km/óra
  2025.07.10., csütörtök  •  Amália napja
Minden második diák vidéki felsőoktatási intézménybe jelentkezett

Minden második diák vidéki felsőoktatási intézménybe jelentkezett

Idén már minden második diák vidéki felsőoktatási intézménybe jelentkezett – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 műsorában.

Varga-Bajusz Veronika szerint a vidéki intézmények népszerűsége a megújult felsőoktatási modellnek köszönhető. Az államtitkár annak kapcsán beszélt erről, hogy szerda este hozták nyilvánosságra a felsőoktatási ponthatárokat.

A felsőoktatásba jelentkezők létszáma már második éve 120 ezer fölötti, és egyre nagyobb az érdeklődés a műszaki, a természettudományos és informatikai képzésekre – emelte ki.

A változások között említette, hogy személyre szabottabb, rugalmasabb, az egyetemisták és az egyetemek részére nagyobb választási perspektívát biztosít a módosított felvételi rendszer.

Mint elmondta, az eljárás során az intézmények maguk dönthetik el, hogy melyek azok az eredmények, amelyekért plusz pontokat adnak, emellett az egyetemek hatáskörébe került a pontszámba beszámítandó választható tanulmányi tárgy meghatározása is.

A változásnak az a lényege, hogy maguk az egyetemek tudják megválasztani, kikkel akarnak együttműködni, illetve a hallgatók is jobban tudnak priorizálni az intézmények között – mondta.

 

(MTI)

Fotó: Pixabay

Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
Savaria Fórum 34. évfolyam 15. szám - 2025.06.30.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Hallay Zalán is a Haladás játékosa
Hallay Zalán 2005.11.22-én született Budapesten, egész életében Újpesten élt és focizott. Tavaly a lilák II. csapatában szerepelt, az itt nyújtott teljesítményével hívta fel magára a Hali szakmai stábjának a figyelmét. A 19 esztendős futballista a védelem mindkét oldalán bevethető, de a középpálya közepén is hasznosan tud focizni, olvasható a Szombathelyi Haladás Facebook-oldalán.
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén
Jellemzően napos, kissé felhős idő várható a hétvégén, és még mindig kialakulhatnak záporok, zivatarok. A csütörtökön kezdődött melegedés hatására vasárnap már 25-32 Celsius-fok várható a legmelegebb órákban, míg hajnalban 10-17 fok lehet, de a szél élénk, helyenként erős lesz - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.
Sziget: éjszakai jegyet vezettek be az idei fesztiválra
Kedvezményes éjszakai jegyet vezettek be az idei Sziget fesztiválra, amivel megújult és új helyszíneken rendezendő programok is látogathatóak - közölték a szervezők.
Karbantartás miatt változik a menetrend a győri vasútvonalon a hétvégén, érinti a szombathelyi IC-ket is
Változik a menetrend a győri vasúti fővonalon a hétvégén a Szárliget és Tatabánya közötti karbantartás miatt - közölte a Mávinform csütörtökön a honlapján.
Kapibara kölykök születtek a debreceni állatkertben
Kapibarák (vízidisznók) születtek a debreceni állatkertben: Diégó és Mika három kölyke egészséges és eleven, a szárazföldi pihenőtől a frissítő pancsolóig mindenhova követik az anyjukat a Dél-Amerika kifutóban - jelezte a park információs szolgálata.