km/óra
  2023.12.06., szerda  •  Miklós napja
Vackor karácsonya
Újévi Operettgála
Nagyon távoli még a közösségi immunitás egy nagyszabású spanyol kutatás szerint

Nagyon távoli még a közösségi immunitás egy nagyszabású spanyol kutatás szerint

Egy nagyszabású spanyol kutatás szerint nagyon távoli lehet még a közösségi immunitás az új koronavírus ellen, több mint 60 ezer lakos közül csak mintegy öt százaléknál találtak ellenanyagot.

 

Közösségi immunitásról akkor beszélhetünk, ha elegendő ember fertőződött meg ahhoz, hogy megállítsa a kórokozó terjedését. Ehhez egy populáció 70-90 százalékának immunitása szükséges, hogy megóvja azokat, akik nem fertőződtek meg - írta a BBC hírportálja.


Spanyolországban a parti területeken 3 százalék alatti volt azoknak az aránya, akiknél találtak Covid-19 elleni antitesteket. Magasabb volt az arány az országban ott, ahol súlyosabb volt a járványhelyzet.


"Noha a járvány súlyosan érintette Spanyolországot, a becslések szerint mégis alacsony a betegség előfordulásának aránya, ami egyértelműen kevés a közösségi immunitáshoz" - írták a Lancet brit orvosi szaklapban megjelent tanulmány szerzői. Kutatásuk a maga nemében a legnagyobb szabású volt Európában.


Hasonlóan reprezentatív vizsgálatokat végeztek Kínában és az Egyesült Államokban, melyek megállapították, hogy "a lakosság legnagyobb része nem volt kitéve a vírusnak", még azokon a területeken sem, ahol a kórokozó erősen elterjedt - olvasható a cikkben.


Spanyolországban több mint negyedmillió igazolt esetet regisztráltak és több mint 28 ezren haltak meg a betegségben. (MTI)

Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
Savaria Fórum 32. évfolyam 43. szám - 2023.12.01.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
December 10-től a teljes szakaszon a MÁV közlekedteti a Szombathely-Budapest InterCityket
Több jelentős változás is ételbe lép a 2023/24. évi közforgalmú vasúti menetrend bevezetésével. Idén december 10-től a két személyszállítást végző vasúttársaság, a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. is áttér a járat alapú közlekedésre, olvasható a GYSEV közleményében.
Itt vannak a 2023-as szombathelyi adventi vásár programjai
November 24-én nyílik meg a szombathelyi Fő téri 2023-as adventi vásár. Itt vannak a részletes programok.
Bojár Gábor: Varga Mihály és Nagy Márton is tudják, hogy ez baromság
Ezt mondta az akkumulátorgyárakra építő magyar gazdaságpolitikáról Bojár Gábor, Széchényi- és Gábor Dénes-díjas Graphisoft-alapító, aki vállalkozói tapasztalatait megosztani érkezett a szombathelyi egyetemre, de a beszélgetés közben szóba került az is, hogy mit vett át tőle Steve Jobs, melyik jelenet példaértékű számára az Eldorádóból, és hogy miben különbözött az állam szerepvállalásáról alkotott elképzelésük már 1995-ben is a miniszterelnökkel.
Megnyílt 2023. adventi vására, amit minden szombathelyinek látnia kell
A Fő téren felgyúltak a fények, elindult az adventi kisvonat, és forralt bor illata száll: megnyílt Szombathely minden eddiginél látványosabb adventi vására.
Adventi vásár Szombathely 2023: óriáskerék, Mikulás-kunyhó és ragyogó Mikulásbusz
Minden idők leglátványosabb szombathelyi adventi vására lesz az idei – derült ki a péntek délelőtti sajtótájékoztatón. A már hagyományosnak számító Óriáskerék mellett lesz Mikulás-kunyhó, csillogó-villogó Mikulásbusz, meséket sugárzó LED-fal, és ezer méternyi fényfüzér ragyogja majd be a Fő teret.