km/óra
  2025.04.28., hétfő  •  Valéria napja
Merkely: komoly veszélyben vannak, akik nincsenek beoltva

Merkely: komoly veszélyben vannak, akik nincsenek beoltva

Komoly veszélyben vannak, akik még nem oltatták be magukat, hiszen a koronavírus-járvány másfél éve alatt szelektálódtak azok a rendkívül fertőzőképes mutánsok, amelyeket a régebbi variánsokhoz képest sokkal könnyebb elkapni - mondta a Semmelweis Egyetem Széchenyi-díjjal frissen kitüntetett rektora szombaton az M1 aktuális csatornán.

 

Merkely Béla hozzátette: amíg az átlag napi fertőzöttek száma nem emelkedik a mostani többszörösére, kiemelten fontos, hogy azok az emberek, akik eddig nem tették, vegyék fel az oltást. Hangsúlyozta: a fertőzöttek száma emelkedik - napi 100-120 új esetet jelentenek -, de a második-harmadik hullámhoz hasonló már nem lesz, a mostani hullám az egészségügyet nem terheli meg majd.     


Elmondta: a delta variáns a brit variánssal azonos tünetekkel jár, de fertőzőképessége nagyobb. A fiatalok oltása is elsősorban a vírus terjedésének megakadályozása szempontjából fontos. Lehet, hogy visszatér a maszkhasználat, de nem minden esetben, mivel az új variáns ellen kevésbé hatékony a maszk - fűzte hozzá.  Meg kell szerezni a védettséget, mivel csak ezzel lehet elkerülni a súlyos lefolyású megfertőződést, és csak így tud mindenki visszatérni megszokott életéhez - summázta.     


Az Országházban a nemzeti ünnepen Merkely Béla tudományos, szakmai és közéleti munkásságát is elismerték. Az egyetemi rektor M1 aktuális csatorna reggeli műsorában azt mondta, hogy a Semmelweis Egyetem Széchenyi-díjas professzorai különleges emberek voltak, így közéjük tartozni fantasztikus érzés. Hozzátette: pályája elején a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán két Széchenyi-díjas professzor is mentorálta, Szabó Zoltán, az első magyar szívátültetés megtervezője, kivitelezője és Juhász-Nagy Sándor oktató és professzor.  Kiemelte: a Széchenyi-díjjal felelősség jár: feladatának érzi, hogy az új alapítványi struktúrájú egyetem Európa és a világ egyik legjobb orvos- és egészségtudományi képzője legyen. Az egyetem fejlesztéséhez szükséges erőt az orvos-beteg találkozókból meríti, éppen ezért évente sok műtétet végez, és a koronavírus-járvány alatt 20 ezer embernek személyesen adott be oltást - mondta Merkely Béla. (MTI)

Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
Savaria Fórum 34. évfolyam 10. szám - 2025.04.22.
tematikus oldalak
legfrissebbek
Szombathelyi majális 2025: négy napos programsorozat az Emlékmű-dombon
Május 1. és 4. között - csütörtöktől vasárnapig - ismét benépesül Szombathelyen az Emlékmű-domb: a Városi Majális idén is változatos zenei és közösségi programokkal várja a látogatókat. Főzőverseny, koncertek, táncbemutatók és gyermekprogramok gondoskodnak arról, hogy minden korosztály jól érezze magát a négynapos ünnepen.
Nemény András a 444.hu-nak: A Tisza Párt eddig senkit sem keresett meg
A város és a kormány viszonyáról, a Tisza Pártról, Vámos Zoltánról a Fidesz-KDNP leendő parlamenti képviselőjelöltjéről és az eddigi képviselő Hende Csabáról is kérdezte a portál Szombathely polgármesterét, de szóba kerültek a HVSE és a Haladás focicsapatának aktualitásai is.
Aki a középiskolában nem tesz nyelvvizsgát, az nagy valószínűséggel később sem fog
Az Oktatási Hivatal Nyelvi Akkreditációs Osztályának adatai alapján jelentős visszaesés tapasztalható az egyetemi hallgatók és a 30 év felettiek nyelvvizsgázási hajlandóságában, a statisztikák szerint aki középiskolásként nem tesz sikeres nyelvvizsgát, nagy valószínűséggel később sem próbálja meg újra.
Viktória FC: három gól és nagyon fontos három pont a Szekszárd ellen
A szombathelyiek nagy küzdőszellemről tanúbizonyságot téve 3-1-es győzelmet arattak tolnai ellenfelükkel szemben.
Árrésstop jöhet a háztartási és higiéniai termékeknél is
Nagy Márton a hétvégén egy Facebook-videóban jelentette be, hogy az élelmiszerekre már alkalmazott árrésstopot kiterjeszthetik a háztartási és higiéniai termékekre is. A nemzetgazdasági miniszter szerint az árréscsökkentés a DM, Rossmann és Müller üzletekre is kiterjedhet.​