázmány Péter körút után még májusban elkezdődik a Vörösmarty utca takarítása is több ütemben." Az alpolgármester mellett Dr. Nemény András is köszönetét fejezte ki a munkálatokat végző dolgozóknak, majd minketten kérték a szombathelyieket, hogy közösen vigyázzunk a környezetre és a tisztaságra, együtt legyünk részesei a vasi megyeszékhely megszépítésének. 

 

A polgármester kiemelte, hogy az önkormányzat nehéz anyagi helyzete ellenére is forrást biztosítanak a legfontosabb célokra. "Az egyik legfontosabb dolog a város szempontjából, amit meg tudunk mutatni másoknak, és a saját életkörülményeinket is befolyásolja, az a tisztaság. Mi azt ígértük Szombathelynek a választások előtt, hogy egy tisztább várost varázsolunk" – fogalmazott a Szombathelyi Televíziónak dr. Nemény András.

 

 

Fotó: Nagy Jácint / Savaria Fórum

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak