km/óra
  2021.05.11., kedd  •  Ferenc napja
Merkely: a gyógyultak védettségéhez egy vakcina is elég

Merkely: a gyógyultak védettségéhez egy vakcina is elég

A koronavírus-fertőzésen három hónapja bizonyítottan átesetteknél egy vakcina elégséges a védettség kialakulásához - hangsúlyozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön a Kossuth rádió Napközben című műsorának új, Vírusinfó néven indult rovatában, amelyben a hallgatók a kérdéseikre kaphatnak választ.

 

Merkely Béla a műsorban elmondta, hogy a kórházi oltópontokat ajánlja az időskorú, többfajta allergiától szenvedőknek.


A pajzsmirigybetegek bármelyik, Magyarországon elfogadott vakcinával beoltathatják magukat - közölte. Kitért arra is, hogy tetanuszoltás után két hetet kell várni bármilyen koronavírus elleni vakcina beadása előtt.


Több telefonáló panaszkodott, hogy bár fertőzöttek voltak, a vérükben nem mutattak ki antitestet, ugyanakkor mégis fél évre szóló, védettségi igazolást kaptak. Ezzel kapcsolatban a rektor azt mondta, nemcsak antitestes, hanem úgynevezett sejtes immunitás is létezik. (MTI)
 

kapcsolódó cikkek
Merkely: 3-4 hét múlva lassulhat a járvány terjedése
Merkely: 3-4 hét múlva lassulhat a járvány terjedése
Merkely Béla szerint az óvintézkedéseknek köszönhetőn 3-4 hét múlva lassulhat le a koronavírus terjedése: várhatóan csökken majd az új megbetegedések száma, amiben majd a javuló átoltottság is segít majd.
Merkely: a legnehezebb hét előtt állunk
Merkely: a legnehezebb hét előtt állunk
A Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádióban arról beszélt: a koronavírus-járvány mindannyiunkat érint, mindenki számára nagyon megterhelő.
kapcsolódó cikkek
Merkely: 3-4 hét múlva lassulhat a járvány terjedése
Merkely: 3-4 hét múlva lassulhat a járvány terjedése
Merkely Béla szerint az óvintézkedéseknek köszönhetőn 3-4 hét múlva lassulhat le a koronavírus terjedése: várhatóan csökken majd az új megbetegedések száma, amiben majd a javuló átoltottság is segít majd.
Merkely: a legnehezebb hét előtt állunk
Merkely: a legnehezebb hét előtt állunk
A Semmelweis Egyetem rektora a Kossuth rádióban arról beszélt: a koronavírus-járvány mindannyiunkat érint, mindenki számára nagyon megterhelő.
Savaria Fórum 30. évfolyam 17. szám - 2021.05.07.
Savaria Fórum 30. évfolyam 17. szám - 2021.05.07.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Több halálos áldozata van a Celldömölk és Mersevát közötti buszbalesetnek (frissítve)
Az elsődleges információk alapján személyautó és utasokat szállító autóbusz ütközött a 834-es úton Celldömölk és Mersevát között.
Megyei I. osztály: mindhárom dobogós nyerni tudott
A Sárvár a Lukácsháza, a Vép a Celldömölk otthonából vitte el a három pontot. A Király SE kiszakított a gólzsákot és egy híján egy tucat gólt szerezve nyert a Szarvaskend ellen. A Körmend egygólos sikert aratott a Csepreggel szemben a Jánosháza pedig a hét mérkőzés óta veretlen Büköt győzte le.
Maruzsa: minden készen áll az érettségi vizsgák megkezdésére
Minden készen áll ahhoz, hogy hétfőn elkezdődjenek az érettségi vizsgák, a kormány döntése értelmében néhány kivétellel csak írásbeli vizsgák lesznek az egészségügyi óvintézkedések betartásával - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára csütörtökön, a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs online sajtótájékoztatóján.
Szombathely megint kimarad a kompenzációból
Közben Debrecennek újabb közel 3 milliárd forint jut, Nyugat-Magyarországon Zalaegerszeg és Sopron is plusztámogatásra számíthat.
Gulyás: augusztusig kellenek a védettségi igazolványok
Augusztusig biztosan fennmaradnak a koronavírus-járvány miatti korlátozások a védettséggel nem rendelkezőknek - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón.
legfrissebbek
Csonka Ernő: nem az ember a mérce
A százesztendős Csonka Ernő festőművész számára a csendet, a békét, a nyugalmat, a harmóniát párja, Gyöngyi asszony teremti meg szombathelyi, belvárosi, harmadik emeleti otthonukban.
Jön a digitális védettségi igazolvány
Sajtóhírek szerint napokon belül letölthető lesz az app.
Két hónapig nem adnának fizetést az Inter játékosainak
Nagy gondok vannak Milánóban.
Még nincs jelen az országban az indiai mutáns
Müller Cecília beszélt erről az operatív törzs keddi sajtótájékoztatóján.
Fegyveresek mészároltak egy iskolában (frissítve)
Az oroszországi támadásnak nyolc halálos áldozata és 21 sebesültje van