km/óra
  2024.04.16., kedd  •  Csongor napja
Merkely: előnyt jelent, hogy Magyarországon már öt engedélyezett vakcina van

Merkely: előnyt jelent, hogy Magyarországon már öt engedélyezett vakcina van

Egyre nő a bizalom a koronavírus elleni oltásban - mondta a Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

 

Merkely Béla elégedettséggel jelentette be, hogy a Semmelweis Egyetemen az orvosok 99,9 százalékát beoltották, a szakdolgozók esetében ez az arány 87 százalékos. Hozzátette: kollégái csütörtöktől vasárnapig több mint 15 ezer idősotthonban dolgozó és lakó magyar állampolgárt oltanak, és várják a további feladatokat is.


Hangsúlyozta: az oltásnak semmi szövődménye nincs, és a legjobb megoldás, hogy a védettséget egyéni, családi és nemzeti szinten megszerezzék az emberek. Megjegyezte: az oltás okozhat reakciókat, de korántsem járhat olyan súlyos betegséggel, mint amit a koronavírus okozhat. Ráadásul nem lehet előre jelezni, hogy kinél lesz súlyos lefolyású a megbetegedés - tette hozzá. Ha valakit beoltanak, onnantól kezdve szinte százszázalékos valószínűséggel el tudja kerülni a súlyos lefolyású megbetegedést, és az egész betegség egy náthává tud szelídülni - fogalmazott.


Merkely Béla szerint előnyt jelent az, hogy Magyarországon már öt engedélyezett vakcina van. Az a fontos, hogy minél több oltás álljon rendelkezésre, és minél gyorsabban történjen meg az egész nemzet szintjén az oltás, hiszen ez a feltétele annak, hogy vissza tudjon térni az ország a normális élethez, és a lehető legtöbb emberéletet tudják megmenteni - foglalta össze a rektor. Ha két hónap alatt be lehetne oltani a magyar lakosságot, akkor májustól mindannyian biztonságban lehetnénk - mondta.


Merkely Béla beszélt a kínai Sinopharm oltóanyagáról, amely technológiájában olyan, mint az influenza elleni vakcina, elölt vírust tartalmaz. Ez az a módszer, amit már ötven éve alkalmaznak, és jelentős tapasztalat van róla - közölte.


A rektor szerint meg kell adni a lehetőséget arra, hogy minél nagyobb számban és minél gyorsabban lehessen oltani. Az oltóanyagok sokasága többletlehetőséget ad - emelte ki.


Hozzátette: azok az országok, amelyek elhúzzák az oltási programjukat akár egy teljes évre, sokkal nagyobb veszteséget szenvednek el, mint azok, amelyek képesek lesznek arra, hogy akár néhány hónap alatt beoltsák a lakosság jelentős részét. A beoltott és a betegségen átesett emberek így biztosítják azt a nyájimmunitást, amelynek köszönhetően az esetszámok radikálisan csökkenni fognak, és vissza lehet térni a mindennapi élethez - jelentette ki Merkely Béla.


A vakcinákról elmondta: az AstraZeneca, a Sinopharm oltásai és Szputnyik vakcina már régóta ismert technológiára épül, a két legújabb mRNS alapú oltóanyag, a Pfizer/BioNTech és a Moderna viszont új módszerrel dolgozik. Utóbbi kettő előnye az, hogy a jövőben az új típusú világjárványokra sokkal gyorsabban lehet majd vakcinát előállítani, hiszen ha megismerik a vírus fehérjéit, akkor elképzelhető, hogy akár hat héten belül lehet megfelelő vakcinát gyártani.


Merkely Béla fontosnak nevezte az oltással kapcsolatos bizalmat. Hangsúlyozta: az oltás volt az az orvosi felfedezés, amely a legtöbb életet mentette meg a világon. Emlékeztetett arra, száz évvel ezelőtt szinte minden családban volt olyan gyermek, aki valamilyen fertőzés miatt meghalt.


A rektor kitért az Európában először Magyarországon alkalmazott új koronavírus-ellenes infúzióra is. Ezt az egyébként nem olcsó terápiát Merkely Béla olyan betegeknek javasolja, akiknek az immunrendszere gyenge, vagy jelentős krónikus betegségük van. Példaként hozta a szívelégtelenséget vagy a transzplantáción átesetteket. Hozzátette: a kezelés hasonlít a már hónapok óta használt vérplazma-terápiára. (MTI)
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Már tudják, hol mérnek a vasi rendőrök a Speedmarathonon
A vasi rendőrök száznál is több javaslatot kaptak az itt élőktől, hogy hol mérjenek majd április 19-én.
Szombaton elstartol a Spartan, itt vannak a részletek
Április 13-án, szombaton Szombathelyre érkezik a Spartan, a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata. Több ezer magyar és nemzetközi versenyzőt várnak a szervezők. Épülnek a látványos akadálypályák, melyek csak arra várnak, hogy szombat reggel nyolc órakor elstartoljanak a versenyzők. Szólunk előre, hogy több utcában is forgalomkorlátozás lesz.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.