km/óra
  2023.09.23., szombat  •  Tekla napja
Milos Konakov: mindig nehéz megnyerni egy bajnokságot

Milos Konakov: mindig nehéz megnyerni egy bajnokságot

Rögtön első vezetőedzőként eltöltött évében bajnoki címig vezette a Falcót, ráadásul a klub történetében először a Bajnokok Ligája első köréből is sikerült továbbjutnia a gárdának, mindezt csoportelsőként. A 2021/2022-es idény legjobb edzőjének megválasztott Milos Konakovot kérdeztük a finálé utáni érzésekről, a szezonról, valamint a magyar kosárlabda helyzete is szóba került.

 

Ez az első aranyérmed a Falcóval vezetőedzőként. Ennél szebb kezdést nem igazán lehetett volna elképzelni.


– Örülök, hogy így sikerült az első idény, de ebben persze a játékosoknak, valamint a stáb többi tagjának is óriási érdeme van, illetve, természetesen az előző vezetőedzőnek, Gasper Okornnak. Úgy vágtunk neki a szezonnak, hogy szeretnénk, hogy a Falcónak legyen egy stílusa, karaktere, ezt pedig úgy érzem, meg is tudtuk valósítani. Amikor eldőlt, hogy én leszek a csapat vezetőedzője, nem tagadom, voltak bennem kérdések, de aztán úgy éreztem, készen állok a feladatra, a játékosokkal pedig kölcsönösen segítettük egymást. 


– A csapat 2019-ben, 2021-ben, valamint az idei esztendőben is döntőt játszott a bajnokságban, sőt mi több, nyerni is tudott. A korábbi finálékban szerzett tapasztalatok tudnak segíteni egy ilyen helyzetben, amikor apró dolgok döntenek? 


– Mindenképpen tudnak segíteni, viszont ami talán a legfontosabb, hogy hogyan tudunk reagálni egy adott helyzetre, szituációra. Ez nyilván nem csak a döntőkre igaz, hanem minden egyes mérkőzésre. Mi úgy gondolom, jól tudtunk ezekre reagálni, igazi győztes mentalitású játékosok alkotják a keretet, ami elengedhetetlen a sikerekhez. 


– A Bajnokok Ligájában is kiválóan szerepelt az együttes, csoportelsőként jutott a második körbe. Mit jelentett ez a Falco számára és mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit a menetelés során szerzett? 


– Nagy előny számunkra, hogy mérkőzéseket tudunk játszani a Bajnokok Ligájában, méghozzá kiváló csapatok ellen. Támadásban, valamint védekezésben is nagyon sokat lépünk előre a nemzetközi porondon, valamint sokkal gyorsabban kell dönteni a fontos pillanatokban. Ez segít nekünk a bajnoki találkozókon is, emellett pedig hatalmas sikerként könyveljük el, hogy Európában is egyre nagyobb elismerést tudunk kivívni. 


– Vezetőedzőként mi volt a legfontosabb a harmadik mérkőzést követően, amikor Szombathelyen tudott nyerni a Körmend? 


– Elsősorban mentálisan kellett összerakni a csapatot, mert kosárlabdázni azért nem felejtettünk el. Szerencsére az első sokk után mindenkiben egy hatalmas motiváció és hit alakult ki, tudtuk, hogy benne van a csapatban a fordítás. A negyedik, valamint az ötödik mérkőzésen aztán sokkal jobban játszottunk, összeállt a védekezés, ami hozta magával a kosarakat is. 


– Marko Curoviccal korábbról ugyan ismertétek egymást, de nem egy korosztálynál dolgoztatok az ománi válogatottnál. Milyen volt az első, klasszikus értelemben vett közös munka?


Marko Curoviccal ugyan nem egy korosztálynál dolgoztunk az ománi válogatottnál, de ismertük egymást, és folyamatosan munkakapcsolatban voltunk egymással. Úgy érzem, jól sikerült az első közös évünk, remekül megértettük egymást, és nagyon sokat köszönhetek neki. Remek munkát végez, kulcsszerepet vállal a játékosok egyéni fejlesztésében, egyéni képzésében, ami elengedhetetlen az eredményekhez.


– Beszéljünk egy kicsit a magyar bajnokságról is. Hogy látod a helyét mondjuk európai viszonylatban, és mennyit változott az elmúlt időszakban?


– Úgy gondolom, hogy egyértelműen jó irányba halad a magyar kosárlabda, és ezt őszintén nagyon jó látni. Rengeteg kiváló, minőségi magyar játékos van a bajnokságban, emellett olyan tapasztalt edzők, akik korábban akár a Bajnokok Ligájában, akár pedig a Euro Cup-ban szép eredményeket értek el. Természetesen mindig vannak olyan elemek, amikben lehet fejlődni, de tényleg csak pozitívan tudok beszélni a magyar bajnokságról. 


– Finoman fogalmazva, egy sűrű, nehéz időszak kemény munkáját tudtátok megkoronázni egy bajnoki címmel. Sikerült megadni a módját az ünneplésnek?


– Igen, meg tudtuk ünnepelni a győzelmet, és úgy gondolom, hogy erre mindenkinek hatalmas szüksége volt. Egy bajnokságot mindig nagyon nehéz megnyerni, folyamatosan jó teljesítményt kell nyújtanod. Nagyon büszke vagyok a játékosokra, maximálisan megérdemelték, hogy egy ilyen ünneplésben legyen részük, méghozzá a szurkolókkal közösen. 


– Mivel fog telni az elkövetkezendő időszak, mennyi idő jut majd a pihenésre?


– A döntő után voltak még fontos dolgok, amiket meg kellett beszélni a vezetőséggel, majd kedden délután utaztam haza a családommal. Most igyekszem minél több időt velük tölteni, egy kicsit kikapcsolódni, hiszen utána ismét új célok, kihívások várnak ránk, illetve el kell kezdeni megtervezni a következő szezont, a felkészülés lépéseit. 

 

Malomsoki Cintia


 

címkék
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
Savaria Fórum 32. évfolyam 33. szám - 2023.09.22.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Így juthat el hétfőtől InterCityvel Budapestre
A MÁV közzétette a Biatorbágy-Szárliget vasúti fővonal felújítása miatt hétfőtől (09.18.) október 26-ig érvényes vágányzári menetrendet. Spoiler: vonat, busz Kelenföldig. Ez a három hónaposra tervezett vágányzár első üteme.
Jégesővel vonult át a vihar délután Vas vármegyén (fotók, videó)
Söpte-Vép-Táplán-Vasszécseny kapta a legtöbb jeget, a borsó nagyságútól a 2-3 centisig volt minden.
Zsoldos Báró Zoltán: Én zenéből vagyok
Ha Szombathely és blues, akkor Zsoldos Zoltán, közismert (a fehér garbóról ráragadt) nevén: Báró. Ha Báró, akkor egy zseniális zenész szinte transzállapotban a színpadon, lázba hozva közönségét. Papíron nyugdíjas hegedű- és gitártanár, a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar, a Capella Savaria egykori tagja. Most, 75. születésnapjára Bartók termi koncerttel készül barátaival. Az egykori Kőszegi utcai srácot otthonában, a Kőszegi-hegység lábánál látogattuk meg.
Vármegyei I. osztály: gólgazdag mérkőzésen nyerte a dobogósok csatáját Vasváron a Haladás, a Szarvaskend és a Rábapaty is idegenben tudott nyerni
A Király SE és a Szentgotthárd egyaránt egygólos hazai sikernek örülhetett a pontvadászat 5. fordulójában.
Sírós-nevetős születésnap: 15 éves a Fekete István Állatvédő Egyesület
Egész napos kutyabulival ünnepelte a Fekete István Állatvédő Egyesület 15. születésnapját: a Történelmi Témaparkban tartott szombati esemény minden programja az egyesület támogatását szolgálta – hiszen az állatmenhely hétköznapjai nem mindig vidámak.
legfrissebbek
XIV. Horváth Zoltán Emléktorna: magabiztos, húszpontos győzelemmel jutott döntőbe a Falco
A házigazda szombathelyiek 101-81-re verték a horvát Zabok gárdáját, a fináléban pedig az Eisenstadtot legyőző Sencur együttesével találkoznak.
Koncert lesz a református templomban
A Reformáció ünnepe alkalmából már huszadik éve rendeznek jótékonysági koncertet október végén. Idén a Szekeres Tamás - 25 év az Omegában című, klasszikus elemekkel ötvözött, nagyrészt Omega-dalokból álló koncertnek ad otthont a Szombathelyi Református Templom – hangzott el az október 28-ai eseményt beharangozó sajtótájékoztatón csütörtökön.
Teljes útzár lesz a Rohoncin!
Szeptember 26-28. között rendezi meg a XII. Szakmai Közlekedési Verseny országos döntőjét, ennek helyszíne a forgalmas útszakasz, erről posztolt dr. Czeglédy Csaba (független) önkormányzati képviselő.
Speciális Nézőpont - Fogyatékkal élő alkotók filmjeit vetítették a könyvtárban
Hetedik alkalommal rendezte meg a Speciális Nézőpont című esélyegyenlőségi filmes találkozót a Speciális Mozgókép Egyesület és a Berzsenyi Dániel Könyvtár.
Folytatná sorozatát az SZKKA
A PC Trade Szeged NKE érkezik szombaton a Rohonci úti sportcsarnokba. A találkozó esélyese a Szombathelyi Kézilabda Klub és Akadémia (SZKKA) alakulata, amely eddig mindhárom bajnokiját megnyerte.