km/óra
  2022.05.23., hétfő  •  Dezső napja
Nagyot emeltek az alapkamaton

Nagyot emeltek az alapkamaton

Az előzetes várakozásoknak megfelelően, a legutóbbi két emeléshez képest nagyobb mértékű kamatemelést hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa, amely kedden 30 bázisponttal, 2,1 százalékra növelte az alapkamat mértékét.

 

 

Az emelés valamelyest megfelel a korábbi várakozásoknak, az elemzők már előzetesen is úgy vélték, hogy a nemzetközi hatások miatt a jegybank nem tarthat ki a szeptemberben elindított, 15 bázispontos lépésközök mellett, annál jóval nagyobb emelésre lenne szükség.

 

A 30 bázispont valóban nagyobb, ám sokan voltak azon a véleményen, hogy még ennél is markánsabb emelésre lett volna szükség.

 

Nagy kérdés a gazdasági élet szereplői szerint, hogy a forint merre indul majd a kamatdöntés közlése után, kedden délelőtt még viszonylag jó pozícióból várta az emelést a magyar fizetőeszköz.

 

Forrás: MNB

kapcsolódó cikkek
Nincs sok köszönet az októberi inflációs adatokban
Nincs sok köszönet az októberi inflációs adatokban
Lesújtó adatot tett közzé kedd reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az előzetes várakozásokon is túltesz az októberi infláció: 6,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel ezelőttiekhez képest a KSH szerint.
November 15-től 480 forintban maximálják a benzin és gázolaj árát
November 15-től 480 forintban maximálják a benzin és gázolaj árát
Matolcsy György belenyúlna a kormány gazdaságpolitikájába
Matolcsy György belenyúlna a kormány gazdaságpolitikájába
Elégedetlen a jegybankelnök.
címkék
kapcsolódó cikkek
Nincs sok köszönet az októberi inflációs adatokban
Nincs sok köszönet az októberi inflációs adatokban
Lesújtó adatot tett közzé kedd reggel a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az előzetes várakozásokon is túltesz az októberi infláció: 6,5 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az egy évvel ezelőttiekhez képest a KSH szerint.
November 15-től 480 forintban maximálják a benzin és gázolaj árát
November 15-től 480 forintban maximálják a benzin és gázolaj árát
Matolcsy György belenyúlna a kormány gazdaságpolitikájába
Matolcsy György belenyúlna a kormány gazdaságpolitikájába
Elégedetlen a jegybankelnök.
Savaria Fórum 31. évfolyam 19.szám - 2022.05.20.
Savaria Fórum 31. évfolyam 19.szám - 2022.05.20.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Megyei I. osztály: magabiztosan nyert és bajnok lett a Sárvár
Hat találkozóból négyen gólképtelenek maradtak a hazai csapatok, a Sárváron kívül a Haladás-Zanat tudta otthon tartani mindhárom bajnoki pontot.
Hét bemutatót tervez az évadban a Weöres Sándor Színház
Sirály, Koldusopera, Bolha a fülbe. Hét bemutatóval és további három bérleten kívüli produkcióval jelentkezik a 2022/23-as évadban a Weöres Sándor Színház. Megemlékeznek névadójuk születésének 110. évfordulójáról, lesz karneválszínház nagy nevekkel, és változik a társulat összetétele - erről is szó esett a következő évadot beharangozó sajtótájékoztatón, ahol a választható bérlettípusokat is ismertették.
Megyei II. osztály, északi csoport: potyogtak a gólok a 26. fordulóban
A Mersevát tízszer, a Csepreg hétszer, míg az Uraiújfalu hatszor vette be ellenfele kapuját, de a Gencsapáti is gólzáporos mérkőzésen győzte le a Kemenesalját. A Gérce, valamint a Sé is otthon tartotta a három pontot, a Bozsok pedig a Söpte ellen nyert rangadót.
Csaknem 400 fiatal táncolt együtt a Fő téren (képgaléria)
Csaknem 400 fiatal táncolta el Johann Strauss Denevér című operettjéből a négytételes francia négyest ma a Fő téren. Két év kihagyás után ismét megrendezte az AGORA a Quadrille Európai Táncfesztivált, melynek kizárólagos hazai helyszíne Szombathely.
Megyei II. osztály déli csoport: a Csákánydoroszló nyolcig, a Körmend és a Telekes hétig jutott, a Tanakajdé az egyetlen hazai győzelem
Az Őriszentpéter a Gyöngyöshermán-Szentkirállyal, míg a Szentpéterfa a Rábatótfaluval osztozott meg a pontokon.
legfrissebbek
Meteorológiai szolgálat: az ország nagyobb részén továbbra sem enyhül az aszály
A csapadék egyenlőtlen eloszlása miatt az országban többfelé száraz a talaj, országos, áztató eső pedig továbbra sem érkezik, így az ország nagyobb részén nem enyhül az aszály - írta hétfői bejegyzésében az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Mintegy kilenc tonna ólomakkumulátort értékesített
A Sárvári Járásbíróság előkészítő ülésen hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt 1 év, végrehajtásában 3 év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélt egy büntetlen előéletű férfit. A vádlottal szemben 1.911.244 forint erejéig vagyonelkobzást rendelt el.
Első alkalommal rendezett a város Takács József emlékére versenyt
Május 21-én tartották a Takács József Tenisz Emlékversenyt a Késmárk utcai teniszpályán, melyen Szombathely Megyei Jogú Városa képviseletében dr. László Győző, sportért is felelős alpolgármester vett részt és köszöntötte a résztvevőket. A torna első alkalommal, de hagyományteremtő céllal került megrendezésre Szombathely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Sport és Ifjúsági Iroda szervezésében, olvasható a város honlapján.
Árokba sodródott egy autó Szentgotthárdon
Több helyen nem lesz melegvíz szerdán Szombathelyen
A felhasználói rendszer karbantartása miatt május 25-én, szerdán 8-tól 18 óráig Szombathely egyes részein a használati melegvíz-szolgáltatás szünetelni fog, olvahsató a Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft. közleményében.