km/óra
  2021.10.24., vasárnap  •  Salamon napja
Nagy-Britanniában meghaladta a húszezret a koronavírus halálos áldozatainak száma

Nagy-Britanniában meghaladta a húszezret a koronavírus halálos áldozatainak száma

A szombaton ismertetett legújabb statisztika szerint Nagy-Britanniában meghaladta a húszezret az új koronavírus okozta járvány halálos áldozatainak száma. A friss adatok alapján ugyanakkor már folyamatosan csökken a kórházakban kezelt betegek száma, és a brit kormányra egyre nagyobb nyomás nehezedik a gazdaságot bénító korlátozások enyhítése végett.

A brit egészségügyi minisztérium szombat délutáni bejelentése szerint az elmúlt 24 órában 813 halálesetről számoltak be a brit kórházak. Ez azt jelenti, hogy Nagy-Britanniában eddig 20 319-en haltak meg a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 betegségben.

A nagy-britanniai járvány egy hét alatt csaknem ötezer halálos áldozatot szedett: a múlt szombati adatismertetés szerint addig 15 464 koronavírus-fertőzött halt meg. Stephen Powis, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) angliai orvosigazgatója nemrégiben, egy sajtóértekezleten még azt mondta: ha a járvány halálos áldozatainak számát sikerül húszezer alatt tartani, az nagyon jó eredmény lenne.
    
Anthony Costello, a University College London egyetem egészségügyi kutatóintézetének igazgatója a londoni alsóház minapi meghallgatásán azonban nem zárta ki, hogy Nagy-Britanniában akár 40 ezer halálos áldozata is lehet a járványnak.

A brit kormány naponta közölt halálozási statisztikájában a kórházakban elhunyt koronavírus-fertőzött betegek száma szerepel. A Financial Times e héten ugyanakkor közölte: saját modellszámításai - amelyekhez a brit statisztikai hivatal (ONS) teljes halálozási összesítését használta - azt mutatják, hogy a Covid-19 járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak tényleges száma már most 41 ezer körül lehet. A londoni üzleti napilap közölte azonban azt is, hogy számítási alapján a járvány okozta halálesetek számát mutató görbe már április 8-án tetőzött, és azóta a halálozási ráta fokozatosan lefelé tart.
    
A brit kormány szombat esti sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy immár a Covid-19 betegséggel kórházban kezelt páciensek száma is folyamatosan csökkent. Priti Patel belügyminiszter a Downing Streeten tartott tájékoztatón elmondta: a szombati adatok alapján jelenleg 16 411 beteget ápolnak a brit kórházakban a koronavírus okozta betegség miatt. Egy nappal korábban 17 049, a hét közepén még több mint 18 ezer ember volt kórházban a Covid-19 betegséggel.

Stephen Powis professzor, az NHS angliai orvosigazgatója, aki szintén jelen volt a szombati tájékoztatón, grafikonokkal illusztrált beszámolójában hangsúlyozta, hogy különösen Londonban, a nagy-britanniai Covid-19 járvány gócában markáns a korházi kezelésre szoruló betegek számának csökkenése, de az összes többi brit térségben is lefelé tart már a görbe.

Nagy-Britanniában szombatig 640 792 koronavírus-szűrést végeztek és 148 377 emberről állapították meg, hogy megfertőződtek az új koronavírussal. Az utóbbi 24 órában 4913 új koronavírus-fertőzést azonosítottak. Egy héttel ezelőtt még 5600 közelében járt a naponta újonnan kiszűrt koronavírus-fertőzések száma.

A szombati tájékoztatón a brit belügyminiszter megerősítette azt a kormányzati álláspontot, hogy a statisztikáknak a helyzet még markánsabb javulását kell tükrözniük, mielőtt a járvány megfékezését célzó, több mint egy hónapja bevezetett korlátozások enyhítése szóba kerülhetne. A szombati brit sajtó szerint ugyanakkor már javában folynak az előkészületek a zárlat oldására.

A konzervatív The Daily Telegraph kormányzati forrásokat idézve azt írta: a tudományos tanácsadók arról tájékoztatták a kormányt, hogy május közepétől már lehetségessé válhat a korlátozások enyhítésének elkezdése, elsősorban olyan kiskereskedelmi létesítmények újranyitásával, amelyekben megoldható az emberek közötti fizikai távolságtartás. Philip Hammond, az előző konzervatív párti kormány volt pénzügyminisztere szombaton a BBC rádiónak nyilatkozva kijelentette: nem lehet megvárni a nyitással a koronavírus elleni oltás tömeges hozzáférhetővé válását, mivel a brit gazdaság "ezt nem élné túl".

