km/óra
  2024.04.20., szombat  •  Tivadar napja
Merkel: az egészségügyben is meg kell erősíteni az EU stratégiai szuverenitását

Merkel: az egészségügyben is meg kell erősíteni az EU stratégiai szuverenitását

Az egészségügy területén is meg kell erősíteni az Európai Unió stratégiai szuverenitását, hogy a közösség minél sikeresebben védekezhessen a járványok ellen - jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán a szövetségi parlamentben.

 

Az azonnali kérdések és válaszok órájában a koronavírus-járvány lehetséges tanulságairól beszélve kiemelte, hogy az egészségügy tagállami hatáskör, és ezen nem is szükséges változtatni, de ki kell dolgozni közös mechanizmusokat, mert a járvány elleni védekezés nemzeti szinten tett lépései befolyásolhatnak közösségi szinten szabályozott folyamatokat. Ezt mutatják például az egyeztetés nélkül bevezetett határigazgatási szigorítások, amelyek hátráltatták a belső piac működését.
    

Fokozni kell az EU szuverenitását a gyógyszeralapanyagok és a gyógyászati védőfelszerelések, köztük a szájat és orrot takaró maszkok ellátásában is, és meg kell erősíteni az az EU járványügyi ügynökségét, az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központot (ECDC), hogy a tagországok összehangoltabban és közös alapra építve hozhassák meg döntéseiket - mondta a kancellár.
    

A képviselői kérdések és azonnali kancellári válaszok fóruma a parlamenti munka új formátuma, célja annak bemutatása érdekesnek, izgalmasnak szánt módon, hogy a Bundestag feladatai közé tartozik a kormány munkájának ellenőrzése, a kormány számonkérése. A leginkább a brit alsóház gyakorlatából ismert formátumban hatodik alkalommal kérdezhették a Bundestag képviselői a kormányfőt, egy órán keresztül, minden kérdésre és válaszra egy-egy perc volt. A fórumot márciusban kellett volna megtartani, a koronavírus-járvány miatt halasztották májusra.
    

A képviselők a koronavírus-járvány mellett egy sor további ügyről is kérdezték a kancellárt, köztük a Bundestag informatikai rendszere ellen 2015-ben indított támadásról. Angela Merkel kiemelte, hogy mindig is a német-orosz kapcsolatok javításáért dolgozott, de ezeket a törekvéseket visszavetik, a kölcsönös bizalmon alapuló együttműködést pedig hátráltatják az olyan "szörnyűséges" bűncselekmények, mint a Bundestag elleni hackertámadás, amelynek háttérben a német nyomozóhatóságok bizonyítékai alapján orosz állami szervek állnak.
    

Mint mondta, a támadás illeszkedik a Kreml "hibrid hadviselési" stratégiájába, éppen úgy, mint a német választópolgárok összezavarását célzó, a tények kiforgatására alapuló tevékenység. Hangsúlyozta, hogy a német szövetségi kormány fenntartja a válaszlépések jogát.
    

Angela Merkelt több képviselő kérdezte az alkotmánybíróság minapi ítéletéről, amelyben a testület önkényesnek és hibásnak minősítette az Európai Unió Bíróságának az Európai Központi Bank (EKB) egy 2015-ben indított kötvényvásárlási programjáról hozott döntését, és kimondta, hogy az euróövezeti jegybankok rendszerében Németországot képviselő Bundesbank nem vehet részt a program finanszírozásában, ha az EKB nem igazolja három hónapon belül, hogy a kötvényvásárlások nem okoznak aránytalan gazdaságpolitikai és államháztartási hatásokat.
    

A kancellár jelezte, hogy az ügy akár az euró megszűnésével is fenyegethet. Mint mondta, "okosan és felelősségteljesen kell eljárni, hogy megmaradhasson és továbbra is fennmaradjon az euró", és gondoskodni kell arról, hogy hogy az alkotmánybírósági döntéssel megnyílt mozgástér révén "a konfliktus ne mélyüljön, hanem enyhüljön".
    

Kiemelte, hogy az ügynek az euróövezet szerkezetének továbbfejlesztésére kell ösztönöznie mindenkit. Közösen kell tenni azért, hogy a politikai mellett a gazdasági unió is elmélyüljön. A német kormány ezért dolgozik és "erős eurót" akar - mondta Angela Merkel. Rámutatott, hogy az EKB-nak egyszerre két követelményrendszernek kell megfelelnie, teljesítenie kell az EU és az euróövezet egyedülálló felépítéséből adódó működési feltételeket, ugyanakkor helyt kell állnia a hagyományos felépítésű központi bankok körében, a többi között a Bank of England és az amerikai FED mellett. (MTI)

 

Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Savaria Fórum 33. évfolyam 14. szám - 2024.04.12.
Beszállsz? A Savaria Fórummal egy cabriót nyerhetsz!
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Áprilisi nyárra téli zimankó: kifehéredett a Kőszegi-hegység csúcsa
Kifehéredett az Írottkő kedden délelőtt: az Astromet Facebook-oldal élő videóban jelentkezett be a Kőszegi-hegységből, jég- és hódara, illetve hó hullott a nulla fok körüli hőmérsékleten.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Spártaiaktól pezsgett Szombathely – Íme a Spartan Race eredményei!
Szombaton Szombathelyre érkezett a világ egyik legnépszerűbb akadályfutó versenysorozata, a Spartan Race. Reggel 8 és este 6 óra között több ezer magyar és nemzetközi versenyző száll harcba öt kategóriában, és már rögtön az elsőnél van miért büszkének lennünk: a szombathelyi Kívés Bendegúz dobogóra állhatott.
Mutatjuk, mikor és hol folytatódnak az útfelújítások Szombathelyen
Szombathely 800 millió forintos önkormányzati forrásból megvalósuló útfelújításának részeként több helyszínen kezdődnek vagy folytatódnak munkálatok április harmadik hetében, ezért lezárásokra, korlátozásokra kell számítani hétvégén és a jövő héten.
Második lett a szombathelyi Kelemen Alex a 7-8. évfolyamosok országos történelemversenyén
Hétvégén tartották a verseny döntőjét az ELTE Savaria Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutató Központban.
legfrissebbek
Kosárlabda: a harmadik Honvéd elleni mérkőzést is nagyon simán húzta be, így söpréssel jutott elődöntőbe a Falco! (képgalériával)
A szombathelyi sárga-feketék 94-60-ra diadalmaskodtak és lezárták a budapestiek elleni negyeddöntős párharcukat.
Minden eddiginél több alkotást neveztek a Savaria Filmszemlére
Tizenegyedik alkalommal rendezik meg április 24. és 26. között a Savaria Filmszemlét, amelyre minden eddiginél több, csaknem kétszáz művet neveztek a Kárpát-medencében és távolabbi országok magyar közösségeiben élő filmes alkotók - közölte az MTI-vel a Savaria Filmakadémia Egyesület elnöke.
Fidesz kampánynyitó: Brüsszel az új Moszkva
A Fidesz Választási Manifesztummal rúgta be a választási kampányát. A Millenárison tartott pénteki kampánynyitón csak hárman szólaltak fel: Szijjártó Péter külügyminiszter, Deutsch Tamás EP-listavezető és Orbán Viktor miniszterelnök.
Huszonöt éves a közgazdász képzés Szombathelyen
Huszonöt éve indult el az akkori Berzsenyi Dániel Főiskolán a közgazdász képzés, ma pedig már az ELTE Savaria Egyetemi Központ Társadalomtudományi Karához tartozó Közgazdaságtudományi Intézetben négy alap- és egy mesterszakon 230 diák tanul, amit egy igazi sikertörténetnek tartanak az intézményben. A jubileumra emlékeztek ma, volt és jelenlegi hallgatókkal, oktatókkal, vezetőkkel.
Programajánló – Szombathely: táncbajnokság, művészet és kiállítás, virágköltemények
Az április 20-21-ei hétvégén sem kell unatkozniuk a Szombathelyen élőknek, többféle programlehetőséget kínálnak a szervezők. A jövő hét is tartogat érdekességeket.