km/óra
  2022.12.02., péntek  •  Melinda, Vivien napja
Merkely: a tartósan alacsony számokhoz ötmillió beoltott kéne

Merkely: a tartósan alacsony számokhoz ötmillió beoltott kéne

A koronavírus-járványt kizárólag oltással lehet legyőzni, ezért bármelyik vakcinát is kínálják fel, azt az embereknek el kell fogadniuk - mondta a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn Áder János köztársasági elnök Kék Bolygó című podcastjában nyilatkozva.

 

Merkely Béla hangsúlyozta, számos olyan tragédiáról hallott, ahol valaki várt egy vágyott vakcinára, majd elkapta a vírust és "szörnyű vége lett a történetnek".


Kiemelte, az első oltásnak van a legnagyobb szerepe a megbetegedéssel szemben, az első oltás után ugyanis nagyjából két héttel alakul ki az immunitás és lesz gyakorlatilag közel 100 százalékos a biztonság a súlyos megbetegedéssel szemben. A második oltás ezt követően egyfajta sokszorosító hatással rendelkezik, ami megnöveli a szervezetben az ellenanyagok számát.


A Semmelweis Egyetem rektora fontosnak nevezte, hogy a fertőzésen átesettek ellenanyagszintje alacsonyabb, mint a beoltottaké, ugyanakkor a vírust korábban bizonyítottan elkapók esetében nincs szükség második oltásra.


Szólt arról is, a két oltással rendelkezők megfertőződésekor legfeljebb egy enyhe náthához hasonló tünetek jelentkezhetnek, de olyanról még nem hallott, hogy a körükben súlyos megbetegedés történt volna.


Merkely Béla aláhúzta, ahhoz, hogy a járvány tartósan alacsony számokat mutasson Magyarországon, nagyjából 5 millió állampolgárt kell beoltani, de reméli, hogy ennél többen igénylik majd a vakcinát, ami elég lehet ahhoz, hogy "nyugodt nyarunk legyen" és a járvány ne térjen vissza szeptemberben.


Hangsúlyozta, a brit variánst csak oltással lehet elkerülni, ugyanis olyan nagy a fertőzőképessége, hogy csak idő kérdése, mikor fertőzi át a teljes populációt. Tehát téved az, aki úgy gondolja, a saját beoltása nélkül kialakul a nyájimmunitás - tette hozzá.


Kiemelte, a harmadik hullámot okozó brit variáns nemcsak hatékonyabban fertőz, hanem súlyosabb eseteket is okoz és nem kíméli a fiatalokat sem. Amíg a vad, azaz vuhani vírus esetében minden ember további átlagosan 2,7 embert fertőzött meg, addig brit mutánsnál ez a szám közel 4, emellett jelentős számú 30-60 év közötti fertőzött kerül miatta intenzív osztályra - fejtette ki Merkely Béla.


A Semmelweis Egyetem rektora szerint - a hivatalosan nem igazolt esetekkel együtt - 2-4,9 millió között lehet Magyarországon a megfertőződtek száma.


Merkely Béla felidézte, a második hullámban fertőződött meg a vírus vad változatával és az influenzától jelentősen eltérő tüneteket tapasztalt, jelentős fájdalmakkal és fáradtságérzettel. Elmondta, a tüneteket egy hétig érezte, a szaglása ugyanakkor öt hónap elteltével sem tért vissza teljesen.


A beszélgetést vezető Áder János hangsúlyozta, "nem lehetünk elég hálásak" azért az ember feletti erőfeszítésért, amelyet az egészségügyben dolgozók nyújtottak a járvány alatt. Hozzátette, a lakosság azzal tud a legtöbbet segíteni nekik, ha beadatják az oltást. A köztársasági elnök többször hangsúlyozta az oltásra szóló regisztráció fontosságát.