A kormányzó Konzervatív Párt alsóházi frakciójának legbefolyásosabb testülete, a kabinet számára szakpolitikai irányelveket kidolgozó 1922 Bizottság csütörtöki ülésén elhangzott, hogy ha a kormány a május elején esedékes legközelebbi felülvizsgálati időpontban sem enyhíti a korlátozásokat, "nem sok marad" a brit gazdaságból. (MTI)

kapcsolódó cikkek
Fitch: majdnem 3 ezer milliárd dollárral lesz szegényebb a világ az idén a koronavírus-járvány miatt
Fitch: majdnem 3 ezer milliárd dollárral lesz szegényebb a világ az idén a koronavírus-járvány miatt
Az új koronavírus okozta globális járvány miatt csaknem 3 ezer milliárd dollárral lesz szegényebb a világ az idén - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban ismertetett legfrissebb átfogó előrejelzésében.
Olaszországban május közepétől újranyitnák a múzeumokat, a strandok is készülnek
Olaszországban május közepétől újranyitnák a múzeumokat, a strandok is készülnek
Az olasz múzeumok és régészeti parkok újranyitása, a strandok és hegyi kirándulóhelyek biztonságossá tétele, a templomok és a temetők újbóli megnyitása, valamint a szájmaszk használatának kötelezővé tétele is szerepel a római kormány májustól tervezett "újraindulási" tervezetében, amelynek újabb részleteit az olasz sajtó közölte szombaton.
Lehet, hogy csak a legjobbak indulhatnak a London Marathonon a koronavírus-járvány miatt
Lehet, hogy csak a legjobbak indulhatnak a London Marathonon a koronavírus-járvány miatt
Hugh Brasher versenyigazgató szerint az is elképzelhető, hogy csak a legjobb futók indulhatnak majd el az idei London Marathonon.

Savaria Fórum 30. évfolyam 38. szám - 2021.10.22.
Savaria Fórum 30. évfolyam 38. szám - 2021.10.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Ruha nélkül vezetett a kamion elé hajtó sofőr, halottat találtak a férfi lakóhelyén
Egyelőre nem tudni, van-e összefüggés egy délelőtt felfedezett Veszprém megyei haláleset és a reggeli, nemeskeresztúri halálos közlekedési baleset között, de az eset furcsaságai miatt valószínűsíthető, hogy nem véletlen egybeesésről van szó.
Márki-Zay Péter: „Még Dobrev Klárának is rám kell szavaznia, hogyha kormányzati pozíciót szeretne jövőre”
A miniszterelnök-jelölt sajtótájékoztatót tartott Szombathelyen.
Szeptemberi közgyűlés: ingatlanügyek és orvosi ügyelet
Módosítják az idei költségvetést, döntenek az önkormányzati tulajdonú gazdasági társaságok aktuális ügyeiről, és több rendeletet módosítanak a képviselők a ma 9 órakor kezdődő közgyűlésen. 15 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ülésen tárgyalnak.
Torony: „a plébánosnak az egységet kell képviselnie”
Haller László augusztus 1-től vezeti a toronyi plébániát – elődje, dr. Perger Gyula Kőszegre távozott. Az 55 esztendős pappal, aki nem mellesleg nyugalmazott honvéd őrnagy – a Jóistenhez vezető útjáról, a pristinai kiküldetésről, humorról, és egy XXI. századi plébános küldetéséről is beszélgettünk.
Hétfőtől lezárják a szőlősi átjárót
Lezárják jövő hétfő (október 25.) reggel fél kilenctől kedd este nyolcig (október 26.) a Rumi úton található szőlősi vasúti átjárót pályakarbantartási munkálatok miatt, közölte Rázó László, a GYSEV sajtószóvivője.
legfrissebbek
Meleg idő várható a jövő héten
Hajnalonként még mínuszokra is számítani kell a jövő héten, de erősödik a nappali felmelegedés: jövő vasárnap néhol akár 20 fok is lehet.
A legszigorúbb karanténra készülnek a szomszédban
Ukrajna vörös zónában, azaz a legszigorúbb korlátozások között ünnepelheti majd az újévet, legalábbis ezt jósolta egy járványügyi szakértő.
Megkönnyíti a bringások dolgát a MÁV
Számos, kerékpárszállításra alkalmas vasúti kocsi indításával készül a hétfőn kezdődő őszi szünetre a MÁV-Start.
Rusvai: csökken a fertőzöttek átlagéletkora
Csökken a koronavírus-betegek átlagéletkora, a jelenség mögött az állhat, hogy a fiatalabbak közül kevesebben vették fel az oltást - mondta Rusvai Miklós virológus az M1 műsorában.
A legrosszabbkor jött a globális papírhiány
A könyvkiadás, a karácsonyi csomagolópapírok és ajándékkártyák gyártása is megsínylik a helyzetet.