km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Merkely: 3-4 hét múlva lassulhat a járvány terjedése

Merkely: 3-4 hét múlva lassulhat a járvány terjedése

Merkely Béla szerint az óvintézkedéseknek köszönhetőn 3-4 hét múlva lassulhat le a koronavírus terjedése: várhatóan csökken majd az új megbetegedések száma, amiben majd a javuló átoltottság is segít majd.

 

A rektor az Origonak adott interjújában azt mondta: ha 3 milliónál is többen megkapják az oltást, már érezhető lesz a védettség kialakulása. A Semmelweis rektora úgy fogalmazott, hogy optimista, szerinte a nehezén húsvétot követően túl lehetünk. 


Merkely az interjú során az is elmondta, hogy a brit vírusvariáns miatt (amit szerinte leginkább a közösségekben lévő gyerekek és munkába járó szülők terjesztenek) egyre fiatalabbak a betegek, és ezzel fertőződik a 30 és 60 év közötti korosztály. A fővárosban már az igazolt esetek 80-90 százalékát a brit mutáns okozza.


A rektor egyúttal figyelmeztetett: ez a mutáció sokkal fertőzőképesebb, és fokozottan oda kell figyelni a védőintézkedésekre. Merkely beszélt arról is, hogy a brit vírusvariáns „nagyon gyorsan terjed, így ha valaki egyetlen hibát elkövet a védekezésben - például tíz-tizenöt percet eltölt egy fertőzöttel zárt helyen maszk nélkül, vagy nem fertőtleníti alaposan a kezét, vagy nem tartja a távolságot -, könnyebben elkapja a vírus most terjedő angol variánsát.


Ugyanakkor a szigorító intézkedések betartásával és az oltás felvételével mi magunk is tehetünk azért, hogy a járvány nyárra végleg lecsillapodjon.

 

Fotó: Semmelweis Egyetem
 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Szombathely Deák Ferenc utca 3. alatti gyermekorvosi rendelő - Dr. Gecse-Kálózi Patrícia rendelési idő
Dr. Gecse-Kálózi Patrícia gyermekorvos rendelési ideje 2024-ben március 1-től a Deák Ferenc utcai gyermekorvosi rendelőben, Szombathelyen.