km/óra
  2024.03.29., péntek  •  Aguszta napja
ESZ-kutatás
Mentsétek meg Gordont! - interaktív vetélkedő az online világ veszélyeiről

Mentsétek meg Gordont! - interaktív vetélkedő az online világ veszélyeiről

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai a szombathelyi Boldog Brenner János Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjainak mutatták be a „Mentsétek meg Gordont!” című bűnmegelőzési játékot. Az interaktív játék során ismerkedhettek meg a diákok az online világ veszélyeivel, áll a rendőrség közleményében.

 

Gordon, a maci, a társai által elszenvedett zaklatássorozat nyomán előbb zárkózottá vált, nem találta velük a megfelelő kapcsolatot és gyakran keveredett nézeteltérésbe diáktársaival. Egy idő után már az online világból is fenyegetéseket kapott, teljesen magára maradt. Ahhoz, hogy Gordon újra boldog legyen, ki kellett szabadítani a „börtönéből”, ahová a társai juttatták.


Mint írják, a fiataloknak a szabadulós játékok mintájára összeállított feladatokat kellett megoldaniuk. A gyerekek csoportokban dolgoztak, látszólag versenyeztek egymással, de valójában csak együtt, közös erővel érhettek célba. A kilencven perces játékban egyik feladat követte a másikat. Ha az egyiket sikeresen megoldották, hozzájuthattak a következő feladványhoz és a megfejtéshez szükséges eszközökhöz. Mindenki játszott, senki sem maradhatott ki, mivel a feladatok sikeres végrehajtásához a csoport összes tagjára szükség volt. A feladványok változatosak, logikai és ügyességi feladatok, rejtvények követték egymást. Nem volt két ugyanolyan feladat, ezért a gyerekeknek minden rátermettségüket, kreativitásukat be kellett vetniük a sikerhez. A résztvevők a feszült izgalomban zajló játék végén tudták megszerezni a kulcsot, amely a – Gordon kezén lévő – bilincset kinyitotta.


A játék során a résztvevők számos preventív tanácsot is kaptak a bűnmegelőzési szakemberektől.

 

Fotó: Vas Megyei Rendőr-főkapitányság

ESZ-kutatás
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
Savaria Fórum 33. évfolyam 12. szám - 2024.03.28.
tematikus oldalak
legolvasottabbak
Nomádtáborként üzemelhet tovább a felsőcsatári gyermeküdülő
A gyermek- és ifjúsági tábor besorolásának az épület komfortfokozata már nem felel meg, statikailag és műszakilag is több sebből vérzik az egykor szebb napokat látott felsőcsatári üdülő, amely idén várhatóan már csak alacsonyabb komfortfokozaton - nomád táborhelyként - kap majd használati engedélyt, derült ki azon a fórumon, amit a Kerekerdő Alapítvány szervezett a tábort üzemeltető AGORA Nonprofit Kft. székhelyén a szálláshely lehetséges jövőjét megvitatandó.
Lomtalanítás Szombathely 2024 - tavaszi időpontok és helyszínek
A SZOVA Nonprofit Zrt. meghirdeti a lomtalanítást Szombathelyen 2024-ben is. A város egyes részein, a tavalyi évhez hasonlóan idén is, nagyrészt úgynevezett bejelentéses rendszerben, illetve házhoz menő módon végezik el a lom, hulladék gyűjtését.
Felnőtt háziorvosi rendelés Szombathely 2024: az összes rendelési idő egy helyen
A felnőtt háziorvosi rendelés biztosítása Szombathelyen 2024-ben is marad önkormányzati feladat. Néhány helyen változik a rendelési idő, cikkünkben az összes városi felnőtt háziorvosi rendelővel kapcsolatos fontos információt megtalálja.
Vármegyei I. osztály: kilencgólos mérkőzést nyert meg Rábapatyon a Csákánydoroszló, de a másik három mérkőzésen is potyogtak a találatok
A Haladás a Vasvár, a Szarvaskend a Körmend ellen nyert hazai környezetben, a Táplán és a Szentgotthárd pedig megosztozott a pontokon.
Vármegyei I. osztály: döntetlen a Sárvár-Vép rangadón, Bükön nyert a Csepreg
A Celldömölk a hajráig kiválóan tartotta magát a bajnoki címért küzdő Király SE ellen, a Söpte a Nádasd ellen tartotta otthon a három bajnoki pontot.