km/óra
  2024.03.28., csütörtök  •  Gedeon, Johanna napja
ESZ-kutatás

Milos Konakov: ezzel a kerettel is nagy célokért szeretnénk küzdeni

Egy megújult, de rendkívül motivált Falco látott neki a munkának az új szezon előtt, a nyári időszakról, a csapat körüli változásokról, valamint a célokról Milos Konakovval, a gárda trénerével beszélgettünk.

 

A nyári pihenő után megkezdte felkészülését a 2022/2023-as idényre a Falco – Volvo Alpok Autó Szombathely kosárlabdacsapata, amely bajnoki címvédőként várhatja a szezont. A sárga-feketék kerete nagy átalakuláson ment keresztül, hiszen négy magyar válogatott játékos, Benke Szilárd, Váradi Benedek, Golomán György, valamint Somogyi Ádám is távozott, de Marvin Clark és Deontae Hawkins is máshol folytatja pályafutását. A szombathelyiek programjában öt felkészülési mérkőzés, valamint szeptember végén a Horváth Zoltán-emléktorna szerepel, a bajnokság pedig október elején veszi kezdetét.


Milos Konakov, az együttes trénere elmondta, annak ellenére, hogy nagy volt a játékosmozgás, a játékszisztémán nem igen szeretne változtatni, szeretné, ha továbbra is megmaradna a csapat saját játéka, stílusa.


– Úgy gondolom, hogy az edzők nagy részének van egy filozófiája, amelyhez a lehetőségekhez képest azért ragaszkodik. Így vagyok ezzel én is, viszont azt is látni kell, hogy ez nem megy egyik napról a másikra. Az új játékosainknak időre van szüksége, hogy megszokják ezt a rendszert, hogy alkalmazkodjanak hozzá, de mindannyian nagyon intelligens kosárlabdázók, biztos vagyok benne, hogy ez sikerülni fog.


A szerb szakember elmondta, a játéktudás mellett személyiségek, karakterek is távoztak a csapatból, akiknek oroszlánrészük volt az elmúlt évek sikertörténetében.


– Természetesen nem könnyű, amikor ennyi távozója van egy csapatnak, különösen azért, mert nem csak remek kosárlabdázók, hanem remek emberek is ezek a fiúk. Úgy gondolom, hogy nagyon szép és sikeres időszakot töltöttünk együtt a Falcónál, egy remek közösség és igazi barátságok alakultak ki. Valamennyi játékos megérdemelte ezt a lépést a karrierjében, csak köszönettel tartozunk nekik, és a legjobbakat kívánjuk nekik. Ami Benit illeti, egy igazi vezér volt a pályán és azon kívül is, aki nagyon sokat tett a Falcóért. Az, hogy ilyen kvalitású játékosok mentek el, kihívások elé állít minket, de azt tudom mondani, hogy elégedettek vagyunk a keretünkkel és komoly célokkal vágunk neki a szezonnak.


Az új szerzemények ugyan még nem sok időt töltöttek a csapattal, a vezetőedző, valamint a szakmai stáb első benyomásai viszont egyértelműen pozitívak velük kapcsolatosan.


– Mindegyikük azért érkezett, hogy részese legyen a Falco történelmének, és a lehető legjobb teljesítménnyel segítse a csapatot. Motiváltak, nyitottak, ami kell is majd ahhoz, hogy megtalálják a közös hangot a többi játékossal, valamint velünk is. A képességeik maximálisan megvannak ahhoz, hogy hatékonyak legyenek, mi pedig segíteni fogjuk őket abban, hogy ki tudják magukból hozni, ami bennük van.


Ami a felkészülést illeti, a csapat augusztus harmadik hetében kezdte meg a munkát.


