km/óra
  2025.04.23., szerda  •  Béla napja
Mintegy 200 helyszínre riasztották a tűzoltókat a szerda esti vihar miatt

Mintegy 200 helyszínre riasztották a tűzoltókat a szerda esti vihar miatt

Főként Pest, Komárom-Esztergom és Somogy megyében volt szükség tűzoltói segítségre az átvonuló vihar miatt – közölte csütörtök reggel a katasztrófavédelem.

Azt írták, hogy a szerda délutántól Magyarországon átvonuló vihar elsősorban a Dunakanyarban, Komárom környékén, illetve a Balatonnál Fonyód térségében okozott károkat, de Veszprém megyében is több helyszínre hívtak tűzoltókat. A zivatarlánc útját kidőlt fák, beázott pincék, megrongált tetők, villámcsapás okozta károk jelölték – tették hozzá.

Leányfalun egy családi ház tetőszerkezetébe csapott villám, kisebb tüzet okozva, Szigetmonostoron a posta pincéjét öntötte el a felgyülemlett csapadékvíz, a Pest megyei Vácnál és a Somogy megyei Babócsánál a vasúti sínekre dőlt fa – írták.

Az M7-es autópálya 176-os kilométerénél a leállósávra döntött egy fát az erős szél, Komáromban a vihar lakhatatlanná tett egy házat, a benne élő öt embert közösségi szálláson helyezték el – közölte a katasztrófavédelem.

 

(MTI)

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Tiltakozás a Pereszteg mellett elásott szarvasmarhák miatt: rengeteg rendőr a helyszínen
Nemcsak a peresztegiek, hanem a környékbeli települések lakói is tiltakoznak az ellen, hogy a ragadós száj- és körömfájás vírussal fertőzött és kényszervágásra ítélt rábapordányi szarvasmarhákat és sertéseket az itteni, állami tulajdonban levő ATEV-telepre szállítsák. 
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Erdő Péter: Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk
Jézus az utolsó vacsorán a végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek az esztergomi bazilikában nagycsütörtök este.
Meghalt hétfő reggel Ferenc pápa (frissítve)
A római katolikus egyház első latin-amerikai vezetője 88 éves korában hunyt el. A pápa halálhírét Kevin Farrell bíboros jelentette be a Vatikán televíziós csatornáján. A közlés szerint Ferenc pápát hétfő reggel 7 óra 35 perckor érte a halál.
Itt vannak a Herényi Virágút 2025 programjai
Április utolsó hétvégéjén ismét megtelik élettel Szombathely herényi városrésze: április 26–27-én rendezik meg a 21. Herényi Virágutat, ahol a virág- és dísznövényvásár mellett változatos, színes programok várják a látogatókat. A rendezvény idén is a család minden tagja számára kínál élményt, szórakozást és inspirációt – a kertbarátoktól a legkisebbekig.