km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Modernebb körülmények között tanulhatnak a Vas Megyei Szakképzési Centrum diákjai

Modernebb körülmények között tanulhatnak a Vas Megyei Szakképzési Centrum diákjai

267 millió forint pályázati forrásból történt fejlesztés a Vas vármegyei szakiskolákban. Az elsődleges szempont a turizmus-vendéglátás, valamint az elektronika-elektrotechnikai ágazatok korszerű feltételeinek megteremtése volt. A projekt során létrehozták a Vasi Ágazati Képzőközpontot is.

 

Modernebb körülmények között tanulhatnak a Vas Megyei Szakképzési Centrum intézményeinek diákjai. Szentgyörgyvári Róbert, a Vas Megyei Szakképzési Centrum kancellárja visszautalt arra, hogy 2021. május 1-jén indították a projektet, amelynek a célja elsődlegesen az volt, hogy a turizmus-vendéglátás ágazatban az iskolai tanműhelyek felszereltsége modernebb legyen és az infrastrukturális fejlesztése megvalósuljon. A másik fontos célja az Ágazati Képzőközpont létrehozása volt.


A Vasi Ágazatai Képzőközpontot a Szakképzési Centrum a partnervállalkozásokkal közösen alapította. Az összefogás elősegíti a Szakképzés 4.0 Stratégia megvalósítását, a szakképzés minőségének javítását. A képzőközpont működése a 14 tagintézéményből 7-re terjed ki, ezek turizmus-vendéglátással, valamint elektronika-elektrotechnika ágazattal foglalkoznak.


Kiss-Bauer Szilvia, a Vas Megyei Szakképzési Centrum projektmenedzsere hangsúlyozta, azt szeretnék elérni, hogy az Ágazati Képzőközpont április 1-től megkezdje ténylegesen a működését, segíthessék a vállalkozásokat az üzleti tervükkel és a szakmai programjukkal összhangban. Ha pedig a vállalkozások vagy ágazatok részéről további igény érkezik a bővítésre, akkor természetesen mindenben támogatják őket a duális képzésében.


A projekt során létrehozták a képzőközpont honlapját, népszerűsítő szóróanyagokat készítettek, illetve egy tudástárat is kialakítottak, amelybe online tananyagok, interaktív feladatok kerültek. Szakmai továbbképzésre is sor került.


Szentgyörgyvári Róbert hozzátette, hogy egy ilyen projekt szakmai fejlesztéssel jár együtt, 112 kolléga vett részt oktatói továbbképzésben. Továbbá szakmai cél volt az is, hogy tananyagokat fejlesszenek, 19 készült el eddig. 


A projekt március 31-én zárul, minden kitűzött célt sikeresen megvalósítottak.

 

Illusztráció: pixabay.com

címkék
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.