"Nem bújhatunk el a vírus elől, de az oltással nyerhetünk ellene!" - jelentette ki az államfő, aki a Merkely Béla által elmondottakat úgy összegezte: "regisztrálni, regisztrálni, regisztrálni és utána pedig elfogadni a felkínált oltásokat!". (MTI)

 

Fotó: Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora (b) a fővárosi Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályán 2021. április 9-én. MTI/Balogh Zoltán

Savaria Fórum 31. évfolyam 43.szám - 2022.11.25.
Savaria Fórum 31. évfolyam 43.szám - 2022.11.25.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Gyermekszemekben ragyogó karácsonyi fények: látogatás a balogunyomi mesekertben
Szombathelyről érkezve már a 86-os útról szemünkbe tűnik Kurucz József karácsonyi fényekben pompázó balogunyomi portája, mely harmadik éve várja tárt kapukkal a látogatókat advent idején – mesekertnek nevezik a csillogó-villogó ragyogó udvart, s valóban: aki ide betér, akár egy órácskára is, maga mögött hagyhatja a hétköznapi valóságot.
Végrehajtást indított a NAV a Haladás futballcsapatát működtető cég ellen
Végrehajtást indított a NAV a Haladás NB II-es csapatát működtető gazdasági társaság, a Szombathelyi Haladás Kft. ellen, írja az mfor.hu
A Bolyai nyerte a Gólyaavatót
A szombathelyi Városi Diákönkormányzat (VDÖK) kedden rendezte meg a városi Gólyaavatót: az Agora Művelődési és Sportházban kilenc iskola diákjai vetélkedtek egymással. A jó hangulatú programot Horváth Soma (Éljen Szombathely!) alpolgármester nyitotta meg. A versenyen végül a Bolyai csapata végzett az első helyen.
Európa tetején a felnőttek között - interjú Szmolek Emánuel Kick-box versenyzővel
Szmolek Emánuel junior Európa-bajnokként, junior világbajnokként, valamint felnőtt világbajnokként utazhatott Törökországba a Felnőtt és Master Class Kick-box Európa-bajnokságra. A Controll SE kiválósága fantasztikusan versenyzett a kontinensviadalon, mindkét szabályrendszerben a döntőbe jutott és light-contact kategóriában arany, míg a kick-light mezőnyében ezüstérmet szerzett.
Tanár-diák demonstráció Szombathelyen: oktatás nélkül nincsen jövő
Hetek óta tartanak a tanár- és diákdemonstrációk szerte az országban, pénteken délután Szombathelyen rendeztek tanár-diák tüntetést a diákszervezetek. A Városháza előtt előbb több százan - zömében diákok - gyűltek össze, meghallgatták a felszólalókat, tanulókat, tanárokat, a szülők képviselőjét.
legfrissebbek
Több mint hetven iskola, majdnem hétszáz tanár tiltakozik a tanárkirúgások ellen
Pénteken délben megközelítőleg ezren, diákok és szülők vegyesen gyülekeztek a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium előtt, hogy így tiltakozzanak az iskola tanárainak kirúgása ellen.
Kevesebb paradicsom termett Magyarországon és globálisan is
Az unió első számú termelője Olaszország, ahol 10 százalékkal csökkenhet a termés.
Vádat emeltek egy öltözőkre szakosodott tolvaj ellen
Az ügynek 25 sértettje van, akik többnyire iskolás gyerekek.
Fizetős lesz a szombathelyi Hunyadi úti Lidl parkolója
Egy óra várakozás után 1500, két óra után 2500 forintot fizettet az áruház, de ezzel az összeggel már egész napra itt maradhat az autó.
22 évvel ezelőtti emberölés gyanúsítottjait fogták el - Diszkóban megvert fiatal került a sínekre
Az esetet 2000-ben balesetként kezelték és az ügyet lezárták. 22 évvel később azonban hangos dörömbölésre ébredt két olyan férfi, akiket azzal gyanúsítanak, hogy egy diszkó biztonsági őreként megverték és megölték a síneken megtalált fiatalt.