– Miután minden légiósunk megérkezett Szombathelyre, orvosi vizsgálatokkal, valamint felmérésekkel indítottunk kedden, valamint szerdán, majd megkezdtük a pályás edzéseket. Hosszú előszezonunk lesz, fontos, hogy ezeket a napokat, heteket szisztematikusan építsük fel, hogy megfelelő állapotba kerüljünk. Az edzőmérkőzések nagyon sokat fognak nekünk segíteni abban, hogy lássuk, hogy hol tartunk, játékszituációban miként működünk. Optimistán várjuk a következő időszakot, az érkezőkön azt látom, hogy nagyon szeretnének bizonyítani pályafutásuk új szakaszának elején.


Sűrű időszak előtt a válogatott


Az Ivkovics Sztojan vezette nemzeti csapat augusztus végén két világbajnoki selejtezőt is játszik, szeptember elején pedig a németországi kontinensviadalon szerepel, ahová 52 év után jutott ki zsinórban másodszor az együttes. A válogatott előtt álló feladatokról, illetve a felkészülésről Perl Zoltánnal beszélgettünk, aki bizakodó, és reméli, hogy emlékezetes pillanatokat szereznek majd a szurkolóknak.


– Augusztus elején kezdtük el a közös munkát, s kemény hetek vannak mögöttünk felkészülési mérkőzésekkel. Tudjuk, hogy akár a VB-selejtezőket, akár az Európa-bajnokságot nézzük, nagyon nehéz ellenfelekkel kell majd megküzdenünk, de azt érzem, hogy ebben a keretben benne van az, hogy meglepetést, meglepetéseket okozzon. Többen is vagyunk a csapatból, akik ott voltunk a 2017-es kontinensviadalon, amely fantasztikus élmény volt számunkra, gondolok itt a Románia elleni győzelemre, vagy arra, hogy a szerbekkel milyen jó mérkőzést tudtunk játszani. A legfőbb célunk az, hogy egy fegyelmezett, szervezett játékkal rukkoljunk elő, összeálljon a védekezésünk, és akkor biztos vagyok benne, hogy tudunk mérkőzést, mérkőzéseket nyerni, és szép pillanatokat okozni a szurkolóinknak – fogalmazott Perl Zoltán.


Malomsoki Cintia

címkék
ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Lomtalanítás: házhoz mennek idén is a lomokért Szombathelyen
Elkezdődött a lomtalanítási akció. A korábbi évekhez hasonlóan a SZOVA idén is bejelentéses és házhoz menő rendszerben is szállítja a hulladékot a tavaszi időszakban a keleti városrészen, ősszel pedig a társasházas övezetekben.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.
legfrissebbek
Márciusi közgyűlés: speciális diéta, nyári tábor és Crushers
Bevezetik a speciális diétára szoruló gyerekek támogatását, idén is lesz nyári tábor Fonyódon, megállapodás születik az amerikaifutball csapattal a Városligeti Sporttelep működtetéséről. A márciusi közgyűlésen 9 napirendi pontot nyilvánosan, kettőt zárt ajtók mögött tárgyalnak. A testületi ülést élőben követhetik honlapunkon a folyamatosan frissülő cikkünkben, a Szombathelyi Televízió műsorán és Facebook-oldalán.
A Mikve színésznőit hívta érzékenyítésre a helyi zsidó hitközség
Érzékenyítésre hívta a Weöres Sándor Színház színészeit a helyi zsidó hitközség. A szombathelyi zsidóság életéről szóló “Szemtől szembe” kiállítás tárlatvezetésén a teátrum Mikve című darabján dolgozó színésznők és a stáb tagjai vettek részt. A zsidók rituális fürdőjében játszódó történet emberségről, szabdságvágyról, alapértékekről szól. A művészek éppen a színházi világnap alkalmából tekintették meg a tárlatot. A világnap idei mottója: “A művészet béke”.
Újabb öt évig Baráthné Molnár Mónika vezeti a Berzsenyi Könyvtárat
Április 2-től kezdődik a rágcsálóirtás Szombathelyen
Április 2-től április 26-ig rágcsálóirtási munkák zajlanak Szombathelyen - közölte a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya.
Telt ház előtt vetítették a Semmelweis című filmet az Aktív Időskor